
Fotó: Mediafax
2009. július 21., 10:082009. július 21., 10:08
Mircea Geoană, a kormányon lévő szociáldemokrata alakulat elnöke – Băsescu várható második fordulós ellenfele – szerint Băsescu provokálta a tusványosi magyar részvevőket. A politikus úgy nyilatkozott, az államfő kampánycélból igyekezett összeugrasztani az erdélyi románokat és magyarokat. Crin Antonescu, a román liberálisok ugyancsak államfőjelölt elnöke szerint Băsescu sejtette, hogy a szabadegyetem részvevői kifütyülik autonómiaellenes kijelentéséért, ezzel azonban tudatosan a román nacionalista szavazókat célozta meg. Borbély László, az RMDSZ ügyvezető alelnöke leszögezte: az erdélyi magyarok tiszteletben tartják ugyan Románia alkotmányát, ám a nemzetállamra vonatkozó cikkely túlhaladott volta miatt ragaszkodnak annak módosításához.
A román lapok szinte kivétel nélkül beszámoltak Băsescu tusványosi fellépéséről. A legtöbben azt emelték ki, hogy 2004-es megválasztása óta az elnök először szembesült számottevő közönség nyíltan kifejezett nemtetszésével, mások azt hangsúlyozták, hogy a jövőre Magyarországon minden bizonnyal hatalomra kerülő Fidesz Băsescu szövetségese lett. A Ziua megállapítja, Băsescu „Magyarország következő miniszterelnökével” együtt volt jelen a táborban, ahol Orbán „dicsőítő” szavakkal illette az államfőt. A lap kommentátora szerint a Băsescut kifütyülő magyar hallgatóság gesztusa nemcsak az elnöknek, hanem az egész román népnek szólt.
Az Evenimentul Zilei szerint Orbán Viktor Băsescu „székelyföldi kortese” lett azáltal, hogy bevallotta: a második fordulóban a jelenlegi elnökre szavazna. Ioana Lupea főszerkesztő-helyettes vezércikkében ugyanakkor úgy véli: tusnádfürdői kiruccanásával Băsescu két legyet ütött egy csapásra, hiszen a román nacionalisták szimpátiájával együtt megszerezte az erdélyi magyarok körében rendkívül népszerű Fidesz-elnök támogatását is, amely a javára billentheti el a mérleg nyelvét az államfői megmérettetés második fordulójában. Ezt az álláspontot osztja Cristian Pătrăşconiu, a Cotidianul napilap publicistája is, aki megállapítja, hogy Băsescunak egyik államelnökjelölt kihívója sem rendelkezik azzal a „fegyverténnyel”, amellyel a jelenlegi államfő: Orbán Viktor támogatásával.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).