2010. február 02., 09:492010. február 02., 09:49
Mint elmondta, a törvény elfogadása a koalíció vállalásai közé tartozik, és mivel első beterjesztésekor az EU jogi bizottságának véleményét is kikérték, és aszerint átalakították, most csupán kisebb módosításokra szorul. Borbély László, az RMDSZ ügyvezető alelnöke közölte, hamarosan a PDL, az RMDSZ, a kisebbségek és a független képviselők frakciójának vezetői összeülnek, hogy kidolgozzák a törvény vitájának menetrendjét, elkerülendő, hogy ismét elakadjon.
A törvény egyik kidolgozója, Márton Árpád, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője korábban felidézte: a liberális Călin Popescu-Tăriceanu által vezetett kormány 2005-ben fogadta el és terjesztette a szenátus elé a kisebbségi törvény tervezetét, amely a parlament felsőházában „át is ment”. Miután a tervezet a képviselőházba került, annak megvitatására létrehoztak három szakbizottságot, a tanügyit, a jogit és a kisebbségjogit. A konzervatív és a demokrata-liberális párti honatyák távolmaradása miatt azonban szaktestületek szavazatképtelenek voltak. A tervezet vitája a tanügyi bizottságban akadt el, mégpedig akkor, amikor a tanügyi fejezetnek már csak az utolsó cikkelye volt hátra.
A kormány a tegnap nyilvánosságra került dokumentum szerint azt szeretné, ha a jogszabályt legkésőbb az ülésszak végéig, június végére sikerülne elfogadni. A kormány prioritáslistáján – amelyet tegnap Emil Boc kormányfő ismertetett a parlamentben, szorgalmazva a képviselők számának csökkentését, az ország korszerűsítését, a diszkrimináció felszámolását, az esélyegyenlőség biztosítását – emellett a polgári perrendtartás és a polgári törvénykönyv elfogadása, az egységes nyugdíjtörvény, az oktatási törvény elfogadása is szerepel.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).