Hirdetés

Elfogadta a kormány a jövő évi költségvetést

•  Fotó: Agerpres

Fotó: Agerpres

Elfogadta a kormány a jövő évi költségvetés-tervezetet, amely 1,5 százalékos gazdasági növekedéssel és a bruttó össztermék (GDP) 4,4 százalékát kitevő államháztartási hiánnyal számol. A költségvetés-tervezetben ugyanazok a sarokszámok szerepelnek, amelyekről a kormány korábban megállapodott a Nemzetközi Valutaalappal (IMF). Így a kabinetnek az ez évre várható 6,8 százalékos GDP-arányos államháztartási hiányt 4,4 százalékra kell csökkentenie, 2012-ben pedig 3 százalékos deficitet terveznek.

Hírösszefoglaló

2010. december 07., 13:352010. december 07., 13:35

Gheorghe Ialomițianu pénzügyminiszter szerint a jövő évi költségvetés a személyi és a működési kiadások csökkentését irányozza elő, így 2011-ben is érvényben marad az az elv, miszerint a közszférában csak minden hetedik megüresedő poszt után lehet alkalmazni új embert, ami gyakorlatilag számos állami intézményben létszámstopot jelent.

A költségvetés-tervezet korlátozza a szociális kiadásokat és az állami szubvenciókat, másrészt növeli a beruházásokra és az európai támogatások lehívásához szükséges önrészre fordítandó összeget. A miniszter közölte: a jövő évben 35,1 milliárd lejt (8,2 milliárd eurót) fordítanak beruházásokra az idei 33,9 milliárd lej (8,03 milliárd euró) helyett.

A költségvetés-tervezet elfogadása mellett a kabinet újabb megszorító intézkedésekről is döntött. Így a felére csökkentette a gyermeknevelési szabadság időtartamát, amely a jelenlegi két év helyett január 1-től csak egy év lesz a következő évben szülő kismamák számára.

A kormány emellett növelte azoknak a nyugdíjasoknak a számát, akiknek öregségi járandóságából levonják január 1-től az 5,5 százalékos egészségügyi biztosítási járulékot. Eddig ugyanis ez a járulékkötelezettség csak azokat terhelte, akik 1.000 lejnél (237 eurónál) magasabb nyugdíjat kaptak, a jövő évtől azonban azokra is kiterjed, akik 740 lejnél (175 eurónál) magasabb nyugdíjjal rendelkeznek.

Az intézkedést Cseke Attila egészségügyi miniszter jelentette be, aki szerint a döntés nyomán 1,4 milliárd lej (331,7 millió euró) többletbevételre számítanak az országos egészségügyi alapban.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti
Hirdetés
2026. november 07., szombat

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt

Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt
2026. november 07., szombat

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit

A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit
2026. november 07., szombat

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit

Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott

Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott
2026. november 06., péntek

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?

Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?
2026. november 06., péntek

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól

Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

2026. november 06., péntek

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca

Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca
Hirdetés
Hirdetés