Hirdetés

Elutasította a parlament vezetősége az államfő tisztségből való felfüggesztésére irányuló kezdeményezést

felfüggesztés

egyelőre nem lesz felfüggesztés, Iohannis marad az elnök a májusi választásokig

Fotó: Presidency

Elutasította szombaton a képviselőház és a szenátus házbizottsága a Klaus Iohannis államfő tisztségből való felfüggesztésére irányuló kezdeményezést. A felfüggesztést a Fiatal Emberek Pártja (POT) kezdeményezte.

Krónika

2025. február 01., 20:172025. február 01., 20:17

A házbizottság tagjai azzal indokolták a döntést, hogy az államfő tisztségből való felfüggesztésére irányuló javaslat kezdeményezői nem tartották be a közös házszabályban előírt eljárást, és nem nyújtották be az indítványt mindkét ház házbizottságához – számolt be az Agerpres hírügynökség.

A Fiatal Emberek Pártja (POT) január 16-án jelentette be, hogy 161 képviselő és szenátor írta alá a Klaus Iohannis államfő tisztségből való felfüggesztéséről szóló kezdeményezésüket.

Hirdetés

A POT akkori közleménye szerint saját törvényhozóik mellett a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) és az SOS Románia párt képviselői és szenátorai támogatták a képviselőház elnökéhez benyújtott indítványt.

korábban írtuk

Összegyűltek a Iohannis felfüggesztésének kezdeményezéséhez szükséges aláírások
Összegyűltek a Iohannis felfüggesztésének kezdeményezéséhez szükséges aláírások

Összegyűlt a Klaus Iohannis lejárt mandátumú, de az elnökválasztás érvénytelenítése miatt hivatalában maradt államfő tisztségéből való felfüggesztéséhez szükséges számú aláírás – jelentette be csütörtökön a Fiatal Emberek Pártja (POT).

Így valósulhat meg az elnök tisztségből való felfüggesztése

Az alkotmány értelmében az elnök hivatalból történő felfüggesztése „az alaptörvényt sértő súlyos tettek esetén” kezdeményezhető, és az eljárás megindítását a törvényhozók legalább egyharmadának kell támogatnia. Ha összegyűl a szükséges számú támogató aláírás, a képviselőház és a szenátus együttes ülésen szavaz a felfüggesztésről, az alkotmánybírósággal való konzultációt követően. Az elnöknek jogában áll magyarázatot adni a parlamentnek az őt ért vádakra. Az államfő felfüggesztéséhez 234 törvényhozó támogató szavazatára van szükség.

Az ellenzéki pártok szerint Klaus Iohannis „bitorolja az elnöki tisztséget”, mivel hivatalban maradt annak ellenére, hogy tavaly december 21-én lejárt a mandátuma.

Az államfő az alkotmánybíróság által érvénytelenített elnökválasztás után jelentette be, hogy mindaddig tisztségben marad, ameddig a kormány nem ír ki új választást, és be nem iktatják utódját. Az alkotmánybíróság tavaly december 6-án – két nappal a második forduló előtt – érvénytelenítette az egész választási folyamatot, mert olyan hírszerzési információk kerültek nyilvánosságra, melyek szerint külső beavatkozás befolyásolta az első forduló eredményét, az azt általános meglepetésre megnyerő Călin Gerorgescu független jelölt pedig a választási törvények kijátszásával folytatott online kampányt.

korábban írtuk

Megismételt elnökválasztás: kész a menetrend
Megismételt elnökválasztás: kész a menetrend

A kormány kedden elfogadta a május 4-i elnökválasztási folyamat menetrendjét rögzítő határozatot – jelentette be Mihai Constantin kormányszóvivő.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. december 26., péntek

Határsértők: tizennégy ázsiai migránst tartóztattak fel karácsony első napján a román határon

Az országba illegálisan belépő tizennégy ázsiai migránst fedeztek fel a román határőrök karácsony első napján a román–bolgár szárazföldi határszakasz térségében, Negru Vodă közelében.

Határsértők: tizennégy ázsiai migránst tartóztattak fel karácsony első napján a román határon
Hirdetés
2025. december 26., péntek

Viharos szélre és hóviharokra figyelmeztetnek a meteorológusok

Heves szélre figyelmeztető elsőfokú (sárga) riasztás lépett érvénybe pénteken 14 órakor a hegyvidéken és a tengerparton.

Viharos szélre és hóviharokra figyelmeztetnek a meteorológusok
2025. december 26., péntek

Predoiu védelmébe vette az EU és a Velencei Bizottság által is keményen bírált igazságügyi törvényeket

Miközben Cătălin Predoiu azt állította, hogy az általa támogatott, jelenleg hevesen bírált igazságügyi törvényeket a Velencei Bizottság és az európai igazságügyi biztos is jóváhagyta, a tények mást mutatnak.

Predoiu védelmébe vette az EU és a Velencei Bizottság által is keményen bírált igazságügyi törvényeket
2025. december 25., csütörtök

Titkos, a román felségvizeket megsértő ukrán fegyverszállítmány ügyében folytat büntetőeljárást a román ügyészség

Az illetékes román ügyészség újraindította a büntetőeljárást egy ukrán művelet ügyében, amelynek keretében importált fegyvereket szállítottak a Fekete-tenger román felségvizein anélkül, hogy azokat a román hatóságoknak bejelentették volna.

Titkos, a román felségvizeket megsértő ukrán fegyverszállítmány ügyében folytat büntetőeljárást a román ügyészség
Hirdetés
2025. december 25., csütörtök

Lavinaveszély van a Déli- és a Keleti-Kárpátokban

Lavinaveszély van a Déli- és a Keleti-Kárpátokban – figyelmeztetett csütörtökön az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).

Lavinaveszély van a Déli- és a Keleti-Kárpátokban
2025. december 25., csütörtök

Síelni csak pontosan, szépen – felelős magatartásra intik a téli sportok kedvelőit

A téli sportok kedvelőinek szánt jó tanácsokat fogalmazott meg csütörtökön Facebook-oldalán a belügyminisztérium katasztrófavédelmi főosztálya (DSU).

Síelni csak pontosan, szépen – felelős magatartásra intik a téli sportok kedvelőit
2025. december 25., csütörtök

Akik dolgoznak a karácsonyi hosszú hétvégén: több mint 20 000 belügyi alkalmazott teljesít szolgálatot

Naponta mintegy 23 ezer rendőr, csendőr, határrendész, tűzoltó és rohammentős teljesít szolgálatot a karácsonyi hosszú hétvégén.

Akik dolgoznak a karácsonyi hosszú hétvégén: több mint 20 000 belügyi alkalmazott teljesít szolgálatot
Hirdetés
2025. december 25., csütörtök

Volt bíró: mintegy 50 fegyelmi eljárást kellene indítani a bírák és ügyészek panaszai nyomán

Az Igazságügyi Felügyeletnek több tucat fegyelmi vizsgálatot kellett volna hivatalból indítania a Nicușor Dan elnökkel tartott találkozón a bírák és ügyészek által tett kijelentések nyomán – vélekedett Cristi Danileț volt bíró.

Volt bíró: mintegy 50 fegyelmi eljárást kellene indítani a bírák és ügyészek panaszai nyomán
2025. december 24., szerda

Az igazságszoltatás szakmai szervezete elkészítette saját jelentését az igazságügyi rendszerről

A Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) szerdán közölte, hogy elküldte az elnöki hivatalnak, a kormánynak és az igazságügyi minisztériumnak az igazságszolgáltatási rendszer problémáiról készített belső felmérésének előzetes eredményeit.

Az igazságszoltatás szakmai szervezete elkészítette saját jelentését az igazságügyi rendszerről
2025. december 24., szerda

Előzetes letartóztatásban marad a vesztegetéssel gyanúsított korábbi szállításügyi miniszter

Előzetes letartóztatásban marad Alexandru Răzvan Cuc volt szállításügyi miniszter, akit vesztegetésben való bűnsegédlettel gyanúsít a korrupcióellenes ügyészség (DNA).

Előzetes letartóztatásban marad a vesztegetéssel gyanúsított korábbi szállításügyi miniszter
Hirdetés
Hirdetés