2009. április 01., 15:392009. április 01., 15:39
Az Ítélőtábla megerősítette a bukaresti törvényszék 2007-es döntését, mely szerint három millió euró kártérítést kell fizessen a meggyilkolt szerető családjának, életjáradékként pedig havi négyszáz eurót az árván maradt kislánynak. Mivel ezt az elítélt nincs honnan kifizesse, az összeget az államtól hajthatja be a család.
A Romániában példa nélküli bűncselekményt szerelmi háromszög váltotta ki. Az Olaszországban született, de Svájcban élő Sgueglia egy genfi sztriptízbár biztonsági őreként 2004-ben kezdett viszonyt a klub 23 éves, román táncosnőjével. Alina Marilena Pantazi bevallotta neki, hogy férje prostitúcióra kényszeríti, válásuk érdekében ezért Sgueglia többször fizetett Valentin Pantazinak, aki azonban 2005 végén már harmincezer eurót követelt házassága felbontása fejében. A vádlott vallomása szerint a 2005. december 4-én végrehajtott bűncselekmény indítéka az volt, hogy a román nő csak hitegette őt, sőt többször meg is lopta. Emiatt az említett időpontban Svájcból Bukarestbe utazott, ahol előre megfontolt szándékkal agyonlőtte szeretőjét, annak anyját, valamint Valentin Pantazit.
A gyilkos egyedül a házaspár négyéves lányának kegyelmezett meg, aki tanúja volt a vérengzésnek. Sgueglia a tárgyaláson azt állította: nem emlékszik a történtekre, azonban az orvosok szerint felelőssége teljes tudatában ölt. A gyilkosság után svájci férfi elhagyta Romániát, nevére nemzetközi körözést állítottak ki. Sguegliát Belgrádban fogták el egy hajtóvadászat után, azt követően, hogy nem állott meg a rendőrségi jelzésnek és a rendőrségi kordont is át akarta törni autójával.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).