Felavatták Bukarestben a NATO délkeleti nemzetközi hadosztály-parancsnokságát pénteken, egy héttel az észak-atlanti szövetség varsói csúcsértekezlete előtt.
2016. július 01., 14:472016. július 01., 14:47
2016. július 01., 19:242016. július 01., 19:24
A NATO az ukrajnai válságra reagálva legutóbbi, 2014-es csúcsértekezletén döntött keleti szárnyának megerősítéséről. Ennek értelmében Bulgáriában, Romániában, Lengyelországban és a három balti országban úgynevezett integrációs egységeket (NFIU) hoztak létre a szövetség gyorsreagálású erői számára, Romániában és Lengyelországban pedig egy-egy új hadosztály-parancsnokság létesült.
A pénteki avatón Klaus Johannis államfő bejelentette, hogy a bukaresti hadosztály-parancsnokság elérte kezdeti, az itteni integrációs egység pedig teljes operatív kapacitását. Az ünnepségen jelent volt Hans Klemm, az Egyesült Államok bukaresti nagykövete és – a NATO nápolyi egyesített főparancsnokságának képviseletében – Michelle Howard amerikai tengernagy.
Johannis úgy értékelte: tavaly erősödtek az észak-atlanti térséget érő fenyegetések mind a szíriai térség, mind a közel-keleti és észak-afrikai válsággócok irányából, mind az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet részéről. Az államfő szerint a NATO keleti szomszédságában továbbra is ingatag a helyzet, az ukrán válság megoldása nehézkesen halad, a minszki egyezménynek csak részlegesen sikerült érvényt szerezni.
„A varsói NATO-csúcs ezért életbevágó jelentőségű a közös védelem megerősítésének szempontjából\" – vonta le a következtetést Johannis. Rámutatott: a NATO keleti és déli szárnyát kiegyensúlyozottan kell erősíteni, és Románia azt szeretné, hogy a védelmi szövetség a döntések meghozatalánál most és a jövőben is fordítson kiemelt figyelmet a Fekete-tenger térségére.
A bukaresti NATO hadosztály-parancsnokságot a főváros legnagyobb szárazföldi hadosztályából alakították ki, amelynek élére tavaly augusztus 31-án Ovidiu-Liviu Uifăleanu dandártábornok, egy boszniai és afganisztáni békemissziókban edződött katona kapott kinevezést. Akkor bejelentették: a NATO-parancsnokságon mintegy 280 katona teljesít majd szolgálatot, közülük 75-en más NATO-tagországokból érkeznek Romániába.
A hadosztályszintű vezénylési központnak az első szakaszban a romániai és bulgáriai integrációs egységek (NFIU) koordinálása lesz a feladata, de hosszabb távon a kiképzésre helyezik a hangsúlyt annak érdekében, hogy a NATO-hadosztály Déleket-Európa bármely részén bevethetővé váljon.
Több száz ember várta szombaton Călin Georgescu volt államfőjelöltet a Vaslui megyei Codăești település élelmiszerpiacán.
Sárga jelzésű hőségriasztást adott ki szombatra az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Románia nagy részére. A Bánságban, Körös-közben és Nyugat-Erdélyben viharos lesz az időjárás.
Hivatalosan hatályba lépett a Románia és az Amerikai Egyesült Államok közötti szociális biztonságról szóló egyezmény – jelentette be pénteken az Egyesült Államok bukaresti nagykövetsége.
Csaknem 2,9 millió diák és óvodás kezdi meg hétfőn a 2026–2027-es tanévet az oktatási minisztérium által jóváhagyott tanév rendje szerint.
Robbanóanyagot tartalmazó dróndarabot ártalmatlanítottak pénteken a haditengerészet tűzszerészei a dunai Sulina-ág bejáratától mintegy öt tengeri mérföldre keletre – közölte a védelmi minisztérium.
Bíróság elé állította pénteken Andrew és Tristan Tate-et a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) többek között gyerekkereskedelem, pénzmosás, kiskorú sérelmére elkövetett szexuális cselekmény és tanúbefolyásolás miatt.
Alexandru Rogobete, a Szociáldemokrata Párt (PSD) vezető politikusa olyan parlamenti többséget szeretne, amelyben a PSD mellett az RMDSZ is ott van.
Parázs vitát váltott ki az e-SănătateaMea (e-Egészségem) nevű új romániai egészségügyi portál szeptember 1-jei indulása, különösen a családorvosok körében.
Ötezer lejes pénzjutalmat kapnak azok a végzősök, akik a 2026-os érettségi vizsgán tízes átlagot értek el – döntött csütörtöki ülésén a kormány.
szóljon hozzá!