Hirdetés

Emil Boc stabilitást ígér

•  Fotó: gov.ro

Fotó: gov.ro

Stabil, a politikum befolyásától mentes közalkalmazotti tisztségeket és valós decentralizációt ígért Emil Boc. A miniszterelnök mindezt paktumban kívánja rögzíteni.

Balogh Levente

2010. január 04., 08:452010. január 04., 08:45

Decentralizációt és a közszférában tevékenykedő szakértők tisztségben maradására vonatkozó garanciákat ígért az új évre Emil Boc kormányfő.

A miniszterelnök kijelentette, a decentralizáció nyomán megszűnik a politikai befolyás, és stabilitás jellemzi majd a közalkalmazottak helyzetét, amelyet azáltal is fokozni kíván, hogy a lehető leghamarabb egy, a közszolgák státusát szavatoló egyezmény kidolgozását kezdeményezi a pártokkal közösen.

„A decentralizáció nyomán az eddig központi irányítás alatt álló intézmények megyei hatáskörbe kerülnek. A polgármester és a megyei tanács elnökének feladata lesz majd a szakértők kinevezése, az, hogy a legmegfelelőbb emberek kerüljenek a tisztségekbe.

A központ igazgatók kinevezésében betöltött szerepe lassan eltűnik, és megnő a helyi hatóságok hatásköre. Az összes politikai párt számára javaslatot teszek egy, a közalkalmazottak státusának stabilitását garantáló paktum kidolgozására, amely rögzíti majd, a kinevezések során meddig terjed a politikum befolyása, és hol kezdődik a közalkalmazotti karrier.

Hatályos az egységes bértörvény

Hatályba lépett január elsejétől a közalkalmazottak javadalmazását szabályozó új bértörvény, amelynek legfőbb célja az, hogy megszűnjenek a különböző közalkalmazotti kategóriák fizetése közötti aránytalanságok. Emil Boc kormányfő korábban ígéretet tett arra, hogy az új törvény értelmében egyetlen közalkalmazottnak sem lesz kisebb a javadalmazása, illetve a különböző pótléka 2009-hez képest.

A miniszterelnök határozottan cáfolta azokat a kijelentéseket, amelyek értelmében az új törvény nyomán akár 40 százalékkal is csökkenhetnek például a tanári bérek, sőt mint kifejtette, a közoktatásban tevékenykedő tanárok bére gyorsabban nő majd. Mint arról beszámoltunk, az egységes bértörvény részét képezi a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) megkötött készenlétihitel-megállapodásban rögzített feltételeknek.

Az országnak folyósítandó kölcsön fejében az IMF elvárja, hogy Bukarest csökkentse a közszféra bérköltségeit, így többek között a kiugróan magas prémiumokat is meg kell szüntetni: az extra javadalmazás a továbbiakban nem haladhatja meg az alapfizetés 30 százalékát. A közalkalmazotti szakszervezetek bírálták a jogszabályt, mivel elégedetlenek a bértáblával, ám az alkotmánybíróság alkotmányosnak minősítette a bértörvényt, amely így hatályba léphetett.

Rögtön az új év elején párbeszédet kezdeményezek a politikai vezetőkkel, hogy komoly, becsületes, nyílt kártyákkal zajló tárgyalásokat folytathassunk” – hangoztatta a miniszterelnök.

Hozzátette, mivel a pártoknak most két és fél évük van a következő választásokig, nyugodt körülmények között meg lehet vitatni az ügyet, hogy aztán a kidolgozott megállapodást mindenki tiszteletben tartsa, függetlenül attól, hogy ellenzékben van vagy kormányon.

Boc szerint eddig mindegyik kormányon lévő párt hibát követett el, amikor hatalomba kerülve politikai alapú leváltásokba kezdett a közintézményekben.

„Mindannyian hibáztunk. Az, hogy minden kormányváltás után a portástól a miniszterig mindenkit leváltottunk a hivatalokban, a legnagyobb, legtöbb kárt okozó hiba volt, amit csak elkövethettünk” – mondta a kormányfő. Emil Boc leszögezte: a politikai tisztségeket politikai alapon töltik majd be, ám az ez alatti funkciók esetében stabilitásra van szükség.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte
Hirdetés
2026. november 07., szombat

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti
2026. november 07., szombat

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt

Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt
2026. november 07., szombat

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit

A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit

Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit
2026. november 06., péntek

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott

Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott
2026. november 06., péntek

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?

Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól

Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól
2026. november 06., péntek

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Hirdetés
Hirdetés