2009. március 31., 13:392009. március 31., 13:39
A biztosítópénztárakkal kötött szerződés hétfőn érvényét vesztette, az orvosok így kilátásba helyezték az országban működő, több mint 11 ezer háziorvosi rendelő meghatározatlan időre való bezárását.
Az orvosok nem voltak hajlandók elfogadni azt a minisztériumi utasítást, mely szerint a háziorvosok ezen túl sürgősségi ügyeletet is kellene biztosítsanak. Az új keretszerződésbe foglaltak szerint ugyanakkor a negyedik negyedévre nem határozták meg az egy beteg után járó összeget megállapító pontértéket, ami gyakorlatilag azt jelenti, hogy fogalmuk sincs, hogy az év végi holnapokra mennyi pénzért végezik majd a szolgáltatást.
A háziorvosok újabb tiltakozási akciója elsősorban a pácienseket érintette volna hátrányosan, mivel keretszerződés nélkül saját zsebükből fizethették volna ki a térítéses gyógyszer recepteket, a vizsgálatokat és az analíziseket.
A háziorvosok idén nem először tiltakoznak: érdekképviseleteik elégedetlenségét februárban az váltotta ki, hogy a kormány idei költségvetésben kevesebb pénzt különített el a rendelők működtetésére. Az Országos Egészségügyi Pénztár vezetőivel folytatott megbeszélést követően azonban az orvosok képviselői bejelentették: noha kéréseik nem a kíván mértékben teljesültek, az az ez évi általános gazdasági megszorítások miatt elfogadják az egészségügyi tárca javaslatait.
Az RMDSZ azt szeretné, ha helyreállna a korábbi kormánykoalíció – jelentette ki Kelemen Hunor elnöke hétfőn, miután egyeztetett a kormányalakítási lehetőségekről Nicusor Dan államfővel.
A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) ellenzékbe vonul, ha a kormányból kilépett, majd azt megbuktató Szociáldemokrata Párt (PSD) ismét kormányra kerül – jelentette ki Dominic Fritz, a párt elnöke.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) nem támogat és nem vesz részt olyan kormányban, amelyben a Szociáldemokrata Párt (PSD) is ott van, függetlenül attól, hogy azt technokrata miniszterelnök vezeti vagy sem – jelentette ki Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök.
Kormányalakítási megbízást kért George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke Nicușor Dan államfőtől az elnökkel a kormányalakításról folytatott hétfői egyeztetésen.
Az infláció és a megélhetési költségek jelentik a lakosság legfőbb aggodalmát, a társadalomban pedig a bizalmatlanság és a pesszimizmus uralkodik Románia jövőjét illetően, a politikai instabilitás pedig az egyik legfontosabb téma a közvélemény körében.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) nem fogad el olyan kormányt, amelyet Ilie Bolojan vezet, és kizár bármiféle együttműködés a Nyugat-barát pártokon kívüli erőkkel – jelentette ki Sorin Grindeanu.
Mint ismeretes, Nicușor Dan államfő hétfőre hívta egyeztetésre a parlamenti pártokat, miután a kormányból kilépett PSD a szélsőjobboldali AUR támogatásával megbuktatta a liberális párti (PNL) Ilie Bolojan vezette kormányt.
A romániai szavazók többsége szerint előre hozott választásokra van szükség, és ha a jövő vasárnap parlamenti választásokat tartanának, az AUR végezne az első helyen, megelőzve a PSD-t, a PNL-t, az USR-t és az RMDSZ-t.
Nicușor Dan államfő hétfőn a Cotroceni-palotában konzultál a parlamenti pártokkal az új kormány megalakításáról.
A Közlekedési Minisztérium társadalmi vitára bocsátott egy rendelettervezetet a járműkategóriák és a 2026. július 1-jétől alkalmazandó úthasználati díjak (rovinieta) jóváhagyásáról, amely az EURO környezetvédelmi besorolást is figyelembe veszi.