Hirdetés

Felmérés: három nagy román és egy kisebb magyar politikai tömbre oszlik a lakosság

felmérés

Tömbösödés. A felmérés szerint a romániai polgárok négy jelentősebb tömböt alkotnak, ezek egyike a magyar közösség

Fotó: Orbán Orsolya

A romániai választópolgárok három nagy román politikai tömb között oszlanak meg az elnökválasztások tekintetében, mellettük negyedikként pedig ott vannak a magyarok – derül ki egy csütörtökön ismertetett felmérésből.

Balogh Levente

2024. november 14., 13:422024. november 14., 13:42

2024. november 14., 13:482024. november 14., 13:48

Az INSCOP közvélemény-kutató intézet által a Libertatea napilap megrendelésére készített kutatás szerint

az első, mintegy 30 százalékos, szociáldemokrata tömböt Marcel Ciolacu miniszterelnök, a Szociáldemokrata Párt (PSD) hívei alkotják,

Hirdetés

akikből esetleg Mircea Geoană függetlenként induló volt helyettes NATO-főtitkár csíphet le valamennyit, de ez a tábor igazából alig fragmentált.

A második, populista-radikális tömb szintén mintegy 30 százalékos,

amelynek domináns jelöltje George Simion, a szélsőséges Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke Diana Șoșoacă alkotmánybírósági eltiltása nyomán. Ebbe a tömbbe tartoznak Călin Georgescu és Cristian Terheș támogatói is, de ez a tömb is kevésbé fragmentált.

Annál inkább az a mintegy 35 százalékos, PSD-ellenes, jobbközép tömb, amelyben nincs is domináns jelölt.

korábban írtuk

Elnökválasztás: egy felmérés szerint óriási a csata a bekerülésért a második fordulóba
Elnökválasztás: egy felmérés szerint óriási a csata a bekerülésért a második fordulóba

Egyre ádázabb csata zajlik a pártok jelöltjei között a második hely megszerzéséért az elnökválasztás első fordulójában – derül ki egy friss felmérésből.

Ide tartoznak Elena Lasconi, Mircea Geoană, Nicolae Ciucă és Cristian Diaconescu hívei, valamint néhány, alacsonyabb támogatottságú jelölt támogatói. Mivel ez a legfragmentáltabb tömb, itt oltják ki egymás esélyeit leginkább a jelöltek.

Az első forduló megnyerésére egyébként a legesélyesebb ezen felmérés szerint is Ciolacu, aki a voksok 25,3 százalékát kapná az első fordulóban.

A második helyen is egyértelmű az állás a felmérés szerint: George Simion 19,1 százalékot kapna, és így ő jutna be a második fordulóba Ciolacu mellett.

A harmadik Elena Lasconi USR-elnök 14,3 százalékkal.

korábban írtuk

Felmérés: most éppen Ciucának áll a zászló az elnökválasztáson
Felmérés: most éppen Ciucának áll a zászló az elnökválasztáson

Egy napon belül újabb felmérés mutatja azt, hogy a bukaresti kormánykoalíciót alkotó Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke jut be a néhány hét múlva esedékes elnökválasztás második fordulójába.

A további sorrend: Mircea Geoană (független) 13,3 százalék, Nicolae Nicolae Ciucă (PNL) 9,1, Călin Georgescu (független) 5,4, Cristian Diaconescu (független) 4,6, Kelemen Hunor (RMDSZ) 4,1, Cristian Terheș (PNCR) 2,1, Ludovic Orban (FD) 1, Ana Birchall (független) 0,8 és Alexandra Păcuraru (ADN) 0,6.

Ha Marcel Ciolacu és George Simion jutna az elnökválasztás második fordulójába, a polgárok 55,5 százaléka a jelenlegi miniszterelnökre, 44,5 százaléka pedig az AUR vezetőjére szavazna.

Ha Marcel Ciolacu és Elena Lasconi jutna az elnökválasztás második fordulójába, a polgárok 52,2 százaléka szavazna a jelenlegi miniszterelnökre és 47,8 százalék a az USR vezetőjére.

Ha Marcel Ciolacu és Mircea Geoană jutna az elnökválasztás második fordulójába, a megkérdezettek 51,9 százaléka állítja, hogy a volt NATO-főtitkárhelyettesre, 48,1 százaléka pedig a jelenlegi miniszterelnökre szavazna.

Egy Marcel Ciolacu és Nicolae Ciucă közötti hipotetikus összecsapásban az elnökválasztás második fordulójában a polgárok 62,2 százaléka a PSD, 37,8 százaléka pedig a PNL vezetőjére szavazna.

Ha George Simion és Elena Lasconi találkozna az elnökválasztás második fordulójában, a megkérdezettek 50,2 százaléka az USR vezetőjére, 49,8 százaléka pedig az AUR jelöltjére szavazna.

korábban írtuk

Felmérés: koalíciós összecsapást hoz az elnökválasztás második fordulója
Felmérés: koalíciós összecsapást hoz az elnökválasztás második fordulója

Marcel Ciolacu miniszterelnök, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke és a koalíciós partner Nemzeti Liberális Párt (PNL) vezetője, Nicolae Ciucă juthat be az elnökválasztás második fordulójába – derül ki egy friss felmérésből.

Ha Mircea Geoană és George Simion az elnökválasztás második fordulójába jutna, a románok 53,1 százaléka a volt NATO-főtitkárhelyettesre, 46,9 százaléka pedig az AUR vezetőjére szavazna.

Egy George Simion és Nicolae Ciucă közötti összecsapás esetén az elnökválasztás második fordulójában a polgárok 50,8 százaléka szavazna a PNL vezetőjére és 49,2 százaléka az AUR elnökére.

