
Elena Udrea itthon akarja védeni az igazát
Fotó: Facebook/Elena Udrea
Közösségi oldalán erősítette meg hétfőn Elena Udrea volt fejlesztési és idegenforgalmi miniszter, hogy önként lemondott menekültstátuszáról Costa Ricán, és visszatért Romániába.
2019. július 08., 20:422019. július 08., 20:42
2019. július 08., 20:462019. július 08., 20:46
A korrupciós bűncselekményekkel vádolt egykori politikus szerint a döntést rögtön azt követően hozta meg, hogy decemberben szabadlábra helyezték a közép-amerikai ország hatóságai, ugyanakkor azért várt mostanáig, hogy véglegesítsék a kislánya, Eva dokumentumait és lezáruljon a kiadatási procedúrája. A volt turisztikai miniszter közösségi oldalán posztolt bejegyzésében felidézte: Costa Ricán akkor kért hatósági védelmet, amikor megtudta, hogy gyermeket vár.
„A Bute-gála-ügy fejleményei azt bizonyították, hogy nem törvényes, korrekt bírói eljárásról, hanem kivégzésről van szó. A gyermekemet biztonságos körülmények között akartam megszülni. Mint tudják, akkor tartóztattak le, amikor Eva 13 napos volt, és az, hogy szabadon jött a világra, csak annak köszönhető, hogy Isten úgy akarta, hogy korábban szüljem meg. De mindig is elmondtam, sehol máshol nem akarok élni, csak a saját hazámban, és türelmetlenül vártam a pillanatot, amikor hazatérhetek. Itthon akarom felnevelni a gyermekemet, abban a templomban megkeresztelni őt, amelyben a világrajöveteléért imádkoztam, családom körében” – olvasható Elena Udrea bejegyzésében.
A bukaresti sajtó már vasárnap arról cikkezett, hogy elhagyhatta Costa Ricát a számos korrupciós ügyben vádlottként szereplő volt idegenforgalmi és fejlesztési miniszter, és Romániába érkezett. A volt miniszter tíz hónapos, a közép-amerikai országban született kislánya és édesanyja társaságában repült Frankfurtba. Udreáról egyik utastársa fényképet is készített.
Udrea még 2018 elején utazott Costa Ricába, ahol – arra hivatkozva, hogy Romániában politikai alapon üldözik – menedékjogért folyamodott. A román hatóságok nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki ellene, akárcsak barátnője, a szintén több korrupciós ügyben érintett, és ugyancsak Costa Ricába menekült Alina Bica, a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) volt főügyésze ellen. A Costa Rica-i hatóságok október elején ennek nyomán mindkettejüket őrizetbe vették, és hetekig börtönben voltak, ám azt követően, hogy a bukaresti alkotmánybíróság megállapította: a legfelsőbb bíróság öttagú bírói tanácsait törvénytelenül alakították meg, ezért elrendelték az újraalakításukat, az általuk hozott ítéleteket semmissé nyilvánították. Így Udreát és Bicát is szabadlábra helyezték.
Udreát még tavaly júniusban ítélte jogerősen hat év letöltendő szabadságvesztésre a Bute-gála néven elhíresült ügyben vesztegetés elfogadása és hivatali visszaélés miatt. Ezt az ítéletet helyezte hatályon kívül az alkotmánybíróság döntése. Traian Băsescu egykori államfő volt tanácsadóját azért állították bíróság elé, mert a fejlesztési tárca országimázs-népszerűsítés címén közel kétmillió eurónyi uniós pénzzel támogatta a Lucian Bute ökölvívó tiszteletére megrendezett gálát, amire állami intézményként nem lett volna joga.
Udrea ellen számos korrupcióellenes eljárás zajlik, legutóbb 2017. december 20-án emelt ellene vádat az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) befolyással üzérkedés és pénzmosás gyanújával.
Mesterséges intelligencia (MI) és digitális állampolgárság a neve annak az új tantárgynak, amelyet a romániai középiskolások választhatnak jövőtől – közölte hétfőn az oktatási minisztérium.
2026 első kilenc hónapjában 1 555 gépjárműtűzhöz riasztották a tűzoltókat, ami naponta közel hat esetnek felel meg.
Országos megelőző programot indít az adóhatóság az általános forgalmi adóval (áfa) kapcsolatos szabálytalanságok kiszűrésére. Az új rendszerben előbb figyelmeztetik azokat az adófizetőket, akiknél lehetséges eltéréseket vagy hiányosságokat azonosítanak.
November 2-től újból ingyenes tízórait kapnak a Maros megyei óvodások és iskolások azokban a tanintézményekben, amelyekben az élelmiszerek biztosítása a Maros Megyei Tanács feladata.
Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter arra buzdít mindenkit, hogy posztoljanak fényképeket a kórházi ételekről.
Nem tűrte a bírálatot a román kommunista rendszer, legkevésbé azt, ha nevetségessé tették a diktatúrát. A Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács arról tett közzé dokumentumokat, hogyan szankcionálták azokat, akik politikai vicceket meséltek.
Elismerte Sorin Grindeanu, a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, hogy rossz üzenetet közvetít a nyilvánosság felé az a luxus, amelyet a párt vezetői vonultattak fel egy hétvégi rendezvényen.
Az érvénytelenített 2024-es elnökválasztás első fordulóját megnyerő Călin Gerorgescu és hívei ellen foglalt állást a Bukaresti Dinamo labdarúgócsapat ultráinak egy csoportja.
Határozottan fel kíván lépni Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter a kórházi fertőzések ellen.
szóljon hozzá!