Hirdetés

Felmérés: az emberek 43 százaléka baráti országnak látja Magyarországot

A megkérdezettek 43 százaléka inkább baráti, 38 százalékuk pedig inkább ellenséges országnak látja Magyarországot, de 77 százalékuk nem bízik, illetve nagyon nem bízik a szomszédos országban – derül ki az IRES közvélemény-kutató legfrissebb felméréséből.

Hírösszefoglaló

2012. szeptember 06., 09:402012. szeptember 06., 09:40

A „Népszavazás után. A politikai válság hatásai” című telefonos közvélemény-kutatás szerint a válaszadók 43 százaléka úgy véli, Románia viszonylatában Magyarország inkább baráti ország, 9 százalékuk szerint sem baráti, sem ellenséges, 38 százalék szerint pedig inkább ellenséges ország. A megkérdezettek 7 százaléka nem tudott, 3 százaléka pedig nem akart válaszolni erre a kérdésre.

Az Oroszországgal kapcsolatos azonos kérdésre a válaszok megoszlása a következő: Oroszország inkább baráti ország – 39 százalék, sem baráti, sem ellenséges – 17 százalék, inkább ellenséges – 27 százalék, nem tud válaszolni – 13 százalék, nem akar válaszolni – 3 százalék.

Egy másik kérdésre adott válaszokból kiderül, a válaszadók 42 százaléka nem bízik, 35 százalék pedig nagyon nem bízik Magyarországban. A válaszadók 17 százalék bízik, 3 százaléka pedig nagyon bízik a szomszédos országban, 3 százalék nem tudott vagy nem akart válaszolni. Oroszország esetében a válaszok: 3 százalék nagyon bízik, 16 százalék bízik, 48 százalék nem bízik, 27 százalék pedig nagyon nem bízik. A válaszolni nem tudók illetve nem akarók aránya 6 százalék.

Az embereknek több mint a fele úgy gondolja: jó kapcsolatban állnak a Románia területén élő, nem román etnikumokkal. A válaszadók 6 százaléka szerint ez a viszony nagyon jó, 60 százalékuk szerint jó, 2 százalékuk szerint nem jó, de nem is rossz, 23 százalék szerint rossz, 7 százalék szerint nagyon rossz, 1 százalék pedig nem tudja.

A magyarokkal való viszonyt a megkérdezettek 6 százaléka nagyon jónak tartja, 59 százaléka jónak, 2 százaléka sem jónak, sem rossznak, 23 százaléka rossznak, 8 százalék pedig nagyon rossznak. Az alanyok 2 százaléka nem tudott, 1 százaléka pedig nem akart válaszolni erre a kérdésre.

A cigányokra vonatkozó azonos kérdésre a válaszok a következők: nagyon jó a viszony – 4 százalék, jó – 45 százalék, sem nem jó, se nem rossz – 2 százalék, rossz – 32 százalék, nagyon rossz 14 százalék, 1-1 százalék nem tudott, illetve nem akart válaszolni.

Válaszok a romániai németekre vonatkozó kérdésre: nagyon jó a viszony – 20 százalék, jó – 66 százalék, se nem jó, se nem rossz – 1 százalék, rossz – 5 százalék, nagyon rossz – 1 százalék, 7 százalék nem tudja, 1 százalék nem válaszolt.

A válaszadók 68 százaléka nem bízik a romániai igazságszolgáltatásban, 58 százalék nem bízik az alkotmánybíróságban, 56 százalék a korrupcióellenes ügyészségben.

A megkérdezettek 67 százaléka szerint a külföldön élő román állampolgárokat nem kell törölni a választói névjegyzékből, 46 százalékuk pedig úgy gondolja, a nyugati államoknak nyomást kell gyakorolnia a román kormányra a demokratikus szabályok tiszteltben tartása érdekében.

A közvélemény-kutatásból az is kiderül, hogy a válaszadók 37 százaléka soha nem járt külföldön, 14 százalékuk pedig csak egyetlen alkalommal.

A felmérés augusztus 21. és 24 között készült 1541 nagykorú személy megkérdezésével, hibaszórása plusz-mínusz 2,5 százalék.

A közvélemény-kutatás eredményei megtekinthetők itt (PDF).

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 06., péntek

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól

Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

2026. november 06., péntek

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca

Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát

A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát
2026. november 05., csütörtök

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását

A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását
2026. november 05., csütörtök

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra

Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst

Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst
2026. november 05., csütörtök

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez

A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez
2026. november 04., szerda

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál

Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál
Hirdetés
Hirdetés