
Nem működő automaták miatt is bírságolt a fogyasztóvédelem, de a környezetvédelmi miniszter szerint a legtöbb gond a vidéki boltokkal van
Fotó: Bálint Eszter
Meghaladta az 1,3 milliárdot a betétdíjas visszaváltási rendszerben (SGR) begyűjtött italcsomagolások száma – számolt be csütörtöki sajtótájékoztatóján Mircea Fechet környezetvédelmi miniszter, elismerve, hogy a rendszer még mindig nem működik megfelelően.
2024. augusztus 22., 15:012024. augusztus 22., 15:01
A tárcavezető kifejtette, hogy mára már érzékelhető a SGR bevezetésének jótékony hatása a környezetre, mert kevesebb PET-palackot látni az útszéleken, a folyópartokon, az erdőkben és általában a természetben. Emellett szinte naponta jelennek meg információk a nyersanyag-újrahasznosítók kapacitásának bővüléséről, ami új munkahelyek létrehozását is jelenti. Fechet elmondta,
Ennek érdekében júliusban és augusztusban a környzetőrség és a fogyasztóvédelem tematikus ellenőrzéseket tartott számos gazdasági szereplőnél és a visszaváltási rendszert működtető RetuRO vállalatnál, amelyet egyébként meg is bírságoltak.
„Ez egy szimbolikus bírság volt, de megpróbáljuk azt az üzenetet közvetíteni, hogy a kötelezettségek teljesítése mindenkire vonatkozik” – magyarázta.

Még egy év sem telt a betétdíjas visszaváltási rendszer bevezetése óta Romániában, de a sokan már a mindennapjaik részének tekintik a palackok, dobozok összegyűjtését, majd cseréjét.
Az Agerpres hírügynökség által idézett tájékoztatás szerint
Ez szerinte súlyos probléma, mert az idős személyeknek legtöbbször nem áll módjukban felkeresni a legközelebbi városban működő visszaváltó automatákat.
Ezért ismételten felhívta a kereskedők figyelmét arra, hogy
Fechet bejelentette, hogy csütörtöktől a visszaváltási rendszerrel kapcsolatos problémákat a vásárlók a 0726 715142-es telefonszámon, Whatsappon keresztül jelezhetik. „A panaszok eljutnak a környezetőrséghez vagy a fogyasztóvédelemhez, és a lehető legrövidebb időn belül megoldódnak” – tájékoztatott a tárcavezető.

Nagyjából 5000–6000 román állampolgár van, akik a betétdíj-visszatérítési rendszernek köszönhetően „kenyeret tehetnek az asztalra” – jelentette ki Mircea Fechet környezetvédelmi miniszter.
Az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC) is rajta van a témán, épp csütörtökön közölték, hogy
amiért a fogyasztóvédelmi felügyelők összesen 732 ezer lejes bírságot szabtak ki.
Sebastian Ioan Hotca, a szakhatóság alelnöke elmondta, hogy a felügyelőik 286 kereskedőnél ellenőrizték a visszaváltási rendszer működését, és 225-nél találtak rendellenességeket. A hatóság 93 szabálysértési bírságot szabott ki, összesen 732 ezer lejes értékben.
Az ANPC alelnöke az ellenőrzéseken feltárt legyakoribb rendellenességek között említette a betétdíj szabálytalan feltüntetését, a visszaváltással kapcsolatos tájékoztatást hiányát, a meghibásodott visszaváltó automatákat, az italcsomagolások visszaváltásának, illetve az értékjegyek készpénzre váltásának megtagadását.

A Reveal Marketing Research felmérésének kedden közzétett adatai szerint a romániaiak 70 százaléka valamennyi SGR-jelzéssel ellátott italcsomagolást visszavált, 19 százalékuk pedig csak egy részét.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) országos politikai tanácsa szerdán úgy döntött, hogy az alakulat részt vesz a Luca Niculescu vezette kormányban. A kiszivárgott hírek szerint a baloldali alakulatnak 11 minisztere lehet az új kormányban.
Újabb használt C-130H típusú, négy légcsavaros teherszállító katonai repülőgépet adott át ingyenesen az Egyesült Államok Romániának.
A jelenlegi ügyvivő kormány fő erejét jelentő Nemzeti Liberális Párt (PNL) szenátusi és képviselőházi frakciói szerdán úgy határoztak, hogy megszavazzák a Niculescu-kormány beiktatását, illetve arról is döntöttek, hogy a párt ellenzékbe vonul.
Elfogadta szerdán a képviselőház azt a törvénytervezetet, amely biztosítja a várandós nők számára a választott kísérő jelenlétéhez való jogot a vajúdás és a szülés ideje alatt.
A kiszivárgott névsor alapján a tárcák jelentős része a szociáldemokratákhoz kerülhet, miközben néhány minisztérium élére párton kívüli szakembereket neveznének ki.
Kelemen Hunor kijelentette, hogy az RMDSZ megszavazza azt a kormányt és kormányprogramot, amellyel Luca Niculescu a parlament elé áll, függetlenül attól, hogy szakértői kabinet alakul, vagy a PSD körül szerveződik meg a kormány.
Nicușor Dan államfő azt jelezte a pártoknak, hogy ha nem sikerül megállapodásra jutni a Luca Niculescu vezette kormány támogatásáról, nem nevez meg új miniszterelnök-jelöltet, hanem feloszlatja a parlamentet és előre hozott választásokat ír ki.
A bukaresti törvényszék kedden házi őrizetre enyhítette a Călin Georgescu volt elnökjelölt elleni kényszerintézkedést. A döntés nem jogerős.
Költségvetés-kiigazítás nélkül két-három héten belül működésképtelenné válhat a romániai egészségügyi rendszer – figyelmeztetett Cseke Attila ügyvivő egészségügyi miniszter.
Amennyiben nem sikerül szilárd és átlátható kormányzati többséget kialakítani, akkor egy hibrid vagy egy szakértői kormány létrehozása jelenthet megoldást – jelentette ki hétfőn este Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök.
szóljon hozzá!