Hirdetés

Elnöki amnézia

Bãsescu már tavaly tudott a két román iraki letartóztatásáról. Egy nappal azután, hogy bejelentette, nem tudott az Irakban dolgozó két román állampolgár letartóztatásáról, csütörtökön Traian Bãsescu államfő közölte: a Külügyminisztérium még tavaly november 13-án értesítette az esetről. Amint arról beszámoltunk, a katonai rendszabályok megsértésének gyanújával tavaly októberben Irakban a nemzetközi haderő egységei őrizetbe vettek két román állampolgárt, a maroshévízi Adrian Gâncean asztalost és a galaci Nelu Ilie villanyszerelőt, a román hatóságok azonban eltitkolták az esetet.

2007. február 02., 00:002007. február 02., 00:00

A román munkásokat azzalgyanúsítják, hogy engedély nélkülfilmeztek és fényképeztek az amerikaitámaszponton, ahol dolgoztak, noha munkahelyükönkatonai rendszabályok voltak érvényben. Emiattakár kémkedéssel is vádolhatják aromán állampolgárokat.
A szerdán Brüsszelbentartózkodó Traian Bãsescu államfő előbb aztállította, csak aznap értesült az esetről,csütörtöki sajtótájékoztatójánazonban elismerte: a román Külügyminisztériummár tavaly novemberben értesítette az ügyről.„Félreértés történt, mivel éppenaz európai parlamenti beszédem elkészítésérekoncentráltam. Csak késő este jutott eszembe, hogyarról az ügyről van szó, amelyről aKülügyminisztérium már tavaly november 13-ánértesített” – magyarázta az államfő.Bãsescu ugyanakkor sajnálkozását fejezte kiamiatt, hogy egy nappal korábban félretájékoztattaa sajtót. „Mielőbb tisztáznunk kell, hogy valóbankémtevékenységet folytattak, vagy pedigfélreértésről van szó. Remélem,helyzetük rövid időn belül rendeződik” – tettehozzá az államfő.
Traian Bãsescu nyilatkozata kisebbbelpolitikai vihart váltott ki, több ellenzéki ésliberális politikus élesen bírálta azelnököt az Irakban letartóztatott románokiránti magatartása miatt. Bogdan Olteanu, aképviselőház liberális elnöke példáulelmondta: Bãsescu kimerült, és sürgősenszabadságra lenne szüksége. George Scutaruliberális képviselő szerint pedig az államfőneka Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) elé kellettvolna terjesztenie az ügyet. Mircea Geoanã, a SzociáldemokrataPárt elnöke azzal vádolta Traian Bãsescut, hogyközönyösen viseltetett a két letartóztatottromán állampolgár sorsa iránt. EmellettGeoanã a Külügyminisztériumot és a KülügyiHírszerző Szolgálatot (SIE) is vétkesnek tartjaa kialakult helyzetért. Szerinte Claudiu Sãftoiunak, a SIEvezetőjének és Mihai-Rãzvan Ungureanukülügyminiszternek a parlament előtt kell beszámolniaaz esetről. Bogdan Olteanu képviselőházi elnökugyancsak a Külügyi Hírszerző Szolgálatotteszi felelőssé az eset eltitkolása miatt. A SIEvezetői szerint viszont az ügy a Külügyminisztériumhatáskörébe tartozik. Cãlin Popescu-Tãriceanukormányfő különben bejelentette: a miniszterelnökihivatalnak nem volt tudomása az esetről, ő maga is asajtóból értesült a letartóztatásokról.A tájékoztatás hiánya miatt aminiszterelnök méltatlankodását fejezte ki.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte
Hirdetés
2026. november 07., szombat

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti
2026. november 07., szombat

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt

Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt
2026. november 07., szombat

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit

A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit

Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit
2026. november 06., péntek

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott

Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott
2026. november 06., péntek

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?

Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól

Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól
2026. november 06., péntek

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Hirdetés
Hirdetés