Romániában lelepleztek egy nemzetközi embercsempészbandát, amely szíriai és iraki migránsok Nyugat-Európába juttatására szakosodott – közölte kedden a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT).
2015. augusztus 18., 16:492015. augusztus 18., 16:49
2015. augusztus 18., 19:532015. augusztus 18., 19:53
A bűnszövetkezetnek román, bolgár és török állampolgárságú tagjai voltak, akik a migránsok beszervezésében, szállításában, elszállásolásában vettek részt és a román országhatár illegális átlépésében segítették őket.
A migránsok átlagosan ötezer dollárt fizettek fejenként a banda tagjainak azért, hogy a schengeni övezetbe juttassák őket.
A DIICOT közleménye szerint az embercsempészek néhány napig különböző bukaresti szálláshelyeken bújtatták el a migránsokat, majd a lehető leggyorsabban Románia nyugati határára kísérték őket, azt tanácsolva nekik, hogy a határ illegális átlépése után kérjenek politikai menedékjogot.
A vádhatóságnak egy tavalyi esetet sikerült felgöngyölítenie, amikor a bűnszövetkezet tagjai nyolc afgán menekültet juttattak át Calafat környékén a bolgár–román határon. Az ügyben négy román és két bolgár gyanúsított ellen indult bűnvádi eljárás. A DIICOT előzetes letartóztatásukat kezdeményezte kedden bűnszövetkezetben való részvétel és határsértésben való bűnsegédlet gyanújával.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.
szóljon hozzá!