
Fotó: Román védelmi minisztérium
A romániai polgárok többsége nem ért egyet a kötelező sorkatonai szolgálat visszaállításával, tíz válaszadóból pedig csak hét bízik abban, hogy a NATO segíteni fog Romániának egy esetleges támadás esetén a térségben – derül ki az Avangarde közvélemény-kutató legfrisebb felméréséből, amelye a Digi24 hírcsatorna megrendelésére készült.
2024. február 08., 12:002024. február 08., 12:00
A felmérés szerint a lakosság 58 százaléka nem ért egyet azzal, hogy újra kötelezővé tegyék a katonai szolgálatot, míg a válaszadók 35 százaléka egyetértene ennek esetleges törvénybe iktatásával.
Ami a 18 és 35 év közötti fiatalokat illeti, amikor erről a felvetésről kérdezték őket, 72 százalékuk azt mondta, hogy nem ért egyet, míg 11 százalékuk egyetértene azzal, hogy katonának menjen, ha az kötelező lenne.
Arra a kérdésre, hogy hajlandóak lennének-e részt venni a háborús kiképzésben, a lakosság 37 százaléka mondott igent, 57 százaléka viszont nemmel válaszolt.
Arra a kérdésre, hogy szerintük Románia hadserege megbirkózna-e azzal, ha az országot megtámadnák, a válaszadók
A felmérés február 5. és 7. között készült 700 fős mintán, a hibahatár 4 százalék.
Mint arról beszámoltunk, Gheorghiță Vlad, a román hadsereg új vezérkari főnöke a múlt héten úgy vélekedett: Oroszország nem fog megállni Ukrajnában, más európai országokat is célba vesz, ezért a polgároknak katonai kiképzést kellene kapniuk. Marcel Ciolacu kormányfő erre úgy reagált: az ország sosem volt nagyobb biztonságban, mint most, nem áll fenn a veszélye annak, hogy Románia háborúba keveredjen.
Kelemen Hunor kijelentette, hogy az RMDSZ megszavazza azt a kormányt és kormányprogramot, amellyel Luca Niculescu a parlament elé áll, függetlenül attól, hogy szakértői kabinet alakul, vagy a PSD körül szerveződik meg a kormány.
Nicușor Dan államfő azt jelezte a pártoknak, hogy ha nem sikerül megállapodásra jutni a Luca Niculescu vezette kormány támogatásáról, nem nevez meg új miniszterelnök-jelöltet, hanem feloszlatja a parlamentet és előre hozott választásokat ír ki.
A bukaresti törvényszék kedden házi őrizetre enyhítette a Călin Georgescu volt elnökjelölt elleni kényszerintézkedést. A döntés nem jogerős.
Költségvetés-kiigazítás nélkül két-három héten belül működésképtelenné válhat a romániai egészségügyi rendszer – figyelmeztetett Cseke Attila ügyvivő egészségügyi miniszter.
Amennyiben nem sikerül szilárd és átlátható kormányzati többséget kialakítani, akkor egy hibrid vagy egy szakértői kormány létrehozása jelenthet megoldást – jelentette ki hétfőn este Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök.
A Realitatea Plus és a România TV kapta a félretájékoztatás és a hiteles tájékoztatás szabályainak megsértése miatt 2024-ben és 2025-ben kiszabott bírságok 70 százalékát – állítja a Declic civil szervezet.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) feltételekkel hajlandó támogatni Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök kormányát, ezek egyike, hogy a kormányt egy felvállalt, stabil politikai többség alkossa – jelentette ki Sorin Grindeanu, a párt elnöke.
Bár a parlamenti bizalmi szavazást csak csütörtökön tartják, a hétfői nap is sorsdöntő lehet Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök számára.
Románia további forrásokhoz juthat az európai uniós védelmi fejlesztéseket célzó SAFE-program keretében, miután körülbelül 20 milliárd euró szabadul majd fel a többi tagállam által benyújtott finanszírozási kérelmek csökkenése következtében.
A bukaresti csendőrség 124 közigazgatási bírságot szabott ki, összesen 101 000 lej értékben szeptember 29. és október 9. között, a Călin Georgescu támogatói által a központi fogdánál és a DIICOT székhelyénél szervezett tüntetések nyomán.
szóljon hozzá!