
Fotó: Facebook/Alianța pentru Unirea Românilor - AUR
A román ortodox egyház egy hét alatt kétszer is elhatárolódott a szélsőségesen nacionalista Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) ellenzéki párttól, amelynek vezetői főleg hazafias és vallási érzelmekre hivatkozva próbálják növelni népszerűségüket.
2022. február 11., 07:262022. február 11., 07:26
Az ortodox egyház csütörtökön közleményt adott ki, amelyben ugyan nem szerepel az AUR neve, de több román médiaorgánum is úgy értelmezte a dokumentumot, hogy abban az ortodox egyház az ellenzéki párttól határolódott el.
Hat nappal ezelőtt hozták nyilvánosságra az első közleményt, amelyben Valentin Bănescu, az ortodox egyház szóvivője kifejtette: az egyház elítéli a szélsőséges nacionalizmus összekeverését a felvilágosult hazafisággal, illetve a nemes keresztény-konzervatív eszmék felhasználását politikai célokra. A szóvivő szerint a hit és az egyház jelképeinek felhasználása politikai célokra távol áll az autentikus egyház és kereszténység szellemiségétől. Hozzátette, hogy
A szóvivő közölte: az állásfoglalást azért tették közzé, mert spekulációk jelentek meg arról, hogy szövetség létezne egy bizonyos politikai párt és az ortodox egyház között.

A PSD, a PNL, az RMDSZ és az USR törvényhozói a képviselőház plénumában elítélték, hogy Ciprian Titi Stoica, az AUR képviselője „nácinak” nevezte a német kisebbség képviselőjét, Ovidiu Ganţot.
A G4media.ro hírportál emlékeztetett, hogy George Simion, az AUR társelnöke kijelentette: Bănescu bíráló szavai nem az AUR-ra vonatkoztak. Ezért csütörtökön az ortodox egyház egy másik közleményt is kiadott, amelyben kifejtették, hogy
Közölték: az egyház elhatárolódik azoktól a felelőtlen megnyilvánulásoktól, amelyek megpróbálják megvédeni és dicsőíteni a múltbeli diktatórikus rezsimek vezetőit, akik a külsőséges vallásosság gyakorlásával egy időben elnyomó intézkedéseket hoztak, és lábbal tiporták a demokratikus társadalmak alapelveit.
A portál emlékeztetett, hogy az AUR vezetői korábban Corneliu Zelea Codreanut és más, két világháború közötti román antiszemita vezetőket próbáltak hősökként feltüntetni.

George Simiont nem aggasztja, hogy a legfőbb ügyészség eljárást indított a parlamentben történt hétfői incidens ügyében, amikor rárontott Virgil Popescu energiaügyi miniszterre.
s ezzel a negyedik legnagyobb parlamenti párt lett. Az AUR vezetői az elmúlt időszakban agresszív fellépésükkel többször konfliktust idéztek elő a parlamentben, a héten például George Simion, a párt társelnöke ellen indult ügyészségi eljárás, miután a politikus a képviselőházban fenyegetően megrángatta a parlamenti beszédét tartó energiaügyi minisztert.

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szavazóinak többsége (61 százalék) férfi, 39 százalékuk nő – derül ki az Avangarde felméréséből, amelyet az AUR-t támogatók körében készítettek a január 20–31. időszakban.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat szombaton figyelmeztető előrejelzést, valamint több, szerda reggelig érvényben lévő sárga jelzésű riasztást adott ki kemény fagy és rendkívül alacsony hőmérsékletek miatt Románia legnagyobb részére.
Tavaly összesen 138 385 alkalommal volt szükség rendőri intézkedésre családon belüli erőszakos cselekmények miatt. Az esetek közül 67 010 városon, 71 335 vidéken történt – számolt be szombaton a román rendőrség.
Ilie Bolojan miniszterelnök szombat reggel Botoșani polgármesterével, Cosmin Andreijel, a megye prefektusával és a megyei tanács elnökével egyeztetett a városvezetés által felvetett problémákról. A kormányfőt ebben a moldvai városban is kifütyülték.
A korkedvezménnyel nyugdíjba vonult romániai bírák és ügyészek átlagosan 4000 eurónak megfelelő nettó szolgálati nyugdíjat kapnak kézhez havonta, ami csaknem kilencszerese a közalkalmazotti átlagnyugdíjnak.
Ilie Bolojan miniszterelnök pénteken közölte, hogy az Európai Bizottság jóváhagyta a két moldvai autópálya-szakasz – Jászvásár (Iași)-Ungheni és Suceava-Siret – finanszírozását a SAFE védelmi hitelkeretből.
A bukaresti ítélőtábla bírája, Olimpiea Crețeanu pénteken január 30-ára halasztotta annak a keresetnek az elbírálását, amelyben Silvia Uscov ügyvédnő két alkotmánybíró – Mihai Busuioc és Dacian Cosmin Dragoș – tisztségből való felfüggesztését kéri.
A bukaresti csendőrség ezer lejre bírságolta egy motorkerékpáros férfit, aki csütörtök este megállt az Egyetem téren tüntetők közelében, majd lézerprojektorral egy üzenetet vetített az egyik közeli épületre.
Az elkövetkező napokban országszerte rendkívül hideg idő várható, az éjszakák fagyosak lesznek, de vegyes csapadékre és heves szélre is számítani lehet az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) pénteken közzétett előrejelzése szerint.
Bár ezúttal mind a kilenc alkotmánybíró az ülésteremben tartózkodott, pénteken sem hozott döntést az alkotmánybíróság a bírák és ügyészek különleges nyugdíjának csökkentéséről, valamint a nyugdíjkorhatáruk emeléséről szóló törvényről.
A fővárosi csendőrség négy bírságot rótt ki összesen 10 400 lej értékben, és kezdeményezte a bűntetőeljárás elindítását egy személy ellen hatósági közeg bántalmazása miatt a bukaresti Győzelem téren csütörtök este szervezett tüntetésen történtek miatt.
szóljon hozzá!