
2010. február 04., 09:202010. február 04., 09:20
Hivatalosan is bűnvádi eljárást indított a legfelsőbb bíróság ügyészsége gondatlanságból elkövetett emberölés, cserbenhagyás és hamis tanúzás miatt Silviu Ionescu diplomata ellen, aki a gyanú szerint tavaly decemberben halálra gázolt egy járókelőt Szingapúrban. Az ügyészség tegnapi tájékoztatása szerint Ionescut beidézték, és ismertették vele a vádakat.
A közlemény rámutat, az eddigi nyomozás kiderítette, hogy Ionescu – aki kereskedelmi attaséként tevékenykedett a szingapúri román nagykövetségen – tavaly december 15-én egy követségi Audi A6-os volánjánál ülve egy jelzőlámpával ellátott kereszteződésbe a tilos jelzés ellenére behajtva elütött két, az úttesten szabályosan átkelő személyt, majd segítségnyújtás nélkül továbbhajtott. A következő kereszteződésben aztán még egy személyt elgázolt.
Az első baleset egyik áldozata a kórházba szállítása után elhunyt, a másik két sérült szintén kórházi kezelésre szorult. Ionescu ezt követően felhívta a rendőrséget, és bejelentést tett, hogy a nagykövetség elől már korábban ellopták az autót, ám a nyomozás kiderítette, hogy nem mondott igazat, azaz minden valószínűség szerint ő ült a gépkocsi kormányánál a balesetek idején.
A Szingapúrban nagy port kavart ügy kapcsán a külügyminisztérium még január 5-én felkérte a legfelsőbb bíróság ügyészségét, hogy folytasson nyomozást az ügyben, átadva az ügyészeknek a belső vizsgálat eredményeit. Ugyanakkor arról döntött, hogy visszahívja Ionescut állomáshelyéről. A nemzetközi jog szerint egy diplomata által külföldi állomáshelyén elkövetett bűncselekmény esetén a bűnügyi eljárást hazájában folytatják le.
Az ügyben ugyanakkor a szingapúri rendőrség is nyomozást folytatott, miután a helyi sajtó cikkezni kezdett a román diplomata esetleges érintettségéről. Egy helyi internetes portál szerint egy szemtanú arról beszélt a rendőröknek, hogy a balesetet megelőzően egy útkereszteződésben látta a szóban forgó Audit, amelynek a kormányánál az általa adott személyleírás alapján Ionescu ült, mellette pedig egy kínai nő, akivel szemlátomást heves szóváltásba keveredett.
Annyira belefeledkeztek a veszekedésbe, hogy nem is vették észre, hogy a jelzőlámpa zöldre váltott, ezért a mögöttük várakozó autósok tülkölésbe kezdtek. Néhány nappal később a baleset helyszínének közelében egy fiatal nő holttestére bukkantak, a sajtó ennek nyomán a gyilkossággal is összefüggésbe hozta Ionescut.
A román gazdasági attasé ugyanakkor úgy nyilatkozott: miután hazaszállította egyik nőismerősét, a gépkocsit a nagykövetség előtt parkolta le, ám amikor néhány perc múlva visszatért az autóban felejtett papírjaiért, a járműnek hűlt helyét találta. Ionescu állítja, ezután taxit hívott, és a legközelebbi rendőrőrsre vitette magát, ám mivel a sofőr hosszú ideig „keringett” vele, újabb bérfuvarozót rendelt, ám túl fáradt volt már ahhoz, hogy megtegye a rendőrségi feljelentést.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).