Hirdetés

Ételmérgezés okozhatta egy négyéves kislány halálát, a nagymamája is elhunyt

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

Meghalt egy négyéves kislány Călăraşi megyében. A gyermek korábban halhúst fogyasztott, a gyanú szerint ételmérgezés okozta a halálát.

Krónika

2024. április 30., 17:182024. április 30., 17:18

Az egészségügyi minisztérium keddi tájékoztatása szerint a kislány hétfő reggel halt meg, délben pedig a nagymamája is életét vesztette.

Vasárnap mindketten részt vettek egy ebéden, amelyen egyebek mellett halat is felszolgáltak. Összesen hat felnőtt és négy gyermek fogyasztott az ottani ételekből, de csak a kislánynál és a nagymamájánál jelentkezett hányinger, hányás

Hirdetés

– számolt be a szaktárca közleménye alapján az Agerpres.

A gyanú szerint a kislány halálát ételmérgezés okozta. A szívproblémákkal küzdő nagymamának leállt a szívműködése, amikor értesült a kislány halálhíréről, és nem tudták újraéleszteni. A halál pontos okát a kórbonctani vizsgálat fogja megállapítani mindkét esetben – tették hozzá a minisztériumi közleményben.

korábban írtuk

Moldvai pszichiátriai ételmérgezés: zajlik az ügy kivizsgálása, a halakat adományozó kolostort megbírságolták
Moldvai pszichiátriai ételmérgezés: zajlik az ügy kivizsgálása, a halakat adományozó kolostort megbírságolták

Negyvenezer lejre büntette a Vaslui megyei állategészségügyi és élelmiszerbiztonsági igazgatóság (DSVSA) a floreşti-i kolostort, amely halból készült ételeket adományozott a murgeni-i pszichiátriai kórháznak.


szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 30., csütörtök

Magyarul szólította lemondásra Békési Csabát botrányhős elődje a fogyasztóvédelmi hatóság éléről

Magyar nyelven szólította fel lemondásra Békési Csabát az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC) éléről elődje, Cristian Popescu Piedone.

Magyarul szólította lemondásra Békési Csabát botrányhős elődje a fogyasztóvédelmi hatóság éléről
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Bányászjárás: helyt adva a vádlottak több kifogásának, visszautalták az ügyet a legfőbb ügyészséghez

A legfelsőbb bíróság visszautalta a legfőbb ügyészséghez az 1990. júniusi bányászjárás ügyének vádiratát.

Bányászjárás: helyt adva a vádlottak több kifogásának, visszautalták az ügyet a legfőbb ügyészséghez
2026. április 30., csütörtök

Tánczos: van elméleti esély arra, hogy a négytagú koalíció a bizalmatlansági indítvány után ismét összeáll

Elméletileg még van esély a koalíció fenntartására a bizalmatlansági indítványról szóló keddi szavazás után – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es miniszterelnök-helyettes.

Tánczos: van elméleti esély arra, hogy a négytagú koalíció a bizalmatlansági indítvány után ismét összeáll
2026. április 30., csütörtök

Cseke Attila a kórházi ágyak számának csökkentéséről: a kihasználtsági ráta valahol 50–60 százalék körül mozog

Az egészségügyi minisztérium a 2025-ös kihasználtsági arányok alapján fogja eldönteni, mely kórházakban csökkentik az ágyak számát, miután a kormány jóváhagyta, hogy 2028-ig évi 4691 ágyat számolnak fel.

Cseke Attila a kórházi ágyak számának csökkentéséről: a kihasználtsági ráta valahol 50–60 százalék körül mozog
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Egy képviselőcsoport máris visszakozni látszik a bizalmatlansági indítvány ügyében

Máris ingadozni látszik a kormány ellen benyújtott bizalmatlansági indítvány mögött felsorakozott parlamenti többség: a POT listáin parlamentbe jutott képviselők és szenátorok jelezték, hogy csak feltételekkel szavazzák mag az indítványt.

Egy képviselőcsoport máris visszakozni látszik a bizalmatlansági indítvány ügyében
2026. április 30., csütörtök

Egy kormánybuktatás utáni alternatívákról, a PSD felelősségéről, Nicușor Dan szerepéről is beszélt Ilie Bolojan

A jelenlegi kormány bukása esetén egy demokratikus pólus létrehozása lehet az egyik alternatíva a Nemzeti Liberális Párt (PNL) számára Ilie Bolojan miniszterelnök szerint.

Egy kormánybuktatás utáni alternatívákról, a PSD felelősségéről, Nicușor Dan szerepéről is beszélt Ilie Bolojan
2026. április 29., szerda

Alkotmányellenesnek nyilvánították a légiósok számát korlátozó Novák-törvényt

Az alkotmánybíróság szerdai döntése szerint sérti az alkotmányt az a törvénytervezet, amely szerint a romániai sportkluboknak a hivatalos mérkőzéseken legalább 40 százalékban hazai sportolókat kell szerepeltetniük a 2026–2027-es szezontól.

Alkotmányellenesnek nyilvánították a légiósok számát korlátozó Novák-törvényt
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Érvénytelenítette az alkotmánybíróság a román közmédia igazgatótanácsi tagjainak kinevezését

Alaptörvénybe ütközőnek ítélte szerdán a bukaresti alkotmánybíróság a román közszolgálati televízió (SRTV) és rádió (SRR) igazgatótanácsi tagjainak kinevezését. A taláros testület határozata nyomán meg kell ismételni a parlamenti szavazást.

Érvénytelenítette az alkotmánybíróság a román közmédia igazgatótanácsi tagjainak kinevezését
2026. április 29., szerda

Nicușor Dan: Románia nyugati irányultságáról maga az alkotmány beszél

Nicușor Dan államfő alkotmányos kötelezettségének nevezte szerdán, hogy nyugati irányultságú kormány alakításával bízza meg az ország következő miniszterelnök-jelöltjét.

Nicușor Dan: Románia nyugati irányultságáról maga az alkotmány beszél
2026. április 29., szerda

Ismertették a parlamentben a PSD és az AUR bizalmatlansági indítványának szövegét

Az eljárásrendnek megfelelően ismertették szerdán a parlament két házának együttes ülésén az Ilie Bolojan vezette kormány ellen benyújtott bizalmatlansági indítvány szövegét.

Ismertették a parlamentben a PSD és az AUR bizalmatlansági indítványának szövegét
Hirdetés
Hirdetés