Az elnökválasztás Mircea Geoană és Elena Lasconi közötti hipotetikus második fordulóban a polgárok 54 százaléka a volt NATO-főtitkárhelyettesre, 46 százaléka pedig az USR vezetőjére szavazna.

A felmérés november 7. és 12. között készült 1100 fős mintán, a hibahatár 2,95 százalék.

korábban írtuk

Felmérés: távol áll Ciucă a második fordulóba jutástól, a szélsőséges jelöltnek áll a zászló
Felmérés: távol áll Ciucă a második fordulóba jutástól, a szélsőséges jelöltnek áll a zászló

Marcel Ciolacu, a kormány vezető erejét adó Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke és George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) első embere jutna be az elnökválasztás második fordulójába, ha most vasárnap rendeznék a megmérettetést – derül ki egy új felmérésből.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 15., csütörtök

Adó- és nyugdíjemelés 2027-ben? Felfedte szándékát a kormányfőjelölt

Luca Niculescu csütörtök este kijelentette, hogy 2027-ben nem szeretne adókat emelni, de erre addig nem tehet ígéretet, amíg nem ismeri pontosan a költségvetés helyzetét. A miniszterelnök-jelölt benyújtotta miniszterjelöltjei névsorát a parlamentben.

Adó- és nyugdíjemelés 2027-ben? Felfedte szándékát a kormányfőjelölt
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

Nincs alku? Nicușor Dan és Ilie Bolojan is „beárazta” az új kormány beiktatását

Nicușor Dan csütörtökön Brüsszelben kijelentette, hogy bízik Luca Niculescu kormányának jövő heti parlamenti beiktatásában. Eközben Ilie Bolojan úgy véli: politikai ára lehet annak, hogy a PNL megszavazza a Niculescu-kormányt.

Nincs alku? Nicușor Dan és Ilie Bolojan is „beárazta” az új kormány beiktatását
2026. október 15., csütörtök

Túrát szerveznek Istenszékére

A Maros Megyei Hegyimentő Szolgálat október 17-én, szombaton egynapos gyalogtúrára várja az érdeklődőket Istenszékére.

Túrát szerveznek Istenszékére
Túrát szerveznek Istenszékére
2026. október 15., csütörtök

Túrát szerveznek Istenszékére

2026. október 15., csütörtök

Átrajzolnák Románia közigazgatási térképét: az RMDSZ korábban élesen bírálta a területi átszervezést

Ismét napirendre került Románia közigazgatási-területi átszervezése: a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) közös parlamenti bizottság létrehozását kezdeményezte a reform előkészítésére.

Átrajzolnák Románia közigazgatási térképét: az RMDSZ korábban élesen bírálta a területi átszervezést
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

Szigorúbb büntetések az illegális sertésszállításért, új kártérítési szabályok a sertéspestis miatt

Szigorúbb büntetésekkel lépnek fel az illegális sertésszállítás ellen Romániában, miközben újraszabályozzák az afrikai sertéspestis miatt leölt állatok után járó kártérítést.

Szigorúbb büntetések az illegális sertésszállításért, új kártérítési szabályok a sertéspestis miatt
2026. október 15., csütörtök

Drámai mentőakció a Fekete-tengeren: nyolc tengerészt keresnek, helikoptereket vetettek be

Nyolc eltűnt tengerészt keresnek a Fekete-tengeren, miután csütörtök reggel tűz ütött ki egy San Marinó-i zászló alatt közlekedő kereskedelmi hajón Szulina közelében. A román hatóságok Black Hawk helikoptereket és több mentőhajót mozgósítottak.

Drámai mentőakció a Fekete-tengeren: nyolc tengerészt keresnek, helikoptereket vetettek be
2026. október 15., csütörtök

FRISSÍTVE – Háborús veszély a román határnál: hajóincidens, drónriadó és új NATO-parancsnokság terve

Dróntámadás gyanújával vizsgálják a Szulina közelében szerdán kigyulladt teherhajó ügyét, miközben két drón is behatolt Románia légterébe. A Tulcea megyei lakosságot többször riasztották, a román légtér védelmére spanyol vadászgépek emelkedtek a magasba.

FRISSÍTVE – Háborús veszély a román határnál: hajóincidens, drónriadó és új NATO-parancsnokság terve
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

Szimfonikus koncert a klasszikus zene szerelmeseinek – „Constantin Silvestri” Nemzetközi Zenei Fesztivál

A Marosvásárhelyi Állami Filharmónia október 15-én, csütörtökön este 7 órától várja a közönséget a „Constantin Silvestri” Nemzetközi Zenei Fesztivál XXXVI. évadja keretében megrendezett szimfonikus előadásra.

Szimfonikus koncert a klasszikus zene szerelmeseinek – „Constantin Silvestri” Nemzetközi Zenei Fesztivál
2026. október 14., szerda

Büntetőeljárást indított a legfőbb ügyészség a 2024-es elnökválasztás érvénytelenítésének ügyében

A legfőbb ügyészség szerdán megerősítette, hogy júliusban büntetőeljárást indított a 2024-es elnökválasztás érvénytelenítésével kapcsolatban benyújtott több mint 600 feljelentés nyomán.

Büntetőeljárást indított a legfőbb ügyészség a 2024-es elnökválasztás érvénytelenítésének ügyében
2026. október 14., szerda

Életfogytiglanra ítélték a férfit, aki szándékosan áthajtott a barátnőjén

Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte szerdán a Prahova megyei törvényszék azt az 53 éves férfit, aki tavaly szeptemberben Baba Ana településen megverte 57 éves szeretőjét, majd autóval átgázolt rajta.

Életfogytiglanra ítélték a férfit, aki szándékosan áthajtott a barátnőjén
Hirdetés
Hirdetés