Hirdetés

Elnök kerestetik: vasárnap választ Románia

Elnök

Elnökválasztás. Vasárnap azért várják a szavazópolgárokat az urnákhoz, hogy eldöntsék, melyik két jelölt jut majd a második fordulóba

Fotó: Beliczay László

Elnök kerestetik: három vasárnapon át tartó választási maraton veszi kezdetét Romániában, ezen a hétvégén az elnökválasztás első fordulóját tartják. Cikkünkben mindent összefoglaltunk, amit tudni kell a szavazás menetéről, a jelöltekről, azok esélyeiről, a kampány legfontosabb mozzanatairól, botrányairól.

Balogh Levente

2024. november 22., 08:012024. november 22., 08:01

Mint ismeretes, egy hét múlva, december elsején parlamenti választásokra várják a polgárokat, két hét múlva, december 8-án pedig az államfőválasztás második fordulóját rendezik a két első helyezett részvételével, hogy eldőljön, melyikük lesz az elnök a következő öt évben. Az elnökválasztási kampány szombaton reggel hét órakor ér véget, addig a jelöltek és pártjaik kötelesek eltávolítani a közterületekről és az online térből a kampányanyagaikat.

Vasárnap a szavazóhelyiségek szokás szerint hét órakor nyílnak, és este kilencig várják a választópolgárokat.

Hirdetés

A 21 órakor a szavazóhelyiségben tartózkodó vagy sorban álló állampolgárok számára a szavazóhelyiség elnöke meghosszabbíthatja a szavazást addig, amíg a szavazóhelyiségben lévő utolsó választópolgár is élni tud szavazati jogával. A szavazást 23.59 percig lehet meghosszabbítani, amikor az elektronikus rendszer lezárul, és egyik szavazóhelyiségben sem lehet több szavazatot leadni.

A voksoláshoz érvényes személyi igazolvány szükséges.

Az a választópolgár, aki objektív okok – orvosi dokumentummal igazolt betegség vagy fogyatékosság miatt – nem tud elmenni szavazni a szavazóhelyiségbe, mozgóurnát kérhet.

Ez azonban csak a belföldön tartózkodó választópolgárokra érvényes. A belföldön szavazók a választások előtti napon 18 és 20 óra között kérvényezhetnek mozgóurnát a lakcímük szerinti szavazóhelyiségnél. Kivételes esetekben a mozgóurnát a megyei választási irodánál is igényelni lehet legkésőbb november 22-én 12 óráig, akár e-mailben is.

A kérést a mozgóurnát igénylő választópolgár által megbízott személyek is benyújthatják. A kérésnek tartalmaznia kell a választópolgár nevét, személyi számát, a személyi igazolványa számát, az igazolványon feltüntetett lakcímet, illetve azt a címet, ahová az urnát kérik, illetve a telefonszámát. Az igénylő által aláírt kérést dátumozni kell, és csatolni hozzá a betegséget vagy a mozgásképtelenséget igazoló orvosi dokumentumot.

Az orvosi igazolást nem kell kötelező módon az igénylő személy háziorvosának kiállítania.

Toni Greblă, az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábban bejelentette, hogy mintegy 19 ezer szavazóhelyiséget hoznak létre belföldön az államelnök-választásra, és közel 19 millió szavazólapot rendeltek meg a választások első fordulójára, és ugyanannyit a második fordulóra is, amennyiben lesz ilyen. A szavazólapokat eljuttatták a prefektusi hivatalokhoz, ahonnan szombaton a bélyegzőkkel és a jegyzőkönyvek formanyomtatványaival együtt elszállítják a szavazóhelyiségekhez.

korábban írtuk

Jelenlegi és volt miniszterelnök, exminiszterek, alig ismert arcok: kik indulnak az idei elnökválasztáson?
Jelenlegi és volt miniszterelnök, exminiszterek, alig ismert arcok: kik indulnak az idei elnökválasztáson?

Tizenhárom jelölt, köztük hivatalban lévő és egykori miniszterelnök, esélytelen volt miniszterek szállnak harcba az idei romániai elnökválasztáson, amelynek első fordulóját vasárnap, a másodikat pedig december 8-án rendezik.

A szavazóhelyiségek listáját az AEP honlapján lehet tanulmányozni. Azon külföldön tartózkodó román állampolgárok listáján, akik kérték, hogy levélben szavazhassanak, összesen 6721-en szerepelnek. Nekik a Román Posta október 30-áig kézbesítette a levélszavazáshoz szükséges dokumentumokat mind az első, mind a második fordulóra. A szavazatoknak november 21-éig kell megérkezniük a választási irodához. Keddig 2531 román állampolgár szavazott levélben.

