
Fotó: Mediafax
2012. szeptember 08., 17:492012. szeptember 08., 17:49
A jobboldal az Igaz Románia Szövetség (Alianta Romania Dreapta - ARD) létrehozásával szándékszik egységes politikai alternatívát teremteni a kormányzó Szociál-liberális Szövetséggel (USL) szemben. Ebben a 2008-as választásokon győztes Demokrata Liberális Párt (PDL) is részt vesz.
Ungureanu először egy civil mozgalmat indított Jobbközép Polgári Kezdeményezés néven, de a választásokon való részvételhez - mint mondta – „járműre” volt szüksége. A jobboldal lehetséges államfőjelöltjének tartott politikus azonban nem a - kormánypártként népszerűtlen intézkedéseket hozó - PDL színeiben, hanem egy tiszta lappal induló, fiatal párt nevében kíván politikai szerepet vállalni, és a hamarosan megalakuló ARD jobboldali pártszövetséghez csatlakozni.
A volt kormányfő egyedüli jelöltként pályázta meg az FC elnökségét, és 944 kongresszusi küldött szavazatával, hét ellenében választották meg a párt élére.
A Polgári Erőt Adrian Iuraşcu mérnök, vállalkozó, több jobboldali sajtókiadvány tulajdonosa alapította 2008-ban. A magát keresztény-demokrata irányultságúként meghatározó párt célkitűzései között szerepel az 1989-es népfelkelés és az 1990-91-es bányászjárás áldozataiért felelős személyek bíróság elé állítása, a nagyprivatizációs szerződések titkosításának feloldása, a volt kommunista politikai rendőrség, a Securitate ügynök-listáinak közzététele. A párt jelöltjei 19 ezer szavazatot szereztek a 2009-es európai parlamenti választásokon és 12 ezret az idei önkormányzati választásokon. Romániában egy új párt bejegyzéséhez 25 ezer támogató szükséges. Iuraşcut a párt pénteki kongresszusa elnökhelyettessé választotta.
Ungureanut a román politikai élet több ismert figurája - köztük Ion Bazac volt egészségügyi, illetve Marian Săniuta volt belügyminiszter - követte az FC-be. A kongresszusi küldöttek pénteken új alapszabályt is elfogadtak. A pártnak három új testülete is alakult: ezek a nemzeti kisebbségek, a vállalkozók, illetve a fogyatékkal élők érdekeit képviselik majd.
Ungureanu jelenleg a jobboldal legnépszerűbb politikusának számít, és a PDL-ben sokan tőle remélik a jobboldal hitelének visszaszerzését. Élvezi Traian Băsescu államfő támogatatását is, és jelenleg neki van a legnagyobb esélye arra, hogy a következő elnökválasztáson a jobboldal jelöltje legyen.
Az államfő felfüggesztése körüli politikai csatározások idején Ungureanu népszerűsége (a Money Channel Institute felmérése szerint) 23-ról 27 százalékra emelkedett, míg az USL államfőjelöltjének, Crin Antonescunak a népszerűsége 39-ről 32 százalékra csökkent.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.