Hirdetés

Fejcsóválás Brüsszelben

•  Fotó: Rompres

Fotó: Rompres

Hatástalanították egymást a romániai néppártok álláspontjai. Nem fogadott el határozatot a Traian Bãsescuról szóló romániai népszavazás kapcsán az Európai Néppárt (EPP) Brüsszelben ülésező politikai bürója. Amint a Krónika brüsszeli forrásokból értesült, a Demokrata Párt (PD) Bãsescu-párti határozattervezetet készített elő, amelyik arra is kitért, hogy a néppárt vonja felelősségre az RMDSZ-t amiatt, hogy a szövetség a néppárti Traian Bãsescu ellen folytat kampányt.

Gazda Árpád

Gazda Árpád

2007. május 16., 00:002007. május 16., 00:00

Sorin Frunzãverde demokrata politikus azonban, miután azt látta, hogy megoszlanak a vélemények a határozattervezet kapcsán, elállt a tervezet megszavaztatásától. A néppárt vezetőinek azzal kellett szembesülniük, hogy a három romániai tagpárt mindegyike más-más álláspontot képvisel. A Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárt (PNÞCD) ugyanis a népszavazás bojkottjára szólította fel híveit, Az RMDSZ Bãsescu ellen, a PD pedig Bãsescu mellett folytat kampányt.

A Krónikának a PNÞCD-t képviselő Alexandru Herlea elmondta, az ülésen Sorin Frunzãverde, Marian Miluþ PNÞCD-elnök, valamint ő szólalt fel a romániai pártok részéről. Végül a politikai büró megerősítette Wilfried Martens elnök korábbi nyilatkozatát, melyben reményét fejezte ki, hogy Traian Bãsescu visszatérhet az elnöki palotába a népszavazás után.

Nem hízelgő viszont Romániára nézve az Európai Bizottság alelnöke, Franco Frattini igazságügyi biztos (képünkön) tegnapi nyilatkozata. Frattini a Deutsche Welle rádiónak kijelentette, június közepén az Európai Bizottság fontolóra veszi, hogy alkalmazza a Románia csatlakozási szerződésében rögzített igazságügyi védzáradékot. Ezt szerinte a romániai igazságügyben tapasztalható kedvezőtlen fejlemények teszik szükségessé. Frattini megjegyezte, kétszer is tárgyalt már Tudor Chiuariu igazságügy-miniszterrel. Sérelmezte, hogy a miniszter megsértette a korrupcióellenes ügyészség függetlenségét, valamint azt is, hogy a politikusok vagyongyarapodását ellenőrző feddhetetlenségi ügynökség (ANI) törvényét a korábbinál puhább formában fogadta el a parlament. A biztos megjegyezte, EU-szakértőkkel vizsgáltatja át a törvényszöveget.

Tudor Chiuariu miniszter alaptalannak vélte a brüsszeli aggodalmakat. Közleményben jelentette ki, a vitatott törvény végső, elfogadott változata alig különbözik attól a változattól, amelyet korábban Brüsszel is támogatott.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte
Hirdetés
2026. november 07., szombat

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti
2026. november 07., szombat

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt

Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt
2026. november 07., szombat

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit

A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit

Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit
2026. november 06., péntek

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott

Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott
2026. november 06., péntek

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?

Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól

Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól
2026. november 06., péntek

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Hirdetés
Hirdetés