
Fellebbezést fog benyújtani Tőkés László a román állami kitüntetését visszavonó elnöki rendelet ügyében hozott, számára kedvezőtlen bukaresti táblabírósági határozat ellen – közölte szerdán az MTI-vel az EP-képviselő.
2016. november 16., 11:572016. november 16., 11:57
2016. november 16., 12:222016. november 16., 12:22
A bukaresti táblabíróság kedden elutasította Tőkés László keresetét, amelyben az EP-képviselő a román állami kitüntetését visszavonó elnöki rendelet megsemmisítését kérte.
A külföldön tartózkodó politikus telefonon nyilatkozott az MTI-nek arról: részrehajló, politikai döntésnek tartja azt is, hogy megfosztották a Románia Csillagától, és azt is, hogy a bíróság most elutasította keresetét. Úgy értékelte: a mostani táblabírósági végzés a román igazságszolgáltatást minősíti.
„Nyilvánvalóan nem követtem el olyan méltatlan cselekményt, amely indokolná a kitüntetés visszavonását. Bőven vannak olyan román lovagok, élükön Adrian Năstase volt miniszterelnökkel, akik börtönbüntetésben részesültek: nekik nem vonták vissza a kitüntetésüket. Nyilvánvaló, hogy az ellenem folytatott elnöki rendelet és ítélet részrehajló és diszkriminatív\" – mutatott rá az EP-képviselő. Hozzátette: a bírósági eljárást egyebek mellett a szólásszabadság, a politikai véleménynyilvánítás szabadsága védelmében indította.
„Európában alapjog a szólásszabadság, alkotmányos jog Romániában, tehát lényegében egy politikai ítélet született az én esetemben. Ezért is kénytelen vagyok ezen ítélet ellen is fellebbezést benyújtani a legfelső ítélőtáblánál Bukarestben. Nem utolsósorban Temesvár becsületét védem, hiszen ez az ítélet jelképes értelemben a temesvári forradalmat is beárnyékolja\" – fogalmazott Tőkés László.
A hatályos román törvény szerint az érdemrendet akkor kell visszavonni, ha a kitüntetettet jogerősen szabadságvesztésre ítélik, vagy akkor, ha olyan tetteket követ el, amelyek méltatlanná teszik az elismerésre. Tőkés Lászlót viszont nem tettei, hanem egy véleménynyilvánítása miatt büntetik – érvelt Kincses Előd, az EP-képviselő ügyvédje a múlt heti tárgyaláson.
Az EP-képviselőtől az érdemrend becsületbíróságának javaslatára Klaus Johannis államfő márciusban vonta vissza a Románia Csillaga lovagi fokozatát, amelyet az 1989-es temesvári forradalom kirobbantásában szerzett történelmi érdemeiért kapott meg a huszadik évfordulón. A kitüntetés visszavonását Victor Ponta kormányfő kezdeményezte 2013-ban, miután Tőkés László felvetette, hogy Magyarország vállaljon védhatalmi szerepet Erdély érdekében, ahogyan Ausztria tette Dél-Tirol esetében.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.
szóljon hozzá!