2012. március 07., 12:082012. március 07., 12:08
„Az arab Arafat a legnépszerűbb román” – címmel közölt beszámolójában az Adevărul azt emeli ki, hogy a romániai rohammentő szolgálat palesztin származású „atyjába” vetett bizalom alig marad el az ország legfontosabb négy politikai vezetőjének összesített bizalmi indexétől.
A januárban lemondásra kényszerített, majd a közfelháborodás nyomán hivatalába visszafogadott Raed Arafat helyettes államtitkárt a megkérdezettek 76,1 százaléka tartja hiteles személyiségnek.
Traian Băsescu államfő, Mihai Răzvan Ungurenu miniszterelnök, valamint Victor Ponta és Crin Antonescu, a szociálliberális ellenzéki pártszövetség vezetői bizalmi indexének összege ehhez képest 78,2%-ra rúg - mutat rá az Adevărul.
A felmérés szerint Arafat után a második legnépszerűbb személyiség Mihály király 28,8 százalékkal. Őt Victor Ponta, a Szociáldemokrata Párt elnöke (23,7%) és Crin Antonescu, a Nemzeti Liberális Párt elnöke (23,3%) követi. A február elején hivatalba lépett Mihai Răzvan Ungureanu miniszterelnököt a válaszadók 22,3 százaléka tartja hiteles politikusnak, míg elődje, Emil Boc, a kormányzó Demokrata Liberális Párt elnöke a megkérdezettek 10,4 százalékának bizalmát élvezi.
Mélypontra esett Traian Băsescu államfő bizalmi indexe: a február 17. és 26. között végzett közvélemény-kutatáson 8,9 százalékot összesített.
Az Adevărul által kiválasztott közéleti szereplők között egyetlen magyar politikus szerepel: Markó Béla miniszterelnök-helyettesben, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség korábbi elnökében a megkérdezettek 3,6 százaléka bízik.
Az IMAS közvélemény-kutató intézet szerint a felmérést 1039 fős országos reprezentatív mintán végezték, amelynek hibahatára elvileg nem haladja meg a 3 százalékot.
Az illetékes román ügyészség újraindította a büntetőeljárást egy ukrán művelet ügyében, amelynek keretében importált fegyvereket szállítottak a Fekete-tenger román felségvizein anélkül, hogy azokat a román hatóságoknak bejelentették volna.
Lavinaveszély van a Déli- és a Keleti-Kárpátokban – figyelmeztetett csütörtökön az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
A téli sportok kedvelőinek szánt jó tanácsokat fogalmazott meg csütörtökön Facebook-oldalán a belügyminisztérium katasztrófavédelmi főosztálya (DSU).
Naponta mintegy 23 ezer rendőr, csendőr, határrendész, tűzoltó és rohammentős teljesít szolgálatot a karácsonyi hosszú hétvégén.
Az Igazságügyi Felügyeletnek több tucat fegyelmi vizsgálatot kellett volna hivatalból indítania a Nicușor Dan elnökkel tartott találkozón a bírák és ügyészek által tett kijelentések nyomán – vélekedett Cristi Danileț volt bíró.
A Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) szerdán közölte, hogy elküldte az elnöki hivatalnak, a kormánynak és az igazságügyi minisztériumnak az igazságszolgáltatási rendszer problémáiról készített belső felmérésének előzetes eredményeit.
Előzetes letartóztatásban marad Alexandru Răzvan Cuc volt szállításügyi miniszter, akit vesztegetésben való bűnsegédlettel gyanúsít a korrupcióellenes ügyészség (DNA).
Az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP) az idei influenzaszezon első halálesetéről számolt be szerdán: egy 88 éves Kolozs megyei, krónikus betegségekben szenvedő nő hunyt el, akit A-típusú, H3 altípusú influenzavírus fertőzött meg.
Hatvan napos hatósági felügyelet alá helyezték szerdán a katonai ügyészek Olt megye prefektusát, Cosmin Florescut és alprefektusát, Ștefan Nicolaét, akiket jogosulatlan fegyverhasználattal gyanúsítanak.
Az Európai Zsidó Kongresszus (EJC) „határozottan elítélte” a Silviu Vexler, a zsidó közösség hivatalos parlamenti képviselője és a Romániai Zsidó Közösségek Szövetségének elnöke ellen irányuló antiszemita zaklatást és fenyegetéseket.