Amennyiben a voksot tartalmazó boríték nem érkezik meg november 21-éig, az AEP értesíteni fogja erről az illető állampolgárt, hogy az elmehessen szavazni a legközelebbi szavazóhelyiséghez. Az államfőválasztás első fordulójának kampánya november 23-án reggel 7 óráig tart. A kampánycsend idején tilos a választói akaratot befolyásoló tevékenységet folytatni.

Mivel az államfőválasztás második fordulójának kampánya december elsején egybeesik a parlamenti választások kampánycsendjével, a kizárólag és egyértelműen az elnöki választásokra vonatkozó kampánytevékenység folytatása nem minősül a parlamenti választások kampánycsendje megsértésének.

Az AEP elnöke arról is beszámolt, hogy 19 850 000 szavazólapot rendelt meg fordulóként a Hivatalos Közlönytől az államfőválasztásra, darabját 0,2 lejért. A külföldi szavazókörök számára 3 025 000 szavazólapot, a levélben voksolók számára 6650 szavazólapot rendeltek meg. Ami az elnökválasztási kampány finanszírozását illeti, a törvény előírja, hogy minden jelölt legfeljebb 66 millió lejes kampányköltségvetéssel rendelkezhet, amelyet a törvénynek megfelelően lehet elkölteni.

Egyébként az idei választás premiert is hoz, mivel valós időben lehet majd követni az eredmény alakulását.

Toni Greblă a Különleges Távközlési Szolgálat (STS) igazgatójával, Ionel Bălannal és az Országos Statisztikai Intézet (INS) vezetőjével, Tudorel Andreijel tartott keddi sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a három intézmény szakértői kifejlesztettek két szoftvert. Az egyik valós időben mutatja majd a választások napján az országos, megyénkénti, településenkénti és szavazókörönkénti részvételi arányt a prezenta.roaep.ro weboldalon.

A másik szoftver valós időben mutatja majd az államelnök-választás első fordulójának szavazókörönkénti részleges előzetes eredményeit a voting.roaep.ro weboldalon. Az adatok a szavazatszámlálásról készült szavazóköri jegyzőkönyvek felöltése után jelennek meg az AEP honlapján urnazárás után. A jegyzőkönyvek ellenőrzése és összesítése után a feldolgozottságuk szerint folyamatosan frissülő jelöltenkénti adatok felkerülnek a Központi Választási Iroda honlapjára.

Tizennégy név, tizenhárom jelölt az elnöki tisztségre

Bár a szavazólapokon tizennégy jelölt neve szerepel, a megmérettetésen összesen tizenhárom jelölt indul. Ez annak tudhat be, hogy

Ludovic Orban korábbi liberális párti miniszterelnök, a Jobboldal Ereje nevű törpepárt elnöke gyatra támogatottsága miatt – ami 1 százalék körüli – visszalépet Elena Lasconi, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke javára.

Szeretett volna elindulni Diana Șoșoacă, az AUR-ból kizárt szélsőjobbos politikus is, akinek neve a botránypolitizálás jelképévé vált itthon és az Európai Parlamentben egyaránt, ám őt az alkotmánybíróság vitatható indokkal – arra hivatkozott, hogy a Románia NATO- és EU-tagságával kapcsolatos megnyilvánulásaiban Şoşoacă megkérdőjelezi az alkotmány tiszteletben tartására vonatkozó kötelezettséget – kizárta a versenyből.

Az első forduló megnyerésére a legesélyesebbnek Marcel Ciolacu miniszterelnököt, a Szociáldemokrata Párt (PSD) újraiparosítást és nyugdíjemelést ígérő elnökét tartják, az összes közvélemény-kutató intézet őt hozta ki első helyen.

Ez nem annyira az ő személyes népszerűségének tudható be, hanem annak, hogy a PSD szavazótábora a legfegyelmezettebb és -állandóbb,

miközben az eddigi legfőbb ellenfél, a jobbközép Nemzeti Liberális Párt (PNL) meggyengült, és a jobboldali szavazók képviseletére több párt is bejelentkezett.

Ugyanakkor egy, a G4Media portál által hétfőn közölt leleplező cikk még forró pillanatokat okozhat számára. Az írásban egy dokumentumot is bemutattak, amely szerint Ciolacu három éve a botrányba keveredett, Laura Vicol PSD-s képviselő férje tulajdonában levő Nordis ingatlanfejlesztő cég által bérelt magángépen utazott a PSD több vezető politikusával együtt. A Nordis jelentős előleget vett fel ügyfeleitől, akiknek az ígéret szerint lakásokat épített volna, amelyek azonban soha nem épültek meg.

