2012. július 22., 15:072012. július 22., 15:07
A Nemzeti Liberális Párthoz (PNL) közel álló cég július 14 és 18 között végzett telefonos közvélemény-kutatása szerint a választói jegyzékben szereplő személyek 53 százaléka szavazni fog a népszavazáson.
A megkérdezettek 55,8 százaléka Băsescu menesztésére adja majd a voksát, 21,1 százalékuk ellene szavaz, a bizonytalanok aránya 23,1 százalék.
A biztos szavazók 96 százaléka azt mondta: döntése – hogy igennel vagy nemmel szavaz majd – végleges és megingathatatlan.
A felmérés azt is vizsgálta, mennyire függ a szavazási opció a válaszadók életszínvonalától. A megkérdezettek 20,4 százaléka azt mondta, keresete a legszükségesebbekre sem elegendő, ezen belül 63,2 százalék szavaz majd Băsescu menesztése mellett.
Azok közül, akiknek csak a legszükségesebbekre futja – 31,2 százalék –, 61,1 százalék támogatja az államfő leváltását.
A megkérdezettek 36,8 százaléka azt mondta, tisztességesen megél keresetéből, de drágább cikkeket már nem tud megvásárolni – ebben a kategóriában 59,9 százalék szavaz Băsescu ellen.
A bevallottan jól élő személyek – 9,2 százalék – csoportján belül 59,3 százalék támogatja az elnök menesztését, ugyanez az arány 43,8 százalék azok körében, akiknek állításuk szerint mindenük megvan (a megkérdezettek 2,5 százaléka).
A felmérés 1024 nagykorú személy megkérdezésével készült, hibaszórása plusz/mínusz 2,8 százalék.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.