Hirdetés

Először beszélt a nyilvánosság előtt a börtönből nemrég szabadult Adrian Năstase

Továbbra is politikai bosszúnak tartja az ellene zajló bírósági eljárást és letöltendő börtönbüntetésre ítélését Adrian Năstase volt miniszterelnök. A korrupció miatt tavaly júniusban szabadságvesztésre ítélt, majd nemrégiben jó magaviselete miatt feltételesen szabadlábra helyezett szociáldemokrata politikus szabadulása óta először adott interjút.

Balogh Levente

2013. április 19., 07:022013. április 19., 07:02

A beszélgetést a kormány egyik fő szócsövének számító Antena 3 hírcsatorna sugározta szerda este.

Năstase közölte: még 2012 decemberében panaszt tett a strasbourgi Európai Emberi Jogi Bíróságon, amelyben igazságtalannak nevezi az ellene lefolytatott eljárást. Azt is elmondta, hogy azért nem fordult kegyelmi kérvénnyel Traian Băsescu államfőhöz, mert az megalázkodás, illetve bűnösségének elismerése lett volna. „Egy kegyelmi kérvény számomra olyan megaláztatás lett volna, amelyet semmi esetre sem lettem volna képes vállalni” – jelentette ki Năstase. Álláspontja szerint az Európai Bizottság tavaly nyári kérése, hogy az ügyvivő köztársasági elnök ne adjon egyéni kegyelmet senkinek, „az egész nemzet, az egész ország számára megalázó” volt. Ezzel arra az időszakra utalt, amikor a kormányzó Szociálliberális Unió (USL) kezdeményezésére a parlament felfüggesztette tisztségéből Traian Băsescut, és fölmerült a lehetőség, hogy az államfői tisztséget ideiglenesen betöltő szenátusi elnök, Crin Antonescu elnöki kegyelemben részesíti Năstasét.

Năstase mindemellett azt is kijelentette, hogy Victor Ponta kormányfő helyében ő is együttműködne Băsescu államfővel. Năstase egyébként díszmeghívottként jelen lesz a Szociáldemokrata Párt hétvégi bukaresti tisztújító kongresszusán, az általa letartóztatásáig betöltött országos választmányi elnöki tisztségre pedig nem írnak ki választást, bár a volt miniszterelnök még több mint három évig nem gyakorolhatja állampolgári jogait.

Az exkormányfő azt is elmondta, hogy tavalyi öngyilkossági kísérlete a lehető legvalóságosabb volt, erre bizonyíték a máig meglevő sebhely. „Az a golyó csak egy milliméterre haladt el a nyaki üterem mellett” – mondta Năstase. Az öngyilkossági kísérlet körülményeiről elmondta: amikor a letartóztatására kiküldött rendőr őrizetbe akarta venni, a bal zsebében már ott volt a revolver. A rendőrnek azt mondta: „Sajnálom, hogy te is belekeveredtél”, mivel attól tartott, hogy a tisztnek baja származhat abból, ha a szeme előtt követ el öngyilkosságot a letartóztatandó személy. Az öngyilkosság azért nem sikerült, mert Năstase csak jobb kézzel tud lőni, és miközben át akarta venni a revolvert bal kezéből a jobba, a rendőrnek volt ideje rávetni magát. A fegyver dulakodás közben sült el, súrolva a politikus nyakát. Közölte: azért akart végezni magával, mert úgy érezte, nem bírja elviselni az ítélettel járó megaláztatást.

Mint ismeretes, Năstasét korrupció miatt ítélte két év szabadságvesztésre tavaly júniusban a legfelsőbb bíróság, miután bebizonyosodott, hogy a 2004-es államfői választások előtti kampányában az Állami Építészeti Felügyelet által szervezett szakmai konferencián összegyűjtött összeget használt fel. Letartóztatásakor öngyilkosságot kísérelt meg, de ezt a kivezényelt rendőrt megakadályozta.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 05., vasárnap

Anyamedve miatt kellett lehozni 37 lengyel turistát a Kelemen-havasokból

Biztonságban lekísértek a hegyről 37 lengyel turistát a hegyi csendőrök a Kelemen-havasokban, miután a kirándulók útvonalának közelében egy bocsát vezető anyamedvét észleltek. A hatóságok szerint a gyors beavatkozásnak köszönhetően senki sem sérült meg.

