
2012. november 28., 07:352012. november 28., 07:35
Egykori minisztertársát, a nemzeti liberális párti (PNL) Tudor Chiuariu volt igazságügyi tárcavezetőt felmentették a vádak alól, az ügy további vádlottait, a posta korábbi vezetőit viszont letöltendő börtönbüntetésre ítélték.
Mihai Toader, a Román Posta volt vezérigazgatója hat év letöltendő szabadságvesztést kapott, Andrei Marinescut, a cég stratégiai fejlesztési osztályának ügyvezető igazgatóját öt és fél évre, Emanoil Lepădatu gazdasági igazgatót öt évre, Ioan Folfát, a Topcadex 99 Kft. ügyvezetőjét pedig egy év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték. Nagy Zsolt és Chiuariu a többi vádlottal egyetemben ártatlannak vallotta magát.
Nagy esetében egyébként módosították a bűncselekmény besorolását, eretetileg ugyanis közérdek sérelmére elkövetett, különösen nagy kárt okozó hivatali visszaéléssel vádolták meg. Nagy Zsolt, Tudor Chiuariu és a volt postai vezetők ügyében 2007-ben kezdett nyomozni az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA), és 2010-ben került sor a vádemelésre.
A DNA szerint a posta vezetői 2005 és 2007 között törvénytelenségek sorát elkövetve közreműködtek abban, hogy egy nagy értékű telek a román állam köztulajdonából az Imopost Developments Rt. nevű magáncég birtokába kerüljön. Ebben a két miniszter is közreműködött, ők írták alá ugyanis azt a rendeletet, amelynek nyomán a cégnek kedvező tulajdonjogi besorolása megtörtént. Az ezáltal okozott kárt 8,6 millió euróra becsülik.
A 2007-ben indult nyomozás során az ügyészség arra próbált fényt deríteni, törvényesen járt-e el a postavállalat, amikor két részvénytársasággal társult, illetve amikor az Imopost Developments Rt. nevű cég alaptőkéjéhez íratta az állami közvagyonként elkönyvelt, bukaresti telket. A korrupcióellenes ügyosztály úgy vélte: a Román Posta és két magáncég társulásakor mintegy 90 millió euróra becsült ingatlantelek-együttes árát negyvenszer kevesebbre, 4,5 millió euróra értékelték, súlyosan megkárosítva ezzel az állami közvagyont.
A DNA azt is vizsgálta, milyen körülmények között fogadta el 2007 áprilisában a Tăriceanu-kabinet a 377-es számú, az ingatlan állami köztulajdonból való kikerülését jóváhagyó kormányrendeletet, amelyhez a Chiuariu vezette igazságügyi, valamint a Nagy Zsolt irányította távközlési tárca mellékelt indoklási jegyzéket.
A kormányhatározat szerint a szóban forgó, időközben lebontott ingatlan mintegy 13 ezer négyzetméternyi telekkel együtt kikerült az állami köztulajdonból. Egyes vádak szerint ezzel Chiuariu hozzájárult ahhoz, hogy a posta az állami vagyon részét képező területtel illegálisan társuljon magáncégekkel – demokrata és liberális körökhöz közel álló vállalkozói érdekcsoportokkal – egy építkezési projekt megvalósítására. A társulást egyébként elismerte Dan Mihai Toader, a Román Posta elnök-vezérigazgatója, aki szerint a posta nyilvános versenytárgyalás útján választott ki két magáncéget, amelyekkel közösen létrehozták az Imopost Developments Részvénytársaságot.
Az Igazságügyi Minisztérium akkori közleménye szerint az említett kormányhatározat-tervezet jóváhagyása törvényes feltételek között történt, a jogszabálytervezetet előterjesztő Távközlési és Informatikai Minisztérium által benyújtott dokumentáció alapján. A szaktárca azt is hangsúlyozza: indoklási jegyzékét arra alapozta, hogy a Román Posta rendelkezik a telek fölötti tulajdonjogát megerősítő bizonyítvánnyal, a gazdasági és pénzügyi tárca pedig megerősítette, hogy a telek nem állami köztulajdon része.
Nagy Zsolt még két éve levélben fejtette ki, hogy szerinte egy kormányhatározat kezdeményezése nem lehet hivatali visszaélés. „Az európai joggyakorlatban példátlan, hogy egy minisztert egy kormányhatározat kezdeményezése miatt vádoljanak” – írta Nagy. Hozzátette, a 2007-es határozatot a kormány elfogadta, ez pedig a kormány szolidáris felelősségét vonja maga után. Nagy Zsolt hangsúlyozta: a DNA „visszamenőleges hatályú kormányhatározat kezdeményezésével” vádolja, holott „a jog alapelve az, hogy nem lehet egyetlen jogszabály (…) sem visszamenőleges hatályú”.
„A posta inkriminált társulása 2005-ben történt, az ominózus kormányhatározat 2007-ben született! Hogyan is lehetett volna visszamenőleges hatálya?! Ráadásul ez a kormányhatározat nem is vonatkozott a telek jogi státusára!” – írta levelében Nagy Zsolt.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.