Hirdetés

Előzetesben marad az ittasan, bedrogozva halálos balesetet okozó volt főrendőr, kabinetfőnök

•  Fotó: Pál Árpád

Fotó: Pál Árpád

Előzetes letartóztatásban marad az a volt rendőr, aki ittasan és bedrogozva halálos áldozatot követelő balesetet okozott a hétvégén Popeşti-Leordeni településen.

Hírösszefoglaló

2023. szeptember 06., 13:132023. szeptember 06., 13:13

2023. szeptember 06., 13:142023. szeptember 06., 13:14

Constantin Păun nyugalmazott ezredes előzetes letartóztatásáról az Ilfov megyei Cornetu bírósága döntött vasárnap,

ő fellebbezett és kérte a szabadlábra helyezését, a törvényszék azonban ezt elutasította, így a volt rendőr vizsgálati fogságban marad.

Hirdetés

A Popeşti-Leordeni egyik utcájában történt szombati balesetben egy nő meghalt, egy másik pedig megsérült – emlékeztet az Agerpres. A térfigyelő kamerák felvételein látható, hogy az autó nekihajtott több parkoló járműnek. Egy, a születésnapját épp aznap ünneplő 56 éves nő – aki a tortájáért ment ki a háza elé – két autó közé szorult, amelyek több tíz méteren át vonszolták. A nőt kórházba szállították, de nem tudták megmenteni az életét. Egy másik, 51 éves nő megsérült a balesetben.

Az autó 59 éves vezetőjének ellenőrzésekor 1,12 milligramm/liter légalkohol-koncentrációt mutatott ki a szonda, és a drogtesztje is pozitív lett.

A rendőrség csak másnap számolt be a balesetről, de arra nem tértek ki, hogy ki ült a jármű volánjánál. A G4Media kiderítette, hogy egy nyugalmazott rendőrezredesről van szó, aki nyugdíjazása előtt a rendőrség szervezett bűnözés elleni osztályának bukaresti részlegét is irányította, 1996 és 1999 között pedig Gavril Dejeu belügyminiszter kabinetfőnöke volt.

korábban írtuk

Meghökkentő fordulat: volt főrendőr okozott halálos balesetet ittasan, drogosan
Meghökkentő fordulat: volt főrendőr okozott halálos balesetet ittasan, drogosan

A román rendőrség szervezett bűnözés elleni osztályának (BCCO) bukaresti részlegét irányította korábban az a férfi, aki a hétvégén halálos áldozatot követelő közúti balesetet okozott Popești-Leordeni városában.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 14., szerda

A PNL megszavazza a Niculescu-kormányt, de ellenzékbe vonul

A jelenlegi ügyvivő kormány fő erejét jelentő Nemzeti Liberális Párt (PNL) szenátusi és képviselőházi frakciói szerdán úgy határoztak, hogy megszavazzák a Niculescu-kormány beiktatását, illetve arról is döntöttek, hogy a párt ellenzékbe vonul.

A PNL megszavazza a Niculescu-kormányt, de ellenzékbe vonul
Hirdetés
2026. október 14., szerda

A vajúdás és a szülés ideje alatt végig a kismamák mellett lehet egy általuk választott személy

Elfogadta szerdán a képviselőház azt a törvénytervezetet, amely biztosítja a várandós nők számára a választott kísérő jelenlétéhez való jogot a vajúdás és a szülés ideje alatt.

A vajúdás és a szülés ideje alatt végig a kismamák mellett lehet egy általuk választott személy
2026. október 14., szerda

Már körvonalazódik a Niculescu-kormány névsora, a PSD kaphatja a miniszteri posztok többségét

A kiszivárgott névsor alapján a tárcák jelentős része a szociáldemokratákhoz kerülhet, miközben néhány minisztérium élére párton kívüli szakembereket neveznének ki.

Már körvonalazódik a Niculescu-kormány névsora, a PSD kaphatja a miniszteri posztok többségét
2026. október 14., szerda

Kelemen Hunor: az RMDSZ megszavazza Niculescu kormányát

Kelemen Hunor kijelentette, hogy az RMDSZ megszavazza azt a kormányt és kormányprogramot, amellyel Luca Niculescu a parlament elé áll, függetlenül attól, hogy szakértői kabinet alakul, vagy a PSD körül szerveződik meg a kormány.

Kelemen Hunor: az RMDSZ megszavazza Niculescu kormányát
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Nicușor Dan szétkergetéssel fenyegeti a parlamentet, ha nem lesz megállapodás az új kormányról

Nicușor Dan államfő azt jelezte a pártoknak, hogy ha nem sikerül megállapodásra jutni a Luca Niculescu vezette kormány támogatásáról, nem nevez meg új miniszterelnök-jelöltet, hanem feloszlatja a parlamentet és előre hozott választásokat ír ki.

Nicușor Dan szétkergetéssel fenyegeti a parlamentet, ha nem lesz megállapodás az új kormányról
2026. október 13., kedd

Hazamehet, de házi őrizetben várja a folytatást Călin Georgescu

A bukaresti törvényszék kedden házi őrizetre enyhítette a Călin Georgescu volt elnökjelölt elleni kényszerintézkedést. A döntés nem jogerős.

Hazamehet, de házi őrizetben várja a folytatást Călin Georgescu
2026. október 13., kedd

Cseke Attila szerint ketyeg az óra: a politikai patthelyzet megbéníthatja az egészségügyet

Költségvetés-kiigazítás nélkül két-három héten belül működésképtelenné válhat a romániai egészségügyi rendszer – figyelmeztetett Cseke Attila ügyvivő egészségügyi miniszter.

Cseke Attila szerint ketyeg az óra: a politikai patthelyzet megbéníthatja az egészségügyet
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Niculescu derűlátó, és hibrid vagy szakértői kormányt is el tud képzelni – kár, hogy a PSD mindkettőt elutasítja

Amennyiben nem sikerül szilárd és átlátható kormányzati többséget kialakítani, akkor egy hibrid vagy egy szakértői kormány létrehozása jelenthet megoldást – jelentette ki hétfőn este Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök.

Niculescu derűlátó, és hibrid vagy szakértői kormányt is el tud képzelni – kár, hogy a PSD mindkettőt elutasítja
2026. október 12., hétfő

Olcsó mulatság a hazudozás? Szigorúbb bírságokat követelnek a félretájékoztató román televíziókra

A Realitatea Plus és a România TV kapta a félretájékoztatás és a hiteles tájékoztatás szabályainak megsértése miatt 2024-ben és 2025-ben kiszabott bírságok 70 százalékát – állítja a Declic civil szervezet.

Olcsó mulatság a hazudozás? Szigorúbb bírságokat követelnek a félretájékoztató román televíziókra
2026. október 12., hétfő

A PSD koalícióra hívja a PNL-t és az RMDSZ-t Niculescu támogatásának feltételeként

A Szociáldemokrata Párt (PSD) feltételekkel hajlandó támogatni Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök kormányát, ezek egyike, hogy a kormányt egy felvállalt, stabil politikai többség alkossa – jelentette ki Sorin Grindeanu, a párt elnöke.

A PSD koalícióra hívja a PNL-t és az RMDSZ-t Niculescu támogatásának feltételeként
Hirdetés
Hirdetés