Anyamedve miatt kellett lehozni 37 lengyel turistát a Kelemen-havasokból
Hirdetés
2026. július 04., szombat

Közel kétezer munkás dolgozik egyszerre az egyik autópálya építésén (Videó)

Új szakaszába lépett a Nagyszeben és Fogaras közötti A13-as autópálya-szakasz építése: a 68 kilométeres nyomvonal mind a négy szakaszán egyszerre zajlanak a munkálatok.

Közel kétezer munkás dolgozik egyszerre az egyik autópálya építésén (Videó)
2026. július 04., szombat

Hiába bizonyulnak hatékonynak, Romániában nem támogatják ezeket a gyógyszereket

Románia az Európai Unió egyetlen tagállama, ahol jelenleg nincs olyan rendszer, amely lehetővé tenné az úgynevezett off-label – vagyis a betegtájékoztatóban nem szereplő javallatra alkalmazott – gyógyszerek társadalombiztosítási támogatását.

Hiába bizonyulnak hatékonynak, Romániában nem támogatják ezeket a gyógyszereket
2026. július 03., péntek

Ukrajna szerint „orosz elektronikai hadviselés” okozhatta a konstancai kikötői drónincidenst

A román védelmi minisztérium közölte: Ukrajna hivatalosan is megerősítette, hogy a június 5-én a konstancai kikötőben történt drónrobbanás „elszigetelt eset”, amelyet „nagy valószínűséggel Oroszország elektronikai hadviselési tevékenysége” idézett elő.

Ukrajna szerint „orosz elektronikai hadviselés” okozhatta a konstancai kikötői drónincidenst
Hirdetés
2026. július 03., péntek

Kelemen Hunor a sértődések „zárójelbe tételére” szólította a román pártokat

Kelemen Hunor kijelentette, hogy az RMDSZ nem vesz részt a szélsőséges, magyarellenes AUR legitimálásában.

Kelemen Hunor a sértődések „zárójelbe tételére” szólította a román pártokat
2026. július 03., péntek

Ne tegyük el pénteken se az esőkabátot

Zivatarokra figyelmeztető sárga jelzésű riasztás érvényes pénteken szinte az ország egész területén.

Ne tegyük el pénteken se az esőkabátot
Ne tegyük el pénteken se az esőkabátot
2026. július 03., péntek

Ne tegyük el pénteken se az esőkabátot

Hirdetés
2026. július 03., péntek

Elsőbbséget követeltek a bírák és ügyészek, alkotmánybírósághoz fordult a kormány a bérhátralékokat övező jogvita miatt

A kormány az alkotmánybírósághoz fordult a bírák és ügyészek felhalmozódott bérhátralékainak kifizetése körüli alkotmányos természetű konfliktus ügyében.

Elsőbbséget követeltek a bírák és ügyészek, alkotmánybírósághoz fordult a kormány a bérhátralékokat övező jogvita miatt
2026. július 02., csütörtök

Több idei autópálya-átadás is csúszhat, a szakértők szerint túl optimista a minisztérium menetrendje

Bár a bukaresti közlekedési minisztérium továbbra is azzal számol, hogy 2026 végéig rekordot jelentő, 233,59 kilométernyi autópályát és gyorsforgalmi utat adnak át Romániában, a Pro Infrastructura Egyesület szerint több határidő is túlságosan optimista.

Több idei autópálya-átadás is csúszhat, a szakértők szerint túl optimista a minisztérium menetrendje
2026. július 02., csütörtök

A kánikula már csak kis ideig kínoz, a zivatarok szombatig hűsítenek

Zivatarokra figyelmeztető narancssárga és sárga jelzésű riasztásokat adott ki csütörtökön az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). 11 megyében ugyanakkor továbbra is kánikulára figyelmeztetnek.

A kánikula már csak kis ideig kínoz, a zivatarok szombatig hűsítenek
Hirdetés
Hirdetés