Hirdetés

Érdektelenség és hanyagság

Kemény kritikával illette az oktatásügyet az államfő Az államelnöki hivatal oktatásügyért felelős bizottsága feladatává vált, a szaktárca negatív hozzáállását követően életképes megoldást találjon a romániai nemzeti kisebbségek (magyarok, törökök, tatárok, ukránok, örmények) románnyelv-tanulásának mikéntjére – jelentette be Traian Băsescu (képünkön) a testülettel folytatott egyeztetést követően.

2007. szeptember 14., 00:002007. szeptember 14., 00:00

Az államfő megismételte az egy hónappal korábban Hargita és Kovászna megyében tett látogatása után elhangzott kijelentését, miszerint nem hatékony az a módszer, ahogy a magyar gyermekeknek a román nyelvet oktatják. „A tantervet a valós helyzethez kell alkalmazni, mivel többségük, főleg falvakon otthon nem beszéli a román nyelvet. Ezért nem lehet hatásos az állam nyelvének oktatása olyan tankönyvek alapján, amelyek alig térnek el a román anyanyelvű gyermekeknek összeállítottaktól”. Azoknak a kisebbségekhez tartozó gyermekeknek, akik így tanulnak, sokkal kevesebb esélyük van elhelyezkedni a romániai munkaerőpiacon – hangsúlyozta tegnapi cotroceni-i beszédében Băsescu. Az államfő ugyanakkor több észrevételt is felsorolt a tervezett tanügyi reformmal kapcsolatban, azt ajánlva az elnöki hivatal szakbizottságának, hogy legkésőbb 2013-ig, vagyis az európai költségvetési záróévig állítsák össze és alkalmazzák az új oktatási rendszert.
Emellett Traian Băsescu felhívta a figyelmet a tanintézetekben elharapódzó erőszakra és a szaporodó iskolaelhagyási esetekre. Az erőszakkal kapcsolatosan az államfő az országos rendőr-főkapitányság adatait idézve, elmondta: Romániában egy tanév alatt több mint háromezer diák követett el erőszakos cselekményeket, az áldozatok pedig az esetek többségében szintén diákok voltak. A beiskolázás is égető probléma, ugyanis a 18 és 24 év közötti fiatalok húsz százaléka nem járt iskolába. Az adatok mindenképp egy új oktatási rendszer szükségességét mutatják. Hatékony megoldást kell találni a tanerők szakképzettségére is, mivel sok iskolában megfelelő szakképesítés nélküli, úgynevezett helyettes oktatók tanítanak, összegzett Băsescu.
Az elnök elégedetlenül nyilatkozott Cristian Adomniţei oktatásügyi miniszter tevékenységéről, aki éppen építőmérnöki szakmájából, vagyis az iskolák tatarozásából és építéséből „bukott meg”. Băsescu azt is sérelmezte, hogy a szakbizottsági megbeszélésen az oktatásügyi tárca képviselői nem voltak jelen, miközben a tanárok és diákok is minden lehetséges szinten képviseltették magukat. „A minisztérium sajnos versenytársnak tekinti a bizottságot, így nem lehet reformot végrehajtani. Az oktatással nem azért kell foglalkozni, mert éppen most divatos, hanem mert elsőbbséget élvez egész Európában. Ha így folytatjuk, Romániában elmaradhat a rendszer átalakítása” – fejtette ki az államfő, majd hozzátette: a szakbizottság a minisztérium nélkül is folytatja a terv gyakorlatba ültetését.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte
Hirdetés
2026. november 07., szombat

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti
2026. november 07., szombat

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt

Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt
2026. november 07., szombat

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit

A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit

Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit
2026. november 06., péntek

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott

Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott
2026. november 06., péntek

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?

Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól

Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól
2026. november 06., péntek

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Hirdetés
Hirdetés