
Aggódnak. A romániai polgárok jelentős része a felmérés szerint fél attól, hogy Oroszország megtámadhatja Romániát
Fotó: Mil.ru
A romániai polgárok közel fele tart egy, az ország elleni orosz támadástól – derül ki egy friss közvélemény-kutatásból.
2025. szeptember 16., 12:262025. szeptember 16., 12:26
Az Avangarde által készített, kedden ismertetett felmérés szerint
20 százalék gondolja úgy, hogy az ország iránya jó, míg 10 százalék nem tudott vagy nem akart válaszolni.
A felmérés során arra is rákérdeztek, mely külföldi vezetőkben bíznak a leginkább az emberek.
Az élen Maia Sandu moldovai elnök áll, akiben a válaszadók 78 százaléka bízik, őt Donald Trump követi 67 százalékkal, a harmadik Emmanuel Macron francia államfő 60 százalékkal.
A további sorrend: Ursula von der Leyen 56, Volodimir Zelenszkij 57.
A nemzetközi szervezetek közöl a NATO-ban bíznak a leginkább az emberek: a megkérdezettek 74 százaléka mondta azt, hogy bízik a katonai szövetségben.
A további sorrend:
A külpolitika irányításában érintett szereplők közül Nicușor Dan államfő tevékenységével 43 százalék elégedett, míg 51 százalék elégedetlen, miközben a külügyminisztérium teljesítményével 38 százalék elégedett, és ugyanúgy 51 százalék elégedetlen, mint az államfő esetében.
Az ukrajnai háború kapcsán a többség azt támogatja, hogy az ország ne bonyolódjon bele a jelenleginél nagyobb mértékben: 37 százalék szerint Romániának egyáltalán nem kellene beleavatkoznia a háborúba, 26 százalék szerint elegendő, amennyit jelenleg tesz, és csupán 33 százalék gondolja úgy, hogy jobban be kellene avatkoznia.
A válaszadók 57 százaléka támogatja, hogy a GDP 5 százalékára növeljék a védelmi költségvetést, míg 38 százalék ellenzi.
Az Izrael és a palesztinok közötti konfliktus kapcsán 38 százalék úgy nyilatkozott, hogy Izraelt támogatja, 11 százalék a palesztinok oldalán áll, míg 41 százalék nem választott oldalt.
Arra is rákérdeztek, mely országokat tekintik barátinak.
A válaszadók 13 százaléka mondta azt, hogy szerint Moldova baráti ország, a további sorrend:
A felmérés szeptember 8. és 14. között készült 1000 fős mintán, a hibahatár 3,4 százalék.
A fasiszta, legionárius, rasszista és idegengyűlölő propaganda büntetését szigorító törvénymódosítás, a decemberben kihirdetett úgynevezett Vexler-törvény ellen rendeztek tüntetést Bukarestben.
A vízi élővilág jelentős mértékben szennyezett mikroműanyaggal – derül ki a konstancai Grigore Antipa-intézet szakembereinek friss tanulmányából. A mikroműanyag az emberi egészségre is komoly kockázatot jelent.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat sárga riasztást adott ki kemény fagy miatt Moldva négy megyéjére, emellett az egész országra kiterjedő hideg időjárásra, vegyes halmazállapotú csapadékra és erős széllökésekre figyelmeztető előrejelzést is közzétett.
Újabb kilenc elhalálozást okozott az influenzavírus Romániában a múlt héten; ezzel húszra nőtt az idei influenzaszezon haláleseteinek száma – közölte csütörtökön az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP).
Románia egy mélyreható nemzeti megbékélési folyamat és az államhatalmi ágak közötti egyensúly újjáépítésének kezdetén áll – jelentette ki csütörtökön Nicușor Dan a Bukarestbe akkreditált nagykövetekkel tartott éves találkozóján.
A bukaresti ítélőtábla csütörtökön elutasította a keresetet, amelyben egy civil szervezet az igazságügyi törvényeket felülvizsgáló munkacsoport létrehozásáról szóló miniszterelnöki döntés végrehajtásának felfüggesztését kérte.
Törökország idén vadászgépeket küld Észtországba és Romániába a NATO légtérrendészeti misszióinak keretében – jelentette be csütörtökön a török védelmi minisztérium.
A román kormány szerdán elfogadott határozata szerint napi 22 lejről napi 32 lejre emelkedik a gyermekeket, fogyatékkal élőket és más sérülékeny csoportokat ellátó bentlakásos intézményekben az egy főre jutó élelmezési keret összege.
Határozottan és egyértelműen ellenzi a prostitúció legalizálását célzó törvénytervezetet a Romániai Katolikus Püspöki Konferencia – szögezte le csütörtöki állásfoglalásában a Böcskei László nagyváradi megyés püspök által elnökölt testület.
Független vizsgálatot rendelnek el az igazságszolgáltatási rendszer véletlenszerű ügyelosztási rendszeréről, valamint kidolgozzák az öt évre szóló többéves tervet a román bíróságok és ügyészségek humánerőforrás-hiányának kezelésére.
szóljon hozzá!