Hirdetés

Felszámolná a PSD a CSAT-t

Az RMDSZ és a liberálisok megreformálnák a Legfelsőbb Védelmi Tanácsot. A Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) felszámolását javasolta tegnap Mircea Geoanã, a Szociáldemokata Párt (PSD) elnöke. Az ellenzéki párt azt szeretné, hogy a CSAT-t egy nemzetbiztonsági tanács váltsa fel, amely a demokratikus többség alapján hozna döntéseket, nem pedig a jelenlegi konszenzusos alapon. A szociáldemokraták azzal indokolják javaslatukat, hogy így lehetne véget vetni a miniszterelnöki és az államfői hivatal közötti vitáknak.

2007. január 24., 00:002007. január 24., 00:00

Szerintük a CSAT azóta működésképtelen, hogy a liberálisok javasolták az Irakban állomásozó román csapatok visszahívását, a tanács azonban elutasította ezt. Ugyancsak a CSAT működésképtelenségének jelét látják abban, hogy a Legfelsőbb Védelmi Tanács véleményezés nélkül küldte át a parlament szakbizottságainak a nemzetbiztonsági törvénycsomagot, késleltetve annak elfogadását. A PSD elnöke bejelentette: a szociáldemokraták hamarosan benyújtják saját nemzetbiztonsági törvényjavaslatukat.
A CSAT működése kapcsán felmerülő kifogások egyébként nem újkeletűek: tavaly a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és az RMDSZ is hangsúlyozta a védelmi tanács átalakításának szükségességét.
A viták a nemzetbiztonsági törvénycsomag kapcsán éleződtek ki: akkor kerültek ugyanis felszínre az államfő és a miniszterelnök közötti érdekellentétek. Ezek leginkább abból származtak, hogy a liberálisok szerint Traian Bãsescu államfő a titkosszolgálatok fölötti uralmat akarta megszerezni, a jogszabályok eredeti verzióját pedig e szellemiség jegyében alkották meg. Miután azonban a kormány jelentősen módosított formában fogadta el a jogszabálycsomagot, a Legfelsőbb Védelmi Tanács – amelynek élén Traian Bãsescu államfő áll – késleltette a véleményezést, így a dokumentumot nem lehet parlamenti vitára bocsátani. Válaszként erre, Ludovic Orban PNL-alelnök tegnap megerősítette: a párt politikai tanácsa úgy döntött, nem várnak a CSAT véleményezésére, hanem saját törvényjavaslatként nyújtják be a parlamentnek. Orban különben hangsúlyozta: a CSAT felszámolását a liberálisok is támogatják, ám ehhez alkotmánymódosítás szükséges. Az ország alaptörvényének a 119. cikkelye rendelkezik ugyanis a CSAT-ről, a megnevezésen és a szerepkörön kívül azonban szerkezetéről és működéséről nem rendelkezik.
Toró T. Tibor RMDSZ-es képviselő, az alsóház védelmi és nemzetbiztonsági bizottságának tagja a Krónikának nyilatkozva kifejtette: a szövetség álláspontja az, hogy a megnevezést az alkotmány előírásai miatt meg kell őrizni, a CSAT azonban politikai tanácsként működne, azaz nem kapnának benne helyet a hírszerző szolgálatok vezetői. A CSAT-ban az államfő, a kormányfő és az illetékes miniszterek mellett csupán az a leendő tárca nélküli miniszter kapna helyet, aki a titkosszolgálatok működését koordináló Román Hírszerző Közösséget (CNI) is vezetné. Toró T. Tibor különben a Traian Bãsescu ellen irányuló politikai össztűzzel magyarázza a CSAT működésével és a nemzetbiztonsági törvénycsomaggal kapcsolatos kifogásokat. A képviselő szerint ugyanis a PSD többek között a nemzetbiztonsági törvénycsomag késleltetésével bizonyítaná az államfő alkotmányszegését.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte
Hirdetés
2026. november 07., szombat

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti
2026. november 07., szombat

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt

Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt
2026. november 07., szombat

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit

A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit

Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit
2026. november 06., péntek

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott

Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott
2026. november 06., péntek

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?

Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól

Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól
2026. november 06., péntek

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Hirdetés
Hirdetés