Hirdetés

Felfüggesztették tisztségéből Coldeát, a belföldi hírszerzés második emberét

Belső vizsgálatot rendelt el csütörtökön a Román Hírszerző Szolgálat (SRI), és felfüggesztette tisztségéből Florian Coldeát, az intézmény első számú igazgatóhelyettesét, miután egy korrupcióval gyanúsított, szökött üzletember azt állította, hogy szoros barátság fűzte Coldeához.

MTI

2017. január 13., 10:042017. január 13., 10:04

Az üzletember, Sebastian Ghiță, aki ellen a román ügyészség több ügyben is vizsgálódik, a kormány fő erejét képező Szociáldemokrata Párt (PSD) parlamenti képviselője volt tavalyig, és tagja volt a titkosszolgálatokat felügyelő parlamenti szakbizottságnak.

Ghiță decemberben hatósági felügyelet alatt állt, amikor rejtélyes módon eltűnt. Azóta sem került elő, de többször üzent a médián keresztül, súlyos vádakat fogalmazva meg a román igazságszolgáltatás működésével kapcsolatban. Ghiță a hírszerzés vizsgálatát kiváltó legutóbbi felvételen egyebek mellett azt állította, hogy az ő és Coldea családja többször nyaralt együtt, 2010-ben a Seychelles-szigeteken, két ével később pedig Toszkánában.

A hírszerzés csütörtöki közleménye szerint a sajtóban Coldeáról megjelent információk alapján Eduard Hellvig, a SRI igazgatója elrendelte egy rendkívüli belső vizsgálóbizottság felállítását, amelynek ellenőriznie kell, hogy Coldea megsértette-e a szakmai szabályokat. A vizsgálat lefolytatásáig Coldea hatáskörét az intézmény igazgatója veszi át – olvasható a közleményben. Ghiță főleg Laura Codruța Kövesit, a korrupcióellenes vádhatóság főügyészét és Florian Coldeát támadta. Azt állította, hogy mindkettőjükkel baráti viszonyt ápolt, amit az érintettek nem erősítettek meg.

Az üzletember azzal vádolta Coldeát és Kövesit, hogy igazságtalan döntések születtek bizonyos büntetőjogi perekben, így például a 2014-ben tíz év jogerős börtönbüntetésre ítélt Dan Voiculescu médiamágnás és politikus esetében. Ezen a hangfelvételen Traian Băsescu államelnök is megszólalt, aki az elmúlt években a román hírszerzés szigorúbb ellenőrzését szorgalmazta. Băsescu szerint ugyanis a hírszerzés túl nagy befolyásra tett szert az igazságszolgáltatásban és a közéletben, ami visszaélésekre ad lehetőséget. A Ghiță által kiszivárogtatott felvétel ügyében január elején a román legfőbb ügyészség hivatalból vizsgálatot indított.

Romániában a korrupcióellenes ügyészség tevékenységét az elmúlt években a román hírszerzés is segítette a hatályos törvények szerint. A román média szerint az ügyészségnek a nemzetközileg is elismert jó eredményeihez a két intézmény, ezen belül pedig Kövesi és Coldea kiváló együttműködése is nagymértékben hozzájárult.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 01., szerda

Felmérés: a romániai polgárok elégedetlenebbek az életminőségükkel az EU átlagánál

A romániai polgárok az EU-átlagnál elégedetlenebbek az életminőségükkel – derül ki az Európai Parlament legfrissebb felméréséből.

Felmérés: a romániai polgárok elégedetlenebbek az életminőségükkel az EU átlagánál
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Terrorista propaganda terjesztése miatt kiutasítottak Romániából egy marokkói férfit

Tíz évre kiutasították Romániából azt a marokkói állampolgárt, akit a Román Hírszerző Szolgálat szerint terrorista propagandatevékenység és romániai személyek radikalizálása miatt nemkívánatos személlyé nyilvánítottak.

Terrorista propaganda terjesztése miatt kiutasítottak Romániából egy marokkói férfit
2026. július 01., szerda

Temesvár német polgármestere kifakadt a kisebbségeket kémkedéssel gyanúsítók ellen

Dominic Fritz szerint árt Romániának, ha etnikai hovatartozásuk alapján megkérdőjelezik a nemzeti kisebbségek hazafiságát. Temesvár polgármestere, USR-elnök úgy véli, a gyűlöletkeltés és az összeesküvés-elméletek gyengítik az országot és európai szerepét.

Temesvár német polgármestere kifakadt a kisebbségeket kémkedéssel gyanúsítók ellen
2026. július 01., szerda

Az AUR kezdeményezi Nicușor Dan tisztségből való felfüggesztését és az előre hozott választások előkészítését

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szerdán úgy döntött, hogy kezdeményezi Nicușor Dan államfő tisztségből való felfüggesztését, illetve megindítja az előre hozott parlamenti választások kiírásához szükséges eljárást – közölte a párt.

Az AUR kezdeményezi Nicușor Dan tisztségből való felfüggesztését és az előre hozott választások előkészítését
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Grindeanu: Bolojan szándékosan akadályozza a kormányalakítást

Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök, a nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke szándékosan késlelteti és akadályozza a teljes jogkörrel rendelkező kormány megalakítását – állította szerdán Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke.

Grindeanu: Bolojan szándékosan akadályozza a kormányalakítást
2026. július 01., szerda

Van pénz a nyugdíjakra és az állami fizetésekre? Az ügyvivő miniszterelnök elmondta

Nincs veszélyben a bérek és nyugdíjak kifizetése, és jelenleg nem áll fenn annak a kockázata, hogy az állam ne tudná teljesíteni ezeket a kötelezettségeit – jelentette ki Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök.

Van pénz a nyugdíjakra és az állami fizetésekre? Az ügyvivő miniszterelnök elmondta
2026. július 01., szerda

Egyelőre folytatódik a viharos időjárás

Viharos időjárásra figyelmeztető első- (sárga) és másodfokú (narancssárga) riasztásokat adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) szerdán.

Egyelőre folytatódik a viharos időjárás
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Érettségi: van B-terv azok számára, akik a viharok miatt nem értek be 9 órára

Azok a diákok, akik szerdán nem tudtak 9 óráig megérkezni az érettségi szaknak megfelelő kötelező vizsgájára, 13 órától tehetik le a vizsgát – nyilatkozta Sorin Ion oktatási államtitkár az Edupedu.ro tanügyi szakportálnak.

Érettségi: van B-terv azok számára, akik a viharok miatt nem értek be 9 órára
2026. július 01., szerda

Emberéletet követelt a viharos időjárás Romániában

Húsz megye 60 településén és Bukarestben okozott károkat a kedd éjszakai vihar – közölte szerda reggel a katasztrófavédelmi főfelügyelőség (IGSU).

Emberéletet követelt a viharos időjárás Romániában
2026. július 01., szerda

Nicușor Dannak van mit a tejbe aprítania – derül ki a friss vagyonnyilatkozatából

Közzétette kedd este a vagyonnyilatkozatát Nicușor Dan államfő.

Nicușor Dannak van mit a tejbe aprítania – derül ki a friss vagyonnyilatkozatából
Hirdetés
Hirdetés