Mint arról beszámoltunk, a román határtól néhány száz kilométerre, a Lemberg megyei Buszk közelében kisiklott egy sárga foszfort szállító vasúti szerelvény, és több tartálykocsi is kigyulladt. A baleset nyomán az ukrán hatóságok vegyiriadót rendeltek el az érintett körzetben, a román illetékesek pedig megvizsgálták, milyen hatással járhat Romániára az ukrajnai baleset, mivel fölmerült, hogy a mérgező felhő átterjedhet a határon. Ezek eredményeként tegnap Korodi közölte: a román állampolgárokat semmi sem veszélyezteti, ám a hatóságok az elkövetkező napokban is ellenőrzik majd a levegő és a víz minőségét az Ukrajnával határos területeken.
A miniszter ugyanakkor élesen bírálta a kijevi hatóságok viselkedését, azok ugyanis csak tegnap délután szolgáltak adatokkal a baleset körülményeiről, és annyit közöltek: Romániát nem érinti a mérgező felhő. „Rendkívül csalódott vagyok. Úgy vélem, Ukrajna nem európai államhoz méltóan viselkedik, ezért lengyel és magyar kollégáimmal együtt úgy döntöttünk, az Európai Uniót is tájékoztatjuk a problémáról” – közölte Korodi Attila. Adrian Cioroianu tárcavezető az ügy kapcsán tegnap bekérette a külügyminisztériumba Ukrajna bukaresti nagykövetét.
A baleset helyszínéről egyébként tegnap ötvenkilenc gyermeket vittek egészségügyi intézményekbe.
A Lembergtől (Lviv) 80 kilométerre keletre fekvő Ozsigyiv (Ozsidov) állomás közelében történt szerencsétlenség helyszínén teljesen eloltották a tűzet, de a rendkívüli meleg miatt újabb tűzfészkek jelentek meg. Oleg Stangret, a helyi katasztrófavédelem szóvivője elmondta, hogy a baleset egy kilométeres körzetében elvégzett vizsgálatok szerint a levegőben, a vízben és a talajban a normálisnál kétszer-háromszor magasabb a foszfor koncentrációja. A balesettől három kilométerre lévő legközelebbi településen, Ozsigyivban az adatok nem mutatnak eltérést a normálistól. Az ukrán környezetvédelmi minisztérium megerősítette, hogy a foszfor koncentrációja a levegőben két településen – Angelivkában és Lisznében – tízszeresen meghaladja a normális szintet.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).