2010. november 18., 16:582010. november 18., 16:58
Az alkotmánybíráknak azt követően kell ismételten dönteniük az oktatási törvénytervezetről, hogy a kormányfő engedélyt kért a tervezet gyorsított eljárással való parlamenti elfogadtatásához. Továbbra sem tudni azonban, hogy erre mikor kerül sor, illetve mi lesz az RMDSZ szorgalmazta jogszabály sorsa.
Mint ismeretes, az alkotmánybíróság korábban az alaptörvénybe ütközőnek ítélte a procedúrát, miután az ellenzéki Szociáldemokrata Párt (PSD) színeit képviselő Mircea Geoană szenátusi elnök beadvánnyal fordult a taláros testülethez, szerinte ugyanis a kormánynak nem lett volna joga visszavonni a tervezetet a szenátus napirendjéről a felelősségvállalás érdekében.
Ugyanakkor a házbizottság már az alkotmánybírósági döntés megszületése előtt jóváhagyta a felelősségvállalási eljárás ütemtervét, a taláros testület pedig elutasította a szenátus elnökének azt a kérését, hogy rendelje el a folyamat félbeszakítását. Ebbe az érvbe kapaszkodott bele a Emil Boc, aki azzal az újabb kéréssel fordult a taláros testülethez: oldják fel a kormány és parlament közötti jogi konfliktust, ami annak nyomán keletkezett, hogy a törvényhozásban nem folytatódhatott a felelősségvállalási folyamat, noha a parlament vezetősége kitűzte korábban az időpontokat.
A kormányfő csütörtökön közölte, a felelősségvállalás terén a francia alkotmány által kínált mintát követte, szerinte ugyanakkor a kormány és a törvényhozás közötti konfliktus megszűnt, miután a parlament plénuma felvette a napirendi pontok közé a felelősségvállalást, illetve a miniszterelnök bejelentette a felelősségvállalás tényét, az ellenzék pedig beterjesztette bizalmatlansági indítványát.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.