Hirdetés

Élesedő konfliktus

Kijev szerint Románia illegálisan ad állampolgárságot Újabb fordulatot vett az utóbbi időszakban elhidegülni látszó ukrán–román diplomáciai viszony. Ukrán politikusok egy csoportja azzal vádolja a román államot, hogy ukrán állampolgárok tízezreinek, sőt százezreinek ad törvényellenes módon román állampolgárságot, jelentette ki Traian Sebastian Hristea, Románia kijevi nagykövete

2007. szeptember 05., 00:002007. szeptember 05., 00:00

 A diplomata a NewsIn hírügynökségnek adott interjúban rámutatott: a konfliktus abból ered, hogy Romániában a kettős állampolgárság elfogadott, Ukrajnában viszont nem, így egyeseket aggályokkal tölt el az a lehetőség, hogy az ukrajnai románok esetleg tömegesen igényelhetik a román állampolgárságot, lemondva ukrán állampolgárságukról. Hristea a százezres nagyságrendet túlzottnak minősítette, hiszen amióta a képviseletet vezeti, mindössze néhány tucatnyi az állampolgárság megszerzésére vonatkozó igénylés érkezett a nagykövetséghez. Az ukrán vád már csak azért is érdekes, mivel a román kormány mai ülésén az állampolgárságra vonatkozó törvény módosítása is szerepel a napirendi pontok között, a Konzervatív Párt (PC) pedig módosító javaslatot nyújtott be az állampolgárság megszerzéséhez szükséges idő lerövidítéséről. A jelenlegi előírások szerint ugyanis kettőtől hat évig terjed a várakozási idő mindazok számára, akik igénylik az állampolgárságot. Ezalatt az illetőknek bizonyítaniuk kell, hogy rendelkeznek állandó lakhellyel és munkahellyel. A PC-javaslat egy évre csökkentené a várakozási időt.
Mint arról beszámoltunk, a múlt héten, tüntetők tojással dobálták meg a kijevi román konzulátus épületét, és a fekete-tengeri Kígyók szigete és a kontinentális talapzat körül évek óta folyó ukrán–román vita kapcsán területi követeléssekkel vádolták a bukaresti vezetést. A Kígyók szigetének vitáját időközben elmélyítette az ukrán törvényhozás döntése, miszerint közigazgatásilag önálló települést hoznak létre a kérdéses földdarabon.

Enyhülés Bisztroje-ügyben

A kijevi hatóságok a nyári tárgyalássorozatot követően hajlandóak tárgyalni az ukrán fél által a Duna-deltában tervezett hajóútvonal, a Bisztroje-csatorna megépítéséről és ennek a helyi ökoszisztémára gyakorolt hatásairól. A kijevi vezetés hozzáállása vélhetően azután változott meg, hogy Románia az EU tagja lett, 2007. január elseje előtt ugyanis mereven elzárkóztak a tárgyalástól. Az ügy a hágai Nemzetközi Bíróság elé került, amely várhatóan 2008-ban hozza meg döntését.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte
Hirdetés
2026. november 07., szombat

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti
2026. november 07., szombat

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt

Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt
2026. november 07., szombat

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit

A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit

Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit
2026. november 06., péntek

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott

Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott
2026. november 06., péntek

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?

Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól

Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól
2026. november 06., péntek

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Hirdetés
Hirdetés