Hirdetés

Felére csökkent a konstancai kikötőn keresztül érkező ukrán gabonaexport

•  Fotó: Ukrán mezőgazdasági minisztérium

Fotó: Ukrán mezőgazdasági minisztérium

A konstancai kikötő teljes gabonaexportja visszaesett az idei év első nyolc hónapjában, mivel az Ukrajnából érkező gabona szállítása felére csökkent – közölték a kikötői hatóság képviselői szerdán.

Krónika

2024. szeptember 18., 16:432024. szeptember 18., 16:43

Amint a Reuters hírügynökséget a román közszolgálati televízió honlapján idézték, idén január és augusztus között 20,18 millió tonna gabonát exportáltak a konstancai kikötőből, ami 9,1%-os csökkenés a tavalyi év azonos időszakához képest.

A konstancai kikötő továbbra is az ukrán gabonaexport fő alternatív útvonala a 2022-es orosz inváziót követően, ezen kívül az üzemanyagimport fő útvonala. Ukrajnának azonban sikerült növelnie saját kikötőin keresztül történő gabonaexportját azáltal, hogy tengeri folyosókat hozott létre a Fekete-tenger nyugati részén,

Hirdetés

Románia és Bulgária felségvizeinek közelében. A konstancai kikötői hatóság által közölt adatok szerint augusztusban 120 000 tonna ukrán gabona hagyta el a kikötőt. Ennek a gabonának a nagy része uszályokon érkezett Konstancába a Dunán, amelyen a vízállás augusztusban az aszály miatt alacsony volt – ez részben befolyásolta a folyami szállítást.

A hónap elején Ukrajna azzal vádolta meg Oroszországot, hogy stratégiai bombázókkal mért csapást egy gabonát szállító civil hajóra a Fekete-tenger egy, Románia gazdasági övezetéhez közeli részén, ami aggodalmat keltett a kereskedők körében a fekete-tengeri gabonaszállításokat illetően.

korábban írtuk

Tehermentesíti Európát a tengeri úton helyreállt ukrán gabonaexport, Budapest további óvintézkedéseket kér
Tehermentesíti Európát a tengeri úton helyreállt ukrán gabonaexport, Budapest további óvintézkedéseket kér

Az ukrajnai gabonaexport volt a fő téma Nagy István magyar agrárminiszter és Tarasz Viszockij, az ukrán kormány ügyintézőjének kijevi találkozóján. Megállapították, hogy a tengeri útvonalak használatával csökkent az ukrán termékek exportja Európa felé.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 13., kedd

Nicușor Dan szétkergetéssel fenyegeti a parlamentet, ha nem lesz megállapodás az új kormányról

Nicușor Dan államfő azt jelezte a pártoknak, hogy ha nem sikerül megállapodásra jutni a Luca Niculescu vezette kormány támogatásáról, nem nevez meg új miniszterelnök-jelöltet, hanem feloszlatja a parlamentet és előre hozott választásokat ír ki.

Nicușor Dan szétkergetéssel fenyegeti a parlamentet, ha nem lesz megállapodás az új kormányról
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Hazamehet, de házi őrizetben várja a folytatást Călin Georgescu

A bukaresti törvényszék kedden házi őrizetre enyhítette a Călin Georgescu volt elnökjelölt elleni kényszerintézkedést. A döntés nem jogerős.

Hazamehet, de házi őrizetben várja a folytatást Călin Georgescu
2026. október 13., kedd

Cseke Attila szerint ketyeg az óra: a politikai patthelyzet megbéníthatja az egészségügyet

Költségvetés-kiigazítás nélkül két-három héten belül működésképtelenné válhat a romániai egészségügyi rendszer – figyelmeztetett Cseke Attila ügyvivő egészségügyi miniszter.

Cseke Attila szerint ketyeg az óra: a politikai patthelyzet megbéníthatja az egészségügyet
2026. október 13., kedd

Niculescu derűlátó, és hibrid vagy szakértői kormányt is el tud képzelni – kár, hogy a PSD mindkettőt elutasítja

Amennyiben nem sikerül szilárd és átlátható kormányzati többséget kialakítani, akkor egy hibrid vagy egy szakértői kormány létrehozása jelenthet megoldást – jelentette ki hétfőn este Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök.

Niculescu derűlátó, és hibrid vagy szakértői kormányt is el tud képzelni – kár, hogy a PSD mindkettőt elutasítja
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Olcsó mulatság a hazudozás? Szigorúbb bírságokat követelnek a félretájékoztató román televíziókra

A Realitatea Plus és a România TV kapta a félretájékoztatás és a hiteles tájékoztatás szabályainak megsértése miatt 2024-ben és 2025-ben kiszabott bírságok 70 százalékát – állítja a Declic civil szervezet.

Olcsó mulatság a hazudozás? Szigorúbb bírságokat követelnek a félretájékoztató román televíziókra
2026. október 12., hétfő

A PSD koalícióra hívja a PNL-t és az RMDSZ-t Niculescu támogatásának feltételeként

A Szociáldemokrata Párt (PSD) feltételekkel hajlandó támogatni Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök kormányát, ezek egyike, hogy a kormányt egy felvállalt, stabil politikai többség alkossa – jelentette ki Sorin Grindeanu, a párt elnöke.

A PSD koalícióra hívja a PNL-t és az RMDSZ-t Niculescu támogatásának feltételeként
2026. október 12., hétfő

Niculescu folytatja a kormányalakítási egyeztetéseket, még mindig kétséges a többség

Bár a parlamenti bizalmi szavazást csak csütörtökön tartják, a hétfői nap is sorsdöntő lehet Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök számára.

Niculescu folytatja a kormányalakítási egyeztetéseket, még mindig kétséges a többség
Hirdetés
2026. október 11., vasárnap

Magyarországnak járó uniós pénzek újraosztásából juthat újabb védelmi célokra fordítható összegekhez Románia

Románia további forrásokhoz juthat az európai uniós védelmi fejlesztéseket célzó SAFE-program keretében, miután körülbelül 20 milliárd euró szabadul majd fel a többi tagállam által benyújtott finanszírozási kérelmek csökkenése következtében.

Magyarországnak járó uniós pénzek újraosztásából juthat újabb védelmi célokra fordítható összegekhez Románia
2026. október 11., vasárnap

A Georgescu-párti tüntetések jó üzletet jelentenek az államnak, csak úgy röpködnek a bírságok

A bukaresti csendőrség 124 közigazgatási bírságot szabott ki, összesen 101 000 lej értékben szeptember 29. és október 9. között, a Călin Georgescu támogatói által a központi fogdánál és a DIICOT székhelyénél szervezett tüntetések nyomán.

A Georgescu-párti tüntetések jó üzletet jelentenek az államnak, csak úgy röpködnek a bírságok
2026. október 11., vasárnap

Milliókat költöttek el szabályellenesen: újabb részletek a meteorológiai szolgálat közpénzherdálásáról

Újabb részleteket hozott vasárnap nyilvánosságra Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter az Országos Meteorológiai Szolgálatnál (ANM) felfedezett közpénzköltésről.

Milliókat költöttek el szabályellenesen: újabb részletek a meteorológiai szolgálat közpénzherdálásáról
Hirdetés
Hirdetés