2011. december 19., 13:452011. december 19., 13:45
Paul Păcuraru és Dan Ilie Morega, a Rovinari energetikai központ igazgatótanácsi tagja ellen 2008 decemberében emelt vádat az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) korrupciós bűncselekmények gyanúja miatt.
Păpurarut és Moregát idén májusban első fokon felmentette a legfelsőbb bíróság, a DNA azonban fellebbezett az ítélet ellen.
A liberális Păcuraru 2007 áprilisa és 2008 szeptembere között töltötte be a munkaügyi miniszteri tisztséget.
A vád szerint 2007 júniusában Morega azt ígérte a munkaügyi miniszternek, hogy támogatja a tárcavezető fiát abban, hogy több olyan országos vállalat által kiírt közbeszerzési pályázatot is elnyerjen, amelyeknek igazgatótanácsának ő maga (Morega) is tagja volt. Păcurarunak cserébe az egyik megyei munkaügyi felügyelőség élére kellett kineveznie a Morega által megnevezett személyt. A kinevezésre 2007 júniusában sor is került.
Ugyanazon év szeptemberben az ügyészség értesítette az államelnököt a tárcavezető elleni gyanúról, és a bűnvádi eljárás jóváhagyását kérte. 2008 márciusában az Alkotmánybíróság úgy döntött: az eljárás beindítását a képviselőháznak vagy pedig a szenátusnak kell jóváhagynia. A szenátus 2008. márciusában rábólintott a megvesztegetési ügy kivizsgálására.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.