Hirdetés

Erdőt vett Romániában az Ikea

Meg nem erősített hírek szerint a Harvard Egyetem által áruba bocsátott erdőket vásárolta meg Romániában az Ikea csoport.

2015. július 19., 16:312015. július 19., 16:31

2015. július 19., 16:312015. július 19., 16:31

A svéd bútorgyártó és -kereskedő cégcsoport a napokban jelentette be, hogy 33 600 hektár erdőt vásárolt az országban. A Mediafax hírügynökség az Ikea közleményére hivatkozva közölte, a társaság Botoşani, Vrancea, Buzău, Prahova és Bihar megyében vásárolt erdős területeket. Az eladókról és a vételárról üzleti titokra hivatkozva nem közölt adatokat. Frederik de Jong, az Ikea Románia elnöke elmondta, az erdővásárlás hozzásegíti a cégcsoportot a fenntartható módon megtermelt fa nyersanyaghoz. A befektetést arra is alkalmasnak tartotta, hogy a cég diverzifikálja eszközeit. „Románia lesz az első ország, ahol az Ikea csoport saját erdővel gazdálkodik, és azt tűztük ki célul, hogy példát mutassunk az erdőgazdálkodás fenntarthatóságára\" – idézte a Mediafax Frederik de Jongot. Az elnök hozzátette, Románia lesz az első olyan ország, ahol az IKEA nyersanyaggal is rendelkezik, bútorgyártókkal is együttműködik, és kereskedik is a termékeivel. Az országban több mint húsz beszállítója van az Ikea csoportnak. Termékeit egy 2007-ben nyitott bukaresti áruházban lehet megvásárolni. A bútorgyártó júniusban jelentette be, hogy a második romániai üzletét is a fővárosban nyitja meg.

A román állam után a második legnagyobb hazai erdőtulajdonosként jegyzett Harvard Egyetem nemrég korrupciós botrány miatt volt kénytelen áruba bocsátani romániai erdőbirtokait. Egy román házaspár súlyos anyagi és erkölcsi károkat okozott a világ legtekintélyesebb és leggazdagabb felsőoktatási intézményének azáltal, hogy az amerikai egyetem érdekeltségébe tartozó hazai magáncég képviselőiként 32 ezer hektár erdőt vásároltak fel túlméretezett áron az országban, az eladóktól pedig tetemes csúszópénzt kaptak. A Harvard a tulajdonában lévő Phemus Corporation befektetési alapon keresztül, a Bukarestben bejegyzett Scolopax Kft. révén bonyolította le a tranzakciókat. A társaság ügyvezetőjét, Dragoş Lipan Secut és feleségét tavaly januárban Nagyváradon pénzmosás és csúszópénz elfogadásának gyanúja miatt letartóztatta a korrupcióellenes ügyészség.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 05., csütörtök

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát

A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását

A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását
2026. november 05., csütörtök

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra

Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra
2026. november 05., csütörtök

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst

Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez

A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez
2026. november 04., szerda

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál

Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál
2026. november 03., kedd

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok

Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén

Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén
2026. november 03., kedd

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak

A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak
2026. november 03., kedd

Romániai áruházi hűtőket is kibertámadás érhetett

Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.

Romániai áruházi hűtőket is kibertámadás érhetett
Hirdetés
Hirdetés