A dokumentum – amelyet szerdai ülésén fogadott el a Cãlin Popescu-Tãriceanu vezette kabinet – annak ellenére emelte át a 2004 óta hatályos helyhatósági, valamint parlamenti választási törvénybõl a parlamenti képviselettel nem rendelkezõ kisebbségi szervezetekre diszkriminatív fejezetet, hogy emiatt két évvel ezelõtt a Velencei Bizottság és az Európai Biztonsági és Együttmûködési Szervezet (EBESZ) egyaránt elmarasztalta Romániát. A bukaresti kormány által a héten elfogadott és a parlamentben hétfõn bemutatandó jogszabálytervezet kisebbségi fejezete kimondja: a parlamenti képviselettel nem rendelkezõ kisebbségi szervezetek csak abban az esetben vehetnek részt a kétkamarás parlament tagjainak megválasztását célzó megmérettetésen, ha tagjai között tudják az illetõ kisebbségi közösség legkevesebb tíz százalékát. Mindez a nagyobb létszámú kisebbségek – például a magyarok – esetében 20 ezer tagot feltételez, amelyet az illetõ szervezetnek Románia 15 megyéjébõl, valamint Bukarestbõl kell beszereznie (megyénként és a fõvárosban legkevesebb 300-at).
Márton Árpád, az RMDSZ képviselõházi frakciójának vezetõje (képünkön) kérdésünkre elmondta: a szóban forgó fejezet átemelése nem a szövetség, hanem a nemzeti kisebbségek alkotta frakció feltétele volt, ellenkezõ esetben nem támogatták volna a törvénytervezet parlamenti elfogadását.
Mint ismeretes, a hatályban lévõ választási törvények 25 ezer támogatói aláírás beszerzésétõl teszik függõvé a választásokon való részvételt a parlamenti képviselettel nem rendelkezõ kisebbségi szervezetek számára. Emiatt 2005-ben a Velencei Bizottság és az EBESZ diszkriminatívnak nevezte a romániai helyhatósági és parlamenti választási törvényt. Miközben az EBESZ felkérte Bukarestet: törölje a parlamenti választási törvénybõl azt a törvénycikkelyt, amely különbözõ feltételeket állít a parlamentben jelen lévõ és a parlamenten kívüli kisebbségi szervezetek számára, a Velencei Bizottság a helyhatósági törvény ugyanezen elõírásai miatt bírálta a román hatóságokat.
Kérdésünkre, miszerint nem kockáztat-e újabb nemzetközi megrovást Bukarest az egyéni választókerületes szavazási rendszer bevezetésérõl szóló jogszabály elfogadásával a kisebbségi szervezetekrõl szóló cikkely miatt, Márton Áron úgy válaszolt: pontatlanok a korábbi bírálatokkal kapcsolatos információink. Szerinte a nemzetközi testületek tagjait – akárcsak Wilfried Martens néppárti elnököt az EP-választások kapcsán – félretájékoztatták, és nem tudták, hogy az illetõ feltételek nélkül mandátum nélkül maradhatnak a kisebbségi szervezetek. Közbevetésünkre, miszerint a Velencei Bizottság annak idején kimondta: a kisebbségi szervezetek versenyét még annak árán is lehetõvé kell tenni, hogy ennek következtében egy kisebbség esetleg képviselet nélkül marad, Márton Árpád kijelentette: ilyet a testület nem állított, és ha mindezt leírjuk, akkor a bizottság beperelhet. Holott a szóban forgó, 300/2004-es számú véleményezés tételesen úgy fogalmaz: „ez a demokrácia megtanulásának eszköze lehet”.
Míg eddig rendszerint éjszaka támadta az orosz hadsereg drónokkal a Dunán húzódó román-ukrán határ mentén fekvő ukrajnai célpontokat, ezúttal szombat délután adott ki a román katasztrófavédelem riasztást Tulcea megye lakóinak.
A tanítási normák változását követően a pedagógusok fizetése változatlan marad – jelentette ki szombaton Daniel David.
Románia nem vezényel katonákat Ukrajnába – szögezte le szombaton Ionuţ Moşteanu védelmi miniszter.
Az Eastern Sentry (Keleti Őrszem) katonai művelet az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének gyors reakciója a NATO-tagállamok szuverén légterének ismételt megsértésére – közölte péntek este a külügyminisztérium.
Diana Buzoianu környezetvédelmi miniszter pénteken menesztette a román vízügyi igazgatóság (ANAR) vezetőjét.
Egy 13 éves fiú meghalt pénteken a Máramaros megyei Mosóbánya (Băița de Sub Codru) település iskolájának udvarán – tájékoztatott péntek este a megyei rendőrség szóvivője.
Az országos helyreállítási terv (PNRR) keretében már nem finanszírozható kórházi beruházásokat az Európai Unió 2021-2027 közötti egészségügyi programjának alapjaiból fogják finanszírozni – jelentette be pénteken Ilie Bolojan.
A helyi közigazgatásban működő reprezentatív szakszervezeti szövetségek képviselői szeptember 15-én, hétfőn a fővárosban tüntetnek a kormány által bejelentett létszámcsökkentési intézkedések ellen.
Nem aranyat tartalmaznak a képviselőházi névjegykártyák, csak aranyfóliát – pontosítottak a román parlament alsóházának illetékesei pénteken, miután Radu Mihaiu, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) képviselője ezzel ellentétes utalásokat tett.
Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter kijelentette, hogy soha nem fogja elfogadni az oltások kötelezővé tételét. Véleménye szerint az embereknek joguk van választani, de ezt „teljes körű tájékoztatás alapján” kell megtenniük.