Hirdetés

Felháborodás a “nácizás” miatt

Külföldre is elértek Victor Ponta miniszterelnök azon kijelentésének hullámai, miszerint az államfő mandátumának lejárta után “Băsescutlanítani kell az ország intézményeit, mert tízéves mandátuma olyan károkat okozott, mint a nácizmus Németországban." Az államfő hétfőn este tiltakozott a kijelentés ellen, mondván: az komoly károkat okoz az ország hitelességének. 

Balogh Levente

2014. szeptember 09., 17:312014. szeptember 09., 17:31

Joseph Daul, az Európai Néppárt (EPP) elnöke felháborodásának hangot, és felszólította az európai szocialistákat: határolódjanak el Victor Ponta kijelentéseitől. Daul szörnyűnek és botrányosnak minősítette, hogy egy EU-tagállam miniszterelnöke a nácikhoz hasonlítja országa államfőjét. Rámutat: Băsescut demokratikus úton választották meg, két mandátuma alatt pedig az ország job helyzetbe került, mint amilyenben előtte volt.

Daul szerint Ponta “rögeszmésen” le akarta váltani az államfőt az utóbbi három évben, ennek érdekében számos antidemokratikus cselszövést és trükköt vetett be. “Ennél Románia többet érdemel” – mutat rá Daul.

Paul Brummell, Nagy-Britannia bukaresti nagykövete szerint Hitlerből csak egy volt, és nem lát új Hitlert a mai európai politikában.

Felháborodásának adott hangot Aurel Vainer, a Romániai Zsidó Hitközségek Szövetségének elnöke is. Vainer szerint megengedhetetlen, hogy a jelenlegi Romániát, vagy az elmúlt 25 év Romániáját bárki is a náci Németországhoz hasonlítsa. Leszögezte: a jelenlegi államfő mandátuma alatt működtek a demokratikus intézmények az országban. Vainer óriási politikai hibának és elfogadhatatlan gesztusnak minősítette a kijelentést.

Klaus Johannis, a jobbközép legesélyesebbnek tartott, egyébként német nemzetiségű államfőjelöltje úgy vélekedett: Pontának bármely európai országban már a kijelentés elhangzását követő napon távoznia kellett volna tisztségéből.

Ponta kedden azzal próbált védekezni, hogy a kijelentését a sajtó „propagandája” miatt félreértették. Azt mondta: totalitáriusnak tartja a Băsescu nevével fémjelzett politikát, mivel az konfliktust gerjeszt a társadalom különböző szegmensei között.

Mint ismeretes, nem ez a PSD első nácizmussal kapcsolatos afférja. Dan Șova, aki a Ponta-kormányokban nagyberuházásokért felelős, illetve közlekedési miniszteri tisztséget is betöltött, még 2012-ben egy televíziós műsorban tagadta, hogy Romániában az Antonescu-rendszer idején zsidókat gyilkoltak volna meg.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 03., péntek

Ukrajna szerint „orosz elektronikai hadviselés” okozhatta a konstancai kikötői drónincidenst

A román védelmi minisztérium közölte: Ukrajna hivatalosan is megerősítette, hogy a június 5-én a konstancai kikötőben történt drónrobbanás „elszigetelt eset”, amelyet „nagy valószínűséggel Oroszország elektronikai hadviselési tevékenysége” idézett elő.

Ukrajna szerint „orosz elektronikai hadviselés” okozhatta a konstancai kikötői drónincidenst
Hirdetés
2026. július 03., péntek

Kelemen Hunor a sértődések „zárójelbe tételére” szólította a román pártokat

Kelemen Hunor kijelentette, hogy az RMDSZ nem vesz részt a szélsőséges, magyarellenes AUR legitimálásában.

Kelemen Hunor a sértődések „zárójelbe tételére” szólította a román pártokat
2026. július 03., péntek

Ne tegyük el pénteken se az esőkabátot

Zivatarokra figyelmeztető sárga jelzésű riasztás érvényes pénteken szinte az ország egész területén.

Ne tegyük el pénteken se az esőkabátot
Ne tegyük el pénteken se az esőkabátot
2026. július 03., péntek

Ne tegyük el pénteken se az esőkabátot

Hirdetés
2026. július 03., péntek

Elsőbbséget követeltek a bírák és ügyészek, alkotmánybírósághoz fordult a kormány a bérhátralékokat övező jogvita miatt

A kormány az alkotmánybírósághoz fordult a bírák és ügyészek felhalmozódott bérhátralékainak kifizetése körüli alkotmányos természetű konfliktus ügyében.

Elsőbbséget követeltek a bírák és ügyészek, alkotmánybírósághoz fordult a kormány a bérhátralékokat övező jogvita miatt
2026. július 02., csütörtök

Több idei autópálya-átadás is csúszhat, a szakértők szerint túl optimista a minisztérium menetrendje

Bár a bukaresti közlekedési minisztérium továbbra is azzal számol, hogy 2026 végéig rekordot jelentő, 233,59 kilométernyi autópályát és gyorsforgalmi utat adnak át Romániában, a Pro Infrastructura Egyesület szerint több határidő is túlságosan optimista.

Több idei autópálya-átadás is csúszhat, a szakértők szerint túl optimista a minisztérium menetrendje
2026. július 02., csütörtök

Korrupciógyanúba keveredett cégek is közreműködnek a román hírszerzés 200 milliós kiberbiztonsági projektjében

A Digi mellett más cégek is részt vesznek a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) mesterséges intelligencián alapuló kiberbiztonsági platformjának kiépítésében, a cégek némelyike azonban korrupciós ügyekben lehet érintett.

Korrupciógyanúba keveredett cégek is közreműködnek a román hírszerzés 200 milliós kiberbiztonsági projektjében
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

A kánikula már csak kis ideig kínoz, a zivatarok szombatig hűsítenek

Zivatarokra figyelmeztető narancssárga és sárga jelzésű riasztásokat adott ki csütörtökön az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). 11 megyében ugyanakkor továbbra is kánikulára figyelmeztetnek.

A kánikula már csak kis ideig kínoz, a zivatarok szombatig hűsítenek
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „politikai fegyverszünetet” akar a PSD-vel

Romániának „megállapodásra” vagy „politikai fegyverszünetre” van szüksége a költségvetési és intézményi stabilitás fenntartása érdekében – jelentette ki Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök.

Bolojan „politikai fegyverszünetet” akar a PSD-vel
2026. július 01., szerda

Felmérés: a romániai polgárok elégedetlenebbek az életminőségükkel az EU átlagánál

A romániai polgárok az EU-átlagnál elégedetlenebbek az életminőségükkel – derül ki az Európai Parlament legfrissebb felméréséből.

Felmérés: a romániai polgárok elégedetlenebbek az életminőségükkel az EU átlagánál
Hirdetés
Hirdetés