
Fotó: Mediafax
2012. március 29., 07:362012. március 29., 07:36
A párt nagyágyújának számító politikus kilépésének híre felzúdulást okozott a PDL-ben a pártvezetés ellen, mivel példáját a megye három PDL-s parlamenti képviselője és öt városi polgármestere közül három is követi. Frunzăverde tegnap Resicabányán sajtótájékoztatón indokolta meg a drasztikus váltást. „Hiszek a jobboldal építkezésében, de nem hiszem, hogy ezt a PDL-n belülről meg lehet valósítani. A Krassó-Szörény megyei közgyűlés elnöki tisztségéért a Szociálliberális Unió (USL) színeiben indulok majd, a PNL tagjaként” – jelentette ki a politikus.
Frunzăverde elmondta, 2010 vége óta több ízben is fölhívta a PDL vezetőinek figyelmét az általa megfogalmazott problémákra, a közigazgatási káoszra, a politikai sárdobálásra és a rendőrállamiságra, ám a jelek szerint az ő és néhány kollégája által képviselt irányzat alapvetően eltér a PDL vezetői által felvállalttól. Kifejtette, az elmúlt években tárgyalt a többi párt, így az USL vezetőivel is, ezért úgy véli, a politikai osztályban megvan a szükséges erőforrás a kormányoldal és az ellenzék közötti valós párbeszédre, hogy így sikerüljön elhozni a normalitást az ország számára.
„A párbeszéd révén normális Romániát építhetünk, amely kilábalhat a szegénységből, és maga mögött hagyhatja rendőrállami mivoltát, amely mind a vállalkozói szellemet, mind bármilyen más kezdeményezést meggátol. Már telefonálni is félünk” – vélte Frunzăverde. Azt is elárulta, hogy a PDL több vezetője is megpróbálta megakadályozni a pártból való kilépését. Közölte, szándékáról beszélt Vasile Blaga szenátusi elnökkel és Mihai-Răzvan Ungureanu miniszterelnökkel is, Emil Boc PDL-elnökkel és Traian Băsescu államfővel azonban nem. Frunzăverde azt is elmondta, nem zárja ki, hogy néhány PDL-vezető követi majd a példáját, de arra is rámutatott: nem áll szándékában szétverni a PDL-t, sem destabilizálni a kormányt, ám közte és a párt többi vezetői között már nincs egyetértés.
Azt ugyanakkor megjegyezte, hogy az USL-t nem tartja hosszú életű szövetségnek, csupán konjunkturális alakulatnak, egy baloldali és egy jobboldali párt közötti szövetség ugyanis szerinte nem lehet hosszú életű.
Frunzăverde váratlan távozása alaposan fölkavarta a kedélyeket a PDL-ben. A Gândul portál értesülései szerint Vasile Blaga és a párt több vezetője kedden este vésztanácskozást hívtak össze. Egyes hírek szerint rendkívüli kongreszszust szeretnének összehívatni, hogy elmozdítsák a párt éléről Emil Bocot, akit gyöngekezű vezetőnek tartanak. A tanácskozáson a kiszivárgott hírek szerint arról esett szó, milyen lépéseket tegyenek Frunzăverde kilépését követően, mivel attól tartanak, ez csak a kezdet volt, és a továbbiakban egyre többen követik majd a példáját. A helyzetet tovább nehezíti, hogy az Olt megyei pártszervezet vezetője is kilépett a PDL-ből. A párt jövője miatt aggódók Vasile Blagát szeretnék Boc utódjává választani, mivel egyedül benne látják az esélyt az alakulat megmentésére. Az önkormányzati választásokig ő és csapata irányítaná a PDL-t, majd azt követően új kongresszust hívnának össze, amely megválasztaná az új pártvezetést.
Emil Boc pártelnök tegnap arról beszélt: hibázott, amikor a párt kongresszusán elfogadta, hogy Frunzăverde is tagja legyen a párt csúcsvezetésének. Szerinte Frunzăverde elárulta a PDL két alapelvét, miszerint „a szél fújhat, a kő marad”, illetve „a szülői házat sohasem adjuk el”. Egyúttal bírálta az USL-t annak következetlenségéért, akkor ugyanis, amikor az ő politikusai igazoltak át a kormányoldalhoz, akkor ostorozta a politikai migrációt, amikor azonban ő a jelenség nyertese, akkor elfelejti korábbi álláspontját.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.