
Traian Băsescu államfőnek nem kell lemondania testvére, Mircea Băsescu korrupciós ügye miatt – így vélekedik a megkérdezett romániai polgárok többsége az INSCOP közvélemény-kutató által a botrány kapcsán készített felmérés szerint.
2014. július 13., 16:242014. július 13., 16:24
A válaszadók 51,5 százaléka gondolja úgy, hogy az elnöknek nincs miért lemondania, hiszen nem bizonyított, hogy érintett lenne az ügyben. Csupán 35,7 százalék vélekedik úgy, hogy a korrupciós ügy miatt az államfőnek is távoznia kellene hivatalából.
A válaszadók többsége nem hisz abban, hogy Mircea Băsescun keresztül az államfő ellen próbáltak támadást indítani politikai ellenlábasai, csupán 23,5 százalék véli úgy, hogy az igazi célpont maga az államfő az ügyben.
A megkérdezettek 48,6 százaléka gondolja úgy, hogy a politikai vezetőket nem lehet felelőssé tenni rokonaik cselekedetei miatt, ugyanakkor 41,7 százalék mondta azt, hogy a politikusokat igenis szankcionálni kell azon tettekért is, amelyeket nem ők, hanem családtagjaik követtek el.
A Băsescu-eset kapcsán a válaszadók 39,7 százaléka gondolja úgy, hogy a romániai igazságszolgáltatás inkább független a politikai befolyástól, azonban 36 százaléknyian vannak azok is, akik szerint nem az.
70,6 százalék viszont egyértelműen úgy gondolja, hogy Mircea băsescu letartóztatása azt jelzi: Romániában senki sem állhat a törvények fölött. A felmérés július 1. és 6. között készült 1055 fős reprezentatív mintán, a hibahatár 3 százalékos.
A román védelmi minisztérium közölte: Ukrajna hivatalosan is megerősítette, hogy a június 5-én a konstancai kikötőben történt drónrobbanás „elszigetelt eset”, amelyet „nagy valószínűséggel Oroszország elektronikai hadviselési tevékenysége” idézett elő.
Kelemen Hunor kijelentette, hogy az RMDSZ nem vesz részt a szélsőséges, magyarellenes AUR legitimálásában.
Zivatarokra figyelmeztető sárga jelzésű riasztás érvényes pénteken szinte az ország egész területén.
A kormány az alkotmánybírósághoz fordult a bírák és ügyészek felhalmozódott bérhátralékainak kifizetése körüli alkotmányos természetű konfliktus ügyében.
Bár a bukaresti közlekedési minisztérium továbbra is azzal számol, hogy 2026 végéig rekordot jelentő, 233,59 kilométernyi autópályát és gyorsforgalmi utat adnak át Romániában, a Pro Infrastructura Egyesület szerint több határidő is túlságosan optimista.
A Digi mellett más cégek is részt vesznek a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) mesterséges intelligencián alapuló kiberbiztonsági platformjának kiépítésében, a cégek némelyike azonban korrupciós ügyekben lehet érintett.
Zivatarokra figyelmeztető narancssárga és sárga jelzésű riasztásokat adott ki csütörtökön az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). 11 megyében ugyanakkor továbbra is kánikulára figyelmeztetnek.
Romániának „megállapodásra” vagy „politikai fegyverszünetre” van szüksége a költségvetési és intézményi stabilitás fenntartása érdekében – jelentette ki Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök.
A romániai polgárok az EU-átlagnál elégedetlenebbek az életminőségükkel – derül ki az Európai Parlament legfrissebb felméréséből.
szóljon hozzá!