2010. szeptember 28., 15:582010. szeptember 28., 15:58
„A rendőrség szolgáltatásairól való ideiglenes lemondásommal ellenkezésemet kívántam kifejezni azokkal szemben, akik túlléptek a törvényes kereteken, noha feladatuk a jogállamiság fölötti őrködés” – nyilatkozta Boc. Mint ismeretes, Traian Băsescu és a kormányfő a rendvédelmi dolgozók múlt pénteki, engedély nélküli felvonulása nyomán úgy döntött: a továbbiakban nem tart igényt arra, hogy a belügyi tárca alárendeltségébe tartozó egységek részt vegyenek a biztonsági kíséretben.
Az államfő azonban továbbra sem enyhült meg, és saját tulajdonában lévő személygépkocsijával, a kormányőrség (SPP) járműveinek biztosításával közlekedik, ami azt feltételezi, hogy a konvojnak be kell tartania a közlekedési szabályokat, azaz például piros lámpánál nem hajthat át a kereszteződésen. Băsescu egyébként a tisztségéről lemondott Vasile Blaga belügyminiszter utódjául kinevezett Traian Igaş hétfő esti eskütételekor leszögezte: megérti és tiszteletben tartja, hogy a közalkalmazottak utcai tüntetések keretében is hangot kívánnak adni a bércsökkentéssel szembeni elégedetlenségüknek, az ország „elit alakulatait” képező csendőrségtől és rendőrségtől azonban elvárja, hogy tartsák tiszteletben a jogszabályokat.
Az államfő hozzátette: a szeptember 24-i tüntetés idején megszűnt a vezérlés a belügyminisztérium keretében, éppen ezért felszólította a tárca új vezetőjét, hogy a hatáskörébe tartozó országos rendőr-főkapitányság és a csendőrség készítsen jelentést a felvonuláson történtekről, amely szerepel majd a Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) csütörtöki ülésének napirendjén. Különben a belügyminisztériumtól származó információk szerint a Cotroceni-palota előtt rendezett spontán felvonulás idején készült videofelvételek alapján a csendőrségnek sikerült azonosítania három, a megmozduláson szolgálati fegyverével részt vett rendőrt. Mivel a jogszabályok alapján a tüntetésen részt vevő rendőröknek tilos fegyvert hordaniuk maguknál, a vétkesek ellen ügyészségi feljelentést tesz a szaktárca.
Tegnapi sajtótájékoztatóján egyébként Markó Béla kormányfőhelyettes is ama véleményének adott hangot, miszerint felelősségre kell vonni azokat, akik a rendőrszakszervezetek Victoria-palota előtti tüntetését – egy illegális felvonulás erejéig – „eltérítették” az államelnöki hivatal irányába. Ezzel egy időben tegnap benyújtotta lemondását Mihai Capră, a belügyi tárcának a prefektúrákkal való kapcsolattartásért felelős államtitkára, aki Vasile Blaga távozásával indokolta gesztusát.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).