Hirdetés

Feszültségek a koalícióban, nem mindenkinek akaródzik Antonescut támogatni

Antonescu

Elégedetlen. Antonescunak nem tetszik, hogy a koalíciós pártok közül nem mindegyik áll ki mellette teljes mellszélességgel

Fotó: Tuchiluș Alex

Feszült a viszony a hárompárti bukaresti kormánykoalíció egyes pártjai és Crin Antonescu közös államfőjelölt között, miután utóbbi elégedetlen azzal, hogy nem mindegyik párt állt ki mellette teljes mellszélességgel – közölte a Digi 24 hírcsatorna saját értesülésekre hivatkozva.

Krónika

2025. március 18., 13:002025. március 18., 13:00

Koalíciós források a Digi24-nek elmondták, hogy a Szociáldemokrata Párt (PSD) azt rója fel a liberálisoknak, hogy nem járulnak hozzá elegendő pénzzel Antonescu kampányához, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) pedig a szociáldemokraták szerepvállalásának hiányát kifogásolja.

Crin Antonescut emellett állítólag az is zavarja, hogy Ilie Bolojan ügyvivő államfőtől sem kapott határozott támogatást.

Hirdetés

„Kicsit válságban vagyunk a kampányt illetően” – mondták PNL-es és PSD-s források egyaránt a csatornának.

Crin Antonescu elégedetlen a kampány menetével, és egy megbeszélésen szemrehányást tett a koalíció vezetőinek – mondták politikai források a Digi24-nek.

A PSD rámutatott, hogy

a liberálisok nem járultak hozzá kellő mennyiségű pénzzel a kampányhoz, ahogyan az a megállapodásban szerepelt.

korábban írtuk

A PNL szerint is felbomlik a koalíció, ha nem Antonescu nyer az elnökválasztáson
A PNL szerint is felbomlik a koalíció, ha nem Antonescu nyer az elnökválasztáson

A hárompárti bukaresti kormánykoalíció második legnagyobb pártja, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) is azon az állásponton van, hogy a koalíciónak vége, ha a közös jelölt, Crin Antonescu nem nyer a megismételt, májusra kitűzött elnökválasztáson.

Konkrétan a párt fiókszetvezeteinek kell pénzt adniuk a kampányra.

A PSD-nek ugyanakkor azt róják fel, hogy egyes polgármesterek nem hajlandóak részt venni Crin Antonescu kampányában, különösen azután, hogy Victor Ponta, a PSD korábbi elnöke is beszállt a választási versenybe.

Ugyanakkor a PNL-ben sem hajlandó minden polgármester beleállni Antonescu kampányába. Közben viszont véglegesíteni kell a kampánystratégiát, amely hivatalosan egy hónappal a májusi elnökválasztás előtt kezdődik

korábban írtuk

Kelemen: vége a koalíciónak, ha nem Antonescu nyeri az elnökválasztást
Kelemen: vége a koalíciónak, ha nem Antonescu nyeri az elnökválasztást

Ha nem Crin Antonescu, a hárompárti román kormánykoalíció jelöltje nyeri a megismételt, májusban esedékes elnökválasztást, akkor nincs mód arra, hogy ez a koalíció tovább működjön – jelentette ju hétfő este Kelemen Hunor.

Mindez annak fényében különösen érdekes, hogy – mint arról beszámoltunk –, mind Kelemen Hunor RMDSZ-elnök, mind Alexandru Muraru liberális párti képviselő úgy vélekedett: ha Antonescu nem nyeri meg az elnökválasztást, az a koalíció végét jelenti.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 14., szerda

A PNL megszavazza a Niculescu-kormányt, de ellenzékbe vonul

A jelenlegi ügyvivő kormány fő erejét jelentő Nemzeti Liberális Párt (PNL) szenátusi és képviselőházi frakciói szerdán úgy határoztak, hogy megszavazzák a Niculescu-kormány beiktatását, illetve arról is döntöttek, hogy a párt ellenzékbe vonul.

