
Fotó: Haáz Vince
Romániában két héttel elhalasztották a hétfőre meghirdetett általános sztrájkot a helyi közigazgatásban dolgozók, esélyt adva a kormánynak, hogy ez idő alatt teljesítse követeléseiket – jelentette be vasárnap a Columna-SCOR szakszervezeti szövetség.
2024. február 04., 18:292024. február 04., 18:29
A helyi önkormányzatok alkalmazottai határozatlan időre szóló általános sztrájkba léptek volna hétfőn, miután szerdán, január 31-én figyelmeztető sztrájkot tartottak. A tiltakozást azután napolták el, hogy egy szavazás során kiderült: a szakszervezeti tagok 85 százaléka a kormánnyal való kiegyezést támogatja. A szakszervezeti szövetség vezetése ennek nyomán úgy döntött: két hét „fegyverszünetet” hirdet, esélyt adva arra, hogy a kabinet megtalálja a megoldást követeléseikre.
A szakszervezeti szövetség emlékeztetett: Bukarest immár ötödik éve befagyasztotta a helyi közigazgatásban dolgozók bérének alapját adó alpolgármesteri fizetéseket, így az ő juttatásuk sem növekedhetett. Azt is kérik, hogy a kormány juttasson több pénzt a szerintük alulfinanszírozott helyi közigazgatásnak.
Lucian Puiu szakszervezeti szövetségi elnök korábban közölte: a sztrájkban több mint 800 község 11 ezer önkormányzati alkalmazottja venne részt, és a városi polgármesteri hivatalok dolgozóinak a szolidaritására is számítanak. A szakszervezeti szövetség képviselői a héten tárgyalásokat folytattak a kormánnyal, de ezek nem vezettek eredményre. Most közölték: azt várják a pénzügyi, munkaügyi és fejlesztési tárca döntéshozóitól, hogy a következő két hétben találjanak megoldást követeléseikre.
Mesterséges intelligencia (MI) és digitális állampolgárság a neve annak az új tantárgynak, amelyet a romániai középiskolások választhatnak jövőtől – közölte hétfőn az oktatási minisztérium.
2026 első kilenc hónapjában 1 555 gépjárműtűzhöz riasztották a tűzoltókat, ami naponta közel hat esetnek felel meg.
Országos megelőző programot indít az adóhatóság az általános forgalmi adóval (áfa) kapcsolatos szabálytalanságok kiszűrésére. Az új rendszerben előbb figyelmeztetik azokat az adófizetőket, akiknél lehetséges eltéréseket vagy hiányosságokat azonosítanak.
November 2-től újból ingyenes tízórait kapnak a Maros megyei óvodások és iskolások azokban a tanintézményekben, amelyekben az élelmiszerek biztosítása a Maros Megyei Tanács feladata.
Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter arra buzdít mindenkit, hogy posztoljanak fényképeket a kórházi ételekről.
Nem tűrte a bírálatot a román kommunista rendszer, legkevésbé azt, ha nevetségessé tették a diktatúrát. A Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács arról tett közzé dokumentumokat, hogyan szankcionálták azokat, akik politikai vicceket meséltek.
Elismerte Sorin Grindeanu, a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, hogy rossz üzenetet közvetít a nyilvánosság felé az a luxus, amelyet a párt vezetői vonultattak fel egy hétvégi rendezvényen.
Az érvénytelenített 2024-es elnökválasztás első fordulóját megnyerő Călin Gerorgescu és hívei ellen foglalt állást a Bukaresti Dinamo labdarúgócsapat ultráinak egy csoportja.
Határozottan fel kíván lépni Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter a kórházi fertőzések ellen.
szóljon hozzá!