Nem kapná meg a hatályba lépéshez szükséges támogatást a módosított alkotmány, amennyiben az eredeti tervek szerint, idén ősszel tartanák meg a róla szóló népszavazást – derül ki egy szerdánnyilvánosságra hozott közvélemény-kutatásból.
2013. augusztus 07., 12:512013. augusztus 07., 12:51
2013. augusztus 07., 12:512013. augusztus 07., 12:51
Az INSCOP Research által készített felmérés szerint csupán a polgárok 38,8 százaléka venne részt a referendumon, miközben annak érvényességéhez az szükséges, hogy a választói névjegyzékben szereplő összes választópolgár 50 százaléka plusz egy fő éljen szavazati jogával. A válaszadók 40,7 százaléka mondta azt, hogy még gondolkodik azon, elmenjen-e szavazni, 9,9 százalék viszont biztosra mondta, hogy nem voksolna. A felmérés július 12 és 21. között készül, 1055 személy megkérdezésével, a hibahatár 3 százalékos.
Mint arról beszámoltunk, a kormányoldal javaslatára a parlamenti többség május 29-én módosította a népszavazásokról szóló törvényt, oly módon, hogy leszállította az 50 százalék plusz egy fős érvényességi küszöböt 30 százalékra. Ezzel az volt a célja, hogy az őszre tervezett népszavazáson biztosan elfogadják az addigra a parlament által módosítani szándékozott alkotmányt. A módosítás értelmében minden népszavazás érvényes, ha a választópolgárok 30 százaléka részt vesz rajta, és a résztvevők 25 százaléka ugyanúgy szavaz. Az ellenzék azonban alkotmánybíróságon támadta meg a jogszabályt, arra hivatkozva, hogy torzítja a választói akaratot, ha 25 százalék is elegendő a jelentős kérdésekben való döntéshozatalhoz.
Az alkotmánybíróság június 26-án úgy döntött, hogy a törvénymódosítás alkotmányos ugyan, de csak akkor, ha a hatályba lépését követően legalább egy évvel alkalmazzák. Mindez keresztülhúzta a kormány azon számításait, miszerint az új alkotmányt már az év vége előtt elfogadják, hogy az abban szereplő módosítás alapján az új közigazgatási régiók már január elsejétől működni kezdhessenek. Bár Liviu Dragnea közigazgatásért felelős miniszterelnök-helyettes szerint a népszavazást még így is meg kellene tartani idén ősszell, legfeljebb akár három napra is kitolnák annak időtartamát, Victor Ponta miniszterelnök, és koalíciós partnere, Crin Antonescu szenátusi elnök is úgy vélekedett, hogy a népszavazást jövőre kell megtartani, amikor már az érvényességéhez elegendő a 30 százalékos részvételi arány is.
A most közölt felmérés szerint ugyanakkor a válaszadók 43,7 százaléka úgy vélekedik: az érvényességi küszöb leszállítása nem helyes, és rontja a demokrácia minőségét. Ezzel szemben csupán 31,4 százalék vélte úgy, hogy pozitív lépésről van szó, amely megkönnyíti a fontos döntések elfogadását. 24,9 százalék nem tudott érdemben válaszolni, ami a felmérés készítői szerint azt jelzi, hogy a polgárok jelentős része nincs tisztában a téma horderejével.
Új szakaszába lépett a Nagyszeben és Fogaras közötti A13-as autópálya-szakasz építése: a 68 kilométeres nyomvonal mind a négy szakaszán egyszerre zajlanak a munkálatok.
Románia az Európai Unió egyetlen tagállama, ahol jelenleg nincs olyan rendszer, amely lehetővé tenné az úgynevezett off-label – vagyis a betegtájékoztatóban nem szereplő javallatra alkalmazott – gyógyszerek társadalombiztosítási támogatását.
A román védelmi minisztérium közölte: Ukrajna hivatalosan is megerősítette, hogy a június 5-én a konstancai kikötőben történt drónrobbanás „elszigetelt eset”, amelyet „nagy valószínűséggel Oroszország elektronikai hadviselési tevékenysége” idézett elő.
Kelemen Hunor kijelentette, hogy az RMDSZ nem vesz részt a szélsőséges, magyarellenes AUR legitimálásában.
Zivatarokra figyelmeztető sárga jelzésű riasztás érvényes pénteken szinte az ország egész területén.
A kormány az alkotmánybírósághoz fordult a bírák és ügyészek felhalmozódott bérhátralékainak kifizetése körüli alkotmányos természetű konfliktus ügyében.
Bár a bukaresti közlekedési minisztérium továbbra is azzal számol, hogy 2026 végéig rekordot jelentő, 233,59 kilométernyi autópályát és gyorsforgalmi utat adnak át Romániában, a Pro Infrastructura Egyesület szerint több határidő is túlságosan optimista.
A Digi mellett más cégek is részt vesznek a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) mesterséges intelligencián alapuló kiberbiztonsági platformjának kiépítésében, a cégek némelyike azonban korrupciós ügyekben lehet érintett.
Zivatarokra figyelmeztető narancssárga és sárga jelzésű riasztásokat adott ki csütörtökön az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). 11 megyében ugyanakkor továbbra is kánikulára figyelmeztetnek.
szóljon hozzá!