
Fotó: Pinti Attila
Több Konstanca megyei rendőrségi vezetőt elbocsátott a belügyminiszter a két halálos áldozatot követelő tengerparti gázolást követő kivizsgálások után.
2023. augusztus 23., 20:072023. augusztus 23., 20:07
2023. augusztus 23., 20:332023. augusztus 23., 20:33
A belügyminiszter által a Május 2 tengerparti településen történt közúti baleset ügyében elrendelt vizsgálat nyomán elbocsátották a Konstanca megyei rendőr-főkapitányság helyettes vezetőjét, a közlekedési osztály vezetőjét, a mangaliai rendőrség vezetőjét, a Vama Veche-i rendőrség vezetőjét – jelentette be szerdán Eduard Ionescu, a belügyminisztérium sajtóirodájának képviselője.
Több rendőr ellen is fegyelmi eljárás indult egy bedrogozott sofőr által elkövetett, két fiatal halálát okozó baleset ügyében – közölte hétfőn a Konstanca megyei rendőrfőkapitány.
,,Tekintettel arra, hogy a Konstanca megyei rendőrségnek 12 műszer áll a rendelkezésére a pszichoaktív hatású anyagok szervezetben való kimutatására, a rendőröknek lehetőségük lett volna drogtesztnek alávetni a járművezetőt, vagy elvezethették volna klinikai vizsgálatra és biológiai minta vételére egy egészségügyi egységbe. Az ügyet a Konstancai megyei törvényszéki ügyészségre utalják" – mondta Eduard Ionescu.
Két fiatal meghalt, hárman megsérültek augusztus 19-én reggel, amikor egy kábítószer hatása alatt álló férfi autójával gyalogosok közé hajtott a 39-es országúton, a Május 2 település közelében. A járművet egy 19 éves fiú vezette.
A jármű vezetője elhagyta a baleset helyszínét, Vama Veche településen találták meg később a rendőrök. A fiatalemberen drogtesztet végeztek, amely kokain, amfetamin és metamfetamin jelenlétét mutatta ki a szervezetében, tájékoztat az Agerpres hírügynökség.

A Május 2 tengerparti üdülőtelepen történt két halálos baleset kapcsán – amit egy szabadon engedett, bedrogozott sofőr okozott – Cătălin Predoiu belügyminiszter elismerte, hogy a rendőrség súlyos emberhiánnyal küszködik.
Az elmúlt években két ízben is vizsgálódtak már a hatóságok az ellen a fiatalember ellen, aki bedrogozva vezetett szombat reggel, és autójával gyalogosok közé hajtott Május 2 település közelében, két fiatal halálát okozva.
Hatósági támogatással válhat könnyebbé a közlekedés a régi ingatlanokban, miután a román államfő hétfőn kihirdette a Lift az életért elnevezésű országos lakás-akadálymentesítési programról szóló törvényt.
Az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC) szerdán ismét figyelmeztetett, hogy továbbra is terjednek olyan SMS-ek, amelyekben csalók állítólagos bírságok vagy elmaradt befizetések rendezésére szólítják fel a címzetteket.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) semmiféle politikai megállapodást nem köt a Szociáldemokrata Párttal (PSD) mindaddig, amíg Sorin Grindeanu vezeti a pártot, mivel az visszataszítónak tartja az AUR 90 képviselőjét.
A helyzet jobbnak tűnik, mint 2–3 héttel ezelőtt – jelentette ki Sorin Grindeanu, az Ilie Bolojan vezette koalíciós kormányt az AUR segítségével bizalmatlansági indítvánnyal megbuktató Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke a belpolitikai válság kapcsá.
Elérte a 30 százalékot a munkálatok készültségi szintje a Nagyszeben-Pitești autópálya (A1) Bojca 1. alagútjánál – közölte hétfőn a közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság (CNAIR) vezérigazgatója.
Kevesebb mint egy óra alatt „mérgezte meg” a TikTok algoritmusa egy 12 éves gyerek kitalált profilját. Az Országos Emberkereskedelem Elleni Ügynökség (ANITP) a kiskorúakra veszélyes tartalmakra hívta fel a figyelmet.
A már működő vízerőművek korszerűsítésére, és ne a kommunista időkből örökölt, vitatott megítélésű beruházások befejezésére fordítsa a Hidroelectrica fejlesztési forrásait – ezt követelik egy új petíció kezdeményezői az Ener
Hatalmas bírságokat szabtak ki a fogyasztóvédők csak pár nap leforgása alatt a román tengerparton.
Nem a környezetvédelem szükségességét, hanem a tervezett szabályozás pontatlanságait kifogásolja a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztérium (MADR) a környezeti bűncselekményekről szóló új törvénytervezettel kapcsolatban.
A Nemzeti Liberális Pártnak (PNL) nem kell „újra felfedeznie” a liberális konzervativizmust, mert azt már rögzíti a 2025-ös kongresszuson elfogadott, Hagyományokra épülő modernizáció című programja – szögezte le hétfőn a Facebook-oldalán Dan Motreanu.
szóljon hozzá!