A PNL megszavazza a Niculescu-kormányt, de ellenzékbe vonul
Hirdetés
2026. október 14., szerda

A vajúdás és a szülés ideje alatt végig a kismamák mellett lehet egy általuk választott személy

Elfogadta szerdán a képviselőház azt a törvénytervezetet, amely biztosítja a várandós nők számára a választott kísérő jelenlétéhez való jogot a vajúdás és a szülés ideje alatt.

A vajúdás és a szülés ideje alatt végig a kismamák mellett lehet egy általuk választott személy
2026. október 14., szerda

Már körvonalazódik a Niculescu-kormány névsora, a PSD kaphatja a miniszteri posztok többségét

A kiszivárgott névsor alapján a tárcák jelentős része a szociáldemokratákhoz kerülhet, miközben néhány minisztérium élére párton kívüli szakembereket neveznének ki.

Már körvonalazódik a Niculescu-kormány névsora, a PSD kaphatja a miniszteri posztok többségét
2026. október 14., szerda

Kelemen Hunor: az RMDSZ megszavazza Niculescu kormányát

Kelemen Hunor kijelentette, hogy az RMDSZ megszavazza azt a kormányt és kormányprogramot, amellyel Luca Niculescu a parlament elé áll, függetlenül attól, hogy szakértői kabinet alakul, vagy a PSD körül szerveződik meg a kormány.

Kelemen Hunor: az RMDSZ megszavazza Niculescu kormányát
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Nicușor Dan szétkergetéssel fenyegeti a parlamentet, ha nem lesz megállapodás az új kormányról

Nicușor Dan államfő azt jelezte a pártoknak, hogy ha nem sikerül megállapodásra jutni a Luca Niculescu vezette kormány támogatásáról, nem nevez meg új miniszterelnök-jelöltet, hanem feloszlatja a parlamentet és előre hozott választásokat ír ki.

Nicușor Dan szétkergetéssel fenyegeti a parlamentet, ha nem lesz megállapodás az új kormányról
2026. október 13., kedd

Hazamehet, de házi őrizetben várja a folytatást Călin Georgescu

A bukaresti törvényszék kedden házi őrizetre enyhítette a Călin Georgescu volt elnökjelölt elleni kényszerintézkedést. A döntés nem jogerős.

Hazamehet, de házi őrizetben várja a folytatást Călin Georgescu
2026. október 13., kedd

Cseke Attila szerint ketyeg az óra: a politikai patthelyzet megbéníthatja az egészségügyet

Költségvetés-kiigazítás nélkül két-három héten belül működésképtelenné válhat a romániai egészségügyi rendszer – figyelmeztetett Cseke Attila ügyvivő egészségügyi miniszter.

Cseke Attila szerint ketyeg az óra: a politikai patthelyzet megbéníthatja az egészségügyet
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Niculescu derűlátó, és hibrid vagy szakértői kormányt is el tud képzelni – kár, hogy a PSD mindkettőt elutasítja

Amennyiben nem sikerül szilárd és átlátható kormányzati többséget kialakítani, akkor egy hibrid vagy egy szakértői kormány létrehozása jelenthet megoldást – jelentette ki hétfőn este Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök.

Niculescu derűlátó, és hibrid vagy szakértői kormányt is el tud képzelni – kár, hogy a PSD mindkettőt elutasítja
2026. október 12., hétfő

Olcsó mulatság a hazudozás? Szigorúbb bírságokat követelnek a félretájékoztató román televíziókra

A Realitatea Plus és a România TV kapta a félretájékoztatás és a hiteles tájékoztatás szabályainak megsértése miatt 2024-ben és 2025-ben kiszabott bírságok 70 százalékát – állítja a Declic civil szervezet.

Olcsó mulatság a hazudozás? Szigorúbb bírságokat követelnek a félretájékoztató román televíziókra
2026. október 12., hétfő

A PSD koalícióra hívja a PNL-t és az RMDSZ-t Niculescu támogatásának feltételeként

A Szociáldemokrata Párt (PSD) feltételekkel hajlandó támogatni Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök kormányát, ezek egyike, hogy a kormányt egy felvállalt, stabil politikai többség alkossa – jelentette ki Sorin Grindeanu, a párt elnöke.

A PSD koalícióra hívja a PNL-t és az RMDSZ-t Niculescu támogatásának feltételeként
Hirdetés
Hirdetés