
Nem közösködne. Alfred Simonis szerint a PSD nem lép kormányra az AUR-ral
Fotó: Facebook/Alfred Simonis
Elvetette Alfred Simonis, a Temes megyei önkormányzat szociáldemokrata párti (PSD) elnök George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnökének javaslatát, hogy pártja közösen kormányozzon az AUR-ral.
2025. augusztus 14., 11:302025. augusztus 14., 11:30
„Simion semmilyen formában nem beszélhet a nép nevében. Ez látszott azokon a választásokon is, amelyeket hatalmas különbséggel veszített Nicuşor Dan ellen. A nép szavazatával kifejezte akaratát, ezért senkitől sem fogadunk el ajánlásokat” – nyilatkozta Simonis szerdán.
A PSD Temes megyei szervezetének vezetője kijelentette, hogy pártja „folyamatosan napirenden van a románok igényeivel”, és megnyerte a parlamenti választásokat, még akkor is, ha elvesztett néhány versenyt, amelyben a párt képviselői indultak.
„Olyan fázisban vagyunk, amikor mindenki úgy érzi, hogy mi vagyunk felelősek az elmúlt 30 év összes intézkedéséért. Tudom, hogy szeretjük azt hinni, hogy 35 évig voltunk kormányon. Ez nem igaz, ez hamis (...) Én 39-40 éves vagyok. Nem fizethetek azért, amit 35 évvel ezelőtt egyik vagy másik párt elődei tettek. Személyesen elmondhatom, hogy olyan reformokat szeretnék, amelyeket sikeresen végrehajtottam a megyei tanácsban anélkül, hogy adókat vetettem volna ki, anélkül, hogy párhuzamosan más struktúrákban alkalmaztam volna szinekúrásokat, és anélkül, hogy csak imázsépítésre törekedtem volna, ahogyan ez jelenleg látszik történni” – jelentette ki.

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) ősszel kormányra kíván kerülni, ha támogatást kap egy bizalmatlansági indítvány – jelentette ki az AUR elnöke, George Simion kedd este.
Simonis megismételte, hogy
Emlékeztetett arra, hogy ő kezdeményezte azt a törvényt, amely megszüntette a parlamenti képviselők különleges nyugdíját.
A szociáldemokrata vezető kijelentette továbbá, hogy az orvosokat és a bírákat jól meg kell fizetni, hogy minőségi egészségügyi szolgáltatásokat és igazságszolgáltatást biztosítsanak, de bírálta azokat a szabályozásokat, amelyek a bruttó fizetésnél magasabb nyugdíjakat tesznek lehetővé.
„De ha ellenségnek tekintjük az orvosokat, és már ellenségnek tekintjük a bírókat is, és ezekkel a negatív példákkal tápláljuk a társadalmi gyűlöletet, akkor csak annyit érünk el, hogy visszatérünk egy olyan igazságszolgáltatáshoz, amely már nem lesz független. És tudom, hogy azért küzdöttünk, hogy Romániában független legyen az igazságszolgáltatás” – fogalmazott.
A nyilatkozat azt követően hangzott el, hogy
Simion arról is beszélt, hogy az AUR már ősszel kormányra kerülhet a PSD támogatásával, ha a szociáldemokraták is megszavaznak egy bizalmatlansági indítványt.
Daniel Zamfir, a PSD szenátusi frakcióvezetője leszögezte: a párt nem szavaz meg olyan bizalmatlansági indítványt, amelyet egy olyan kormány ellen nyújtottak be, amelynek ő is tagja.
A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) nem szavaz bizalmat a parlamentben Eugen Tomac kijelölt miniszterelnök kormányának – közölte Dominic Fritz pártelnök az alakulat politikai bizottságának pénteki ülése után.
Lelőtték a Prahova-völgyi Bușteni városában egy házba a bocsaival együtt kétszer is behatoló anyamedvét pénteken délután.
Megnyílt pénteken a forgalom előtt a Transzfogarasi út Piscul Negru és Bilea-vizesés közötti szakasza – jelentette be a brassói regionális útigazgatóság szóvivője, Elekes Róbert.
Bár május 5-én a kormányt, amelynek tagja, bizalmatlansági indítvánnyal megbuktatták, majd május 25-én egy neki tulajdonított, botrányt okozó hangfelvétel miatt lemondott, még mindig a helyén van Demeter András ügyvivő művelődési miniszter.
Ha most lenne az elnökválasztás, már nem szavazna Nicușor Danra – jelentette ki Ludovic Orban, a Jobboldal Ereje nevű párt elnöke, az elnök korábbi tanácsadója, volt liberális párti miniszterelnök.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) után várhatóan a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) sem fog bizalmat szavazni az Eugen Tomac vezette kormánynak a parlamentben.
A tűzoltók 15 megye 28 településén és Bukarestben vonultak ki az elmúlt 24 órában kiszivattyúzni a vizet az elárasztott lakóházakból és udvarokról, illetve eltávolítani a viharos időjárás miatt leszakadt tetőelemeket és kidőlt fákat.
Nem hagyta szó nélkül Oana Gheorghiu miniszterelnök-helyettes, hogy neve felkerült a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) jelentésébe azon személyek listájára, akik „példátlanul agresszív magatartást tanúsítanak a bírákkal szemben”.
Egy friss felmérés arra világít rá, hogy a román állampolgárok fele biztosra veszi, hogy felismeri az álhíreket – de más emberek ítélőképességét a megkérdezettek nagy hányada alábecsüli.
szóljon hozzá!