Hirdetés

Egységes bértábla: nyirbálna a minisztérium

Mintegy 40 százalékkal csökkentette a munkaügyi tárca a közalkalmazottak egységes bérezésére kidolgozott szorzókat – derült ki a szerda esti kormányülésen. Ennek nyomán az eredetileg tervezett 8,85, 6,5 és 3,8-as szorzók helyett 5,4-es, 3,8-as és 2,3-ashoz közeli együtthatót alkalmaznak. Mindez azt jelenti, hogy a közalkalmazottakat három kategóriába sorolják, és a legmagasabb kategóriába tartozó állami alkalmazottak a minimálbér (amely jelenleg 600 lej) 5,4-szeresét, a második osztályba soroltak 3,8-szorosát, a harmadik kategóriások pedig 2,3-szorosát kapják majd meg.

Balogh Levente

2009. június 25., 13:272009. június 25., 13:27

Ennek nyomán a legfelső kategóriában egy főorvos, egy egyetemi professzor, egy ezredes, egy pénzügyminisztériumi főtanácsos vagy egy törvényszéki bíró alapfizetése havi 3240 lej lesz. A második kategóriába többek között a kettes fokozattal és 6-tól 10 évig terjedő szolgálati idővel rendelkező gimnáziumi tanárok, a belügyminisztériumi ellenőrök, a hadseregben a felsőfokú végzettséggel rendelkező hadnagyok, pénzügyminisztériumi vámszakértők, kettes fokozattal rendelkező törvényszéki írnokok, papok és gyógyszerészek tartoznak. A harmadik kategória olyan tevékenységi köröket ölel fel, mint a minisztériumi referenseké, kezdő rendőröké, pedagógusoké és hivatásos katonáké.

Marian Sârbu munkaügyi miniszter csütörtökön közölte, a kormányülésen ismertetett számadatok még nem véglegesek, ám a végleges szorzók igen közel állnak ezen számokhoz. Mint kifejtette, a megvalósítandó verzióról továbbra is zajlik az egyeztetés a szakértőkkel és a közalkalmazotti érdekképviseletekkel. Hozzátette ugyanakkor, hogy a főbírák és ügyészek nem a három kategória valamelyikébe kerülnek majd, hanem egy negyedikbe: az ő bérük 10 vagy 15 minimálbérnek felel majd meg, és ehhez még hozzáadódnak majd a pótlékok is. Mindez annyit jelent, hogy fizetésük havi 6000 és 9000 lej között lesz majd.

A miniszter közölte, egy kettes fokozatú gimnáziumi tanár alapfizetése mintegy 2000 lej lesz, ám ehhez még hozzáadódik a szolgálati időért járó pótlék, aminek nyomán akár 3600-3700 lejes bért is kaphatnak. Az egységes bérezési rendszert ugyanakkor nem azonnal vezetik be, hanem négy-öt éves átmeneti időszak során. Marian Sârbu közölte: a pótlékok akár a bérek 30 százalékát is kitehetik. Egyúttal biztosította a közalkalmazottakat, hogy év végén is lesz pénz a bérek és nyugdíjak folyósítására – ha szükséges, azáltal, hogy letiltják a többletjuttatásokat.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte
Hirdetés
2026. november 07., szombat

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti
2026. november 07., szombat

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt

Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt
2026. november 07., szombat

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit

A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit

Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit
2026. november 06., péntek

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott

Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott
2026. november 06., péntek

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?

Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól

Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól
2026. november 06., péntek

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Hirdetés
Hirdetés