Ellentmondás alakult ki a kormányon belül, miután hétfőn a kabinet nyilvánosságra hozott egy sürgősségi rendelet-tervezetet, amely alapján pluszösszegeket utalna át a helyi önkormányzatoknak a télre való felkészülésre.
2013. november 11., 19:482013. november 11., 19:48
Az indoklása alapján erre azért van szükség, mert a meteorológiai előrejelzések szerint a következő hetekben országszerte rendkívül hideg lesz egy Európán átvonuló hidegfront miatt. Victor Ponta miniszterelnök ezzel szemben úgy nyilatkozott: nem ismeri a tervezetet, de személyesen érdeklődött az Országos Meteorológiai Szolgálatnál (ANM), amely szerint egyelőre nem kell fagyra és havazásra számítani, az értékek pedig nem térnek el a szokásostól. „Hozzám nem jutott el ilyen tervezet, nem tudom, hogy a sajtó honnan szerezte meg. Önök általában köztisztviselőktől értesülnek olyan információkról, amelyek még nem is jutottak el a kormányig. Alapvetően egyetértek azzal, hogy a helyi önkormányzatokat a lehető legnagyobb mértékben támogassuk, de azt nem tudom, hogy mikor érkezik a tél” – fogalmazott a miniszterelnök arra az újságíró kérdésre, hogy milyen forrásokra hivatkozik a tervezet. Az elképzelés alapján egyébként a kabinet az állami költségvetési tartalékból utalna át pluszösszegeket a helyi hivataloknak, a tartalék sürgős költségekre – például adósság kifizetésére, bérekre, vészhelyzetben előálló helyzetek megoldására – fordítható. „A meteorológiai előrejelzések szerint a következő hetekben a szokásostól eltérő hideg és fagy várható, ami az elektromos és hőenergia-fogyasztás jelentős növekedéséhez vezet” – olvasható a tervezetben az indoklás, hogy miért van szükség a helyi önkormányzatok finanszírozására. Az ANM beszámolója szerint egyébként november 24-ig nem várható jelentős hőmérséklet-csökkenés: Erdélyben napközben 13–15 Celsius-fokra lehet számítani, míg a minimális értékek 6 Celsius-fok körül mozognak majd.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
szóljon hozzá!