Ciolacu ugyanakkor tagadja, hogy a Nordis utaztatta volna, állítása szerint mindig minden utazását saját zsebből fizette.

korábban írtuk

Marcel Ciolacu rejtélyes repülőútja: a Nordis utazási cége bérelte a gépet
Marcel Ciolacu rejtélyes repülőútja: a Nordis utazási cége bérelte a gépet

Marcel Ciolacu miniszterelnök egy olyan magángéppel utazott, amelyet a botrányba keveredett ingatlancég, a Nordis utazási cége bérelt – értesült a G4Media portál.

A nagy csata a kompromittáló cikk ellenére valószínűleg a második helyért zajlik majd, és a küzdelem meglehetősen kiélezett. A közvélemény-kutatók hol a magát szuverenistának mondó, magyarellenes, az úzvölgyi temetőgyalázás egyik szellemi atyjának számító George Simiont, a szélsőséges Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR), hol Nicolae Ciucát, a PNL vállalkozóbarát politikát hirdető elnökét hozzák ki másodiknak. De a helyezésért versenyben van még a városi értelmiség pártjának számító USR elnöke, Elena Lasconi és Mircea Geoană, a NATO függetlenként induló korábbi főtitkár-helyettese, volt PSD-elnök is, aki most a románok NATO-ba vetett bizalmát szeretné kihasználni ahhoz, hogy összejöjjön a győzelem.

A többiek –

beleértve Kelemen Hunor RMDSZ-elnököt is, aki azért indul, hogy jelezze: a magyar szervezet is aktív résztvevője a romániai politikai életnek, illetve hogy mozgósítsa a szavazókat a parlamenti választásra

– a futottak még kategóriába tartoznak. Van köztük volt külügyi hírszerző, tévés műsorvezető és az AUR színeiben mandátumot szerzett EP-képviselő is, akik vagy a saját személyüket, vagy a pártjukat kívánják az indulással „reklámozni”. Az, hogy nem egyértelmű a második helyezett kiléte, jórészt a PNL meggyengülésének tudható be, korábban ugyanis rendszerint a PSD és a legerősebb jobboldali párt jelöltje jutott be a második körbe.

A kampány idején alaposan felpörgött a sárdobálás, a jelöltek súlyos vádakat vágtak egymás fejéhez.

A Nordis-botrány mellett a PSD elnökének a koalíciós partner PNL azon vádjával is szembe kellett néznie, hogy a PSD vasárnap az összes szavazókörben arra készül, hogy szavazókörönként 10-20 szavazatot „irányítson át” George Simion javára, a felmérések szerint ugyanis az AUR-vezért tudná a legkönnyebben legyőzni, ha ők ketten jutnának be a második fordulóba.

korábban írtuk

Nicolae Ciucă szerint semmi takargatni valója nincs a könyve közpénzből történt reklámozása ügyében
Nicolae Ciucă szerint semmi takargatni valója nincs a könyve közpénzből történt reklámozása ügyében

Nicolae Ciucă szerint semmi takargatni valója nincs abban az ügyben, amelyet a korrupcióellenes ügyészség az általa írt könyv közpénzből való reklámozása ügyében.

Ciolacu és Simion vehemensen cáfolta a vádakat – igaz, a cáfolat hitelességének nem tett jót, hogy miniszterelnöki minőségében Ciolacu igyekezett kihúzni a Simiont ért kémvád méregfogát. Amely arról szól, hogy az AUR elnöke kapcsolatban állhat az orosz katonai hírszerzéssel, miután még évekkel ezelőtt Ukrajnában állítólag a titkosszolgálat embereivel találkozott.

Ciolacu közlése szerint tájékoztatásért fordult az ukrán hatóságokhoz,

a kijevi válasz alapján pedig a miniszterelnök közölte: az nem támasztja alá, hogy Simion kapcsolatban állna az orosz hírszerzéssel.

Amúgy Nicolae Ciucă sem úszta meg: őt az idén, egyértelműen a szuper választási évre időzítve megjelentetett könyve miatt vették elő, amelynek a kiadására és reklámozására a PNL mintegy kétmillió eurónyi közpénzt költött, amit a korrupcióellenes ügyészség is vizsgál.

Mindeközben Elena Lasconi Mircea Geoanát támadta be, azzal vádolva, hogy egy ellentmondásos izraeli üzletemberrel, Tal Hanannal találkozott Bukarestben, aki olyan trollfarmot üzemeltet, amely segítségével a világ számos pontján számos választásba avatkozott be a végeredmény befolyásolása céljából.

Ciolacu, a konfliktuskerülő elnökjelölt

Ciolacu egyébként igyekszik a „vizek fölött lebegni”, azaz olyan, nyugodt, higgadt jelölt benyomását kelteni, aki a vádaskodás és a vagdalkozás helyett az együttműködésre törekszik. Ennek jeleként többször is kijelentette, hogy ha megnyeri az elnökválasztást, nem a saját pártjából jelöl miniszterelnököt.

korábban írtuk

Feltárta a román kormány, miért nemkívánatos George Simion Ukrajnában
Feltárta a román kormány, miért nemkívánatos George Simion Ukrajnában

Közzétette a bukaresti kormány a kijevi hatóságok hivatalos indoklását, amelyben magyarázattal szolgálnak George Simionnak, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnökének Ukrajnából való kitiltására.

Ugyanakkor ez nem annyira az árkok betemetésére vonatkozó szándék bizonyítéka, hanem inkább annak a jele, hogy Ciolacu tudomásul veszi a realitást, miszerint hiába nyeri meg a PSD a parlamenti választást, egyedül úgysem tud majd kormányt alakítani, koalíciós partner(ek)re lesz szüksége.

Amúgy nem véletlen, hogy a PSD jelöltje igyekszik kerülni a konfliktusokat, utoljára ugyanis 24 évvel ezelőtt fordult elő, hogy a párt jelöltje – Ion Iliescu – nyerte az elnökválasztást.

Öt éve Klaus Iohannis leköszönő államfő a PNL jelöltjeként könnyedén verte Viorica Dăncilă PSD-elnököt, tíz éve pedig Dăncilă elődjét, Victor Ponta akkori miniszterelnököt győzte le a második fordulóban.

Tizenöt éve Traian Băsescu a most is a jelöltek között levő Mircea Geoanát győzte le a diaszpóra voksaival úgy, hogy az urnazárás utáni exit pollok alapján Geoană még a saját győzelmét hirdette ki; 2004-ben pedig Adrian Năstase miniszterelnök volt az a PSD-jelölt, aki a második forduló után kénytelen volt gratulálni a győzelemhez Băsescunak.

Az utolsó PSD-siker idején, 2000-ben Ion Iliescunak hívták a győztes jelöltet, vagyis nem mondható, hogy Ciolacu dicső előd nyomdokaiba lépne, ha győzne.

Ettől függetlenül ugyanakkor a saját maga és pártja számára hatalmas siker lenne, ha be tudná venni az államfői rezidenciául szolgáló Cotroceni-palotát. Ám ehhez még a választópolgároknak is lesz néhány szavuk. Ha korábban nem, akkor a második fordulóban.

Az elnökjelöltek sorrendje a szavazólapokon
1. Elena-Valerica Lasconi – Mentsétek meg Romániát Szövetség; 2. George-Nicolae Simion – Románok Egyesüléséért Szövetség; 3. Ion-Marcel Ciolacu – Szociáldemokrata Párt; 4. Nicolae-Ionel Ciucă – Nemzeti Liberális Párt; 5. Kelemen Hunor – Romániai Magyar Demokrata Szövetség; 6. Mircea-Dan Geoană – független jelölt; 7. Ana Birchall – független jelölt; 8. Alexandra-Beatrice Bertalan-Păcuraru – Alternatíva a Nemzeti Méltóságért párt; 9. Sebastian-Constantin Popescu – Új Románia Párt; 10. Ludovic Orban – Jobboldal Ereje (visszalépett); 11. Călin Georgescu – független jelölt; 12. Cristian Diaconescu – független jelölt; 13. Cristian-Vasile Terheş – Román Nemzeti Konzervatív Párt; 14. Silviu Predoiu – Nemzeti Akció Liga párt.
Hétfő este Ludovic Orban, a Jobboldal Ereje elnöke a Digi24 televízió által szervezett elnökjelölti vitán bejelentette, hogy visszalép az elnökjelöltségtől, és a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) államfőjelöltjét, Elena Lasconit támogatja.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. december 02., kedd

Egyre szorosabb a verseny Bukarestben, javult a Georgescuért rajongó jelölt népszerűsége

Két hét alatt több mint öt százalékponttal javult a bukaresti időközi főpolgármester-választáson az Igazságot Bukarestnek nevű választási szövetség nevében induló, a magát „szuverenistának” nevező ellenzék által támogatott Anca Alexandrescu népszerűsége.

Egyre szorosabb a verseny Bukarestben, javult a Georgescuért rajongó jelölt népszerűsége
Hirdetés
2025. december 02., kedd

„Botrányos, felelőtlen”. Háborús bűnöst tüntetett ki Nicuşor Dan a román nemzeti ünnepen?

Élesen bírálja Nicuşor Dan román államfőt Cătălin Avramescu filozófus, politológus, aki azt állítja, hogy az elnök olyan háborús veteránt tüntetett ki a román nemzeti ünnep alkalmából, aki a nácik oldalán részt vett többek között az odesszai mészárlásban.

„Botrányos, felelőtlen”. Háborús bűnöst tüntetett ki Nicuşor Dan a román nemzeti ünnepen?
2025. december 01., hétfő

Nicuşor Dan a román nemzeti ünnepen: Románia korrupt ország

Románia korrupt ország, és a románoknak igazuk van, amikor azt mondják, hogy nem látják az akaratot a román állam részéről a korrupcióellenes küzdelemben – jelentette ki Nicuşor Dan a Románia nemzeti ünnepe alkalmából rendezett fogadáson.

Nicuşor Dan a román nemzeti ünnepen: Románia korrupt ország
2025. december 01., hétfő

Kifütyülték a miniszterelnököt Gyulafehérváron, az államfő Bukarestben „népfürdőzött” a román nemzeti ünnepen

Több mint 3000 román és szövetséges katona részvételével rendezték meg hétfőn Bukarestben a hagyományos katonai díszszemlét a Román Királyság és Erdély egyesülését egyoldalúan kikiáltó 1918-as gyulafehérvári román nemzetgyűlés 107. évfordulója alkalmából.

Kifütyülték a miniszterelnököt Gyulafehérváron, az államfő Bukarestben „népfürdőzött” a román nemzeti ünnepen
Hirdetés
2025. december 01., hétfő

Donald Trump üzent Romániának a december elsejei nemzeti ünnep alkalmából

Donald Trump elnök üzenetet küldött Romániának a december elsejei nemzeti ünnep alkalmából – jelentette be az elnöki adminisztráció az Antena 3 hírtelevízió kérésére.

Donald Trump üzent Romániának a december elsejei nemzeti ünnep alkalmából
2025. december 01., hétfő

Lasconi: a mostani az utóbbi 35 év legrosszabb kormánya, nem biztos, hogy Nicușor Dan kitölti a mandátumát

Hevesen bírálta Elena Lasconi, Câmpulung Muscel polgármestere, az érvénytelenített 2024. novemberi elnökválasztás első fordulójának második helyezettje a Bolojan-kormányt, mondván, hogy ez „az elmúlt 35 év legrosszabb kormánya”.

Lasconi: a mostani az utóbbi 35 év legrosszabb kormánya, nem biztos, hogy Nicușor Dan kitölti a mandátumát
2025. december 01., hétfő

Grindeanu: nem működnek a kiadáscsökkentő programok, kilépünk a koalícióból, ha csökkennek a bérek

Jelenleg úgy tűnik, hogy a kormány által az első és a második kaidáscsökkentő csomagban elfogadott intézkedések nem érték el céljukat, és gazdasági szempontból a dolgok nem a megfelelő irányba haladnak – jelentette ki Sorin Grindeanu, a PSD elnöke.

Grindeanu: nem működnek a kiadáscsökkentő programok, kilépünk a koalícióból, ha csökkennek a bérek
Hirdetés
2025. december 01., hétfő

Online oktatásra váltanak a súlyos ivóvízhiány miatt egy romániai megyében

A Prahova megyei tanfelügyelőség vasárnap este bejelentette, hogy az ivóvízellátás szüneteltetése miatt december 2–5. között online formában zajlik az oktatás a megye 13 településén.

Online oktatásra váltanak a súlyos ivóvízhiány miatt egy romániai megyében
2025. november 30., vasárnap

Újraválasztották George Simiont az AUR elnökévé

Újraválasztották George Simiont a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnökévé a párt vasárnapi gyulafehérvári kongresszusán.

Újraválasztották George Simiont az AUR elnökévé
2025. november 30., vasárnap

Több tízezren maradtak vezetékes víz nélkül az ország két déli megyéjében

Több tízezren maradtak vezetékes víz nélkül Prahova és Dâmbovița megyében, miután a heves esőzések miatt rendkívül zavarossá vált a környéket ellátó Paltinu gyűjtőtó vize.

Több tízezren maradtak vezetékes víz nélkül az ország két déli megyéjében
Hirdetés
Hirdetés