
A román főváros legnagyobb szárazföldi hadosztálya hétfőtől a NATO Délkeleti Nemzetközi Hadosztályaként folytatja tevékenységét, amelynek irányítását egy boszniai és afganisztáni békemissziókban edződött katona, Ovidiu-Liviu Uifăleanu dandártábornok vette át.
2015. szeptember 01., 13:102015. szeptember 01., 13:10
2015. szeptember 01., 14:492015. szeptember 01., 14:49
Ezzel elkezdődött a NATO bukaresti hadosztály-parancsnokságának kialakítása. Az Észak-atlanti Szövetség az ukrajnai válságra reagálva tavalyi, walesi csúcsértekezletén döntött keleti szárnya megerősítéséről: ennek keretében Bulgáriában, Romániában, Lengyelországban és a három balti országban úgynevezett integrációs egységeket (NATO Forces Integration Unit – NFIU) hoznak létre a szövetség gyorsreagálású erői számára, Romániában és Lengyelországban pedig egy-egy új hadosztályparancsnokságot létesítenek – emlékeztetett közleményében a román védelmi minisztérium.
A hétfői ünnepségen Uifăleanu átvette a bukaresti NATO-hadosztály parancsnokságát, amely jövőre éri el kezdeti, 2018-ra pedig teljes operatív kapacitását.
A NATO Délkeleti Nemzetközi Hadosztály-parancsnokságán mintegy 280 katona teljesít majd szolgálatot, közülük 75-en más NATO-országokból érkeznek Romániába. A hadosztály szintű vezénylési központ kialakítása mintegy 60 millió euróba kerül, a kiadások egy részét a NATO később megtéríti Romániának.
Uifăleanu szerint az első szakaszban a romániai és bulgáriai integrációs egységek (NFIU) koordinálása lesz a hadosztály-parancsnokság feladata, de hosszabb távon a kiképzésre helyezik a hangsúlyt, hogy NATO-hadosztály Déleket-Európa bármely részén bevethetővé váljon.
Egy nemzetközi NATO-hadosztály elvileg 10–15 ezer katonát jelent, de egyelőre nem tudni, milyen létszámú lesz a szövetség délkeleti hadosztálya – tette hozzá a román dandártábornok. Mircea Dușa román védelmi miniszter korábbi közlése szerint csütörtökön egyszerre avatják fel mind a hat új vezénylési központot (NFIU) a NATO keleti szárnyán.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.
szóljon